Évadnyitót tartottak a színházakban

A nyári szünetet követően újból összegyűlt mindkét társulat, hogy nekiveselkedjék a 2013/14-es évadnak. Egyik teátrumot sem kényeztetik a körülmények.evadnyito

Mint Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház direktora bejelentette, továbbra sem tud megnyugtató hírrel szolgálni azt a 60 millió forintot illetően, ami a kieső megyei támogatás miatt hiányzik a színház kasszájából, s megnyugtató anyagi hátteret kínálna a produkciókhoz.

A Griff Bábszínház nyitányára pedig Pinczés István igazgató tartós betegsége vet árnyékot. A bábszínház vezetője egészségügyi okokból nem tud részt venni az évad első felének levezénylésében, továbbá a szeptember 24-én kezdődő, s október 2-ig tartó japán turnéra sem tudja elkísérni a társulatot. Az elkövetkező hetek feszített tempót diktálnak mindenki számára, szögezte le elöljáróban Besenczi Árpád.

Ennek jegyében hétfő este már olvasópróbát is tartottak a szeptember 27-én közönség elé kerülő darab, az Emil és a detektívek szövegéből. Ezt követi október 4-én a Csíksomlyói passió Csiszár Imre rendezésében, november 8-án Szálinger Balázs Köztársaság című drámája (ősbemutató), december 13-án A muzsika hangja, február 7-én Szép Ernő Vőlegény című komédiája, március 14-én a Csoportterápia című „mjuzikelkámedi”, majd április 18-án a Svejk.

Műsoron marad egyebek közt Az üveganya, amivel szeptember 7-én a Thália Színház Stúdiójában vendégszerepelnek, s a Kebab, amit a következő hónapban Szabadkán és Aradon is bemutatnak, majd négy alkalommal játszanak a Katona József Színház kamarájában. A Színésznőket sajnos egyeztetési nehézségek miatt nem tudják tovább műsoron tartani. A társulat egy taggal bővült, a zalaegerszegi származású Nagy Péter János személyében, aki egyebek közt az előző évad végén távozott Katona Kornél szerepeit veszi át. A közeljövő eseménye, hogy szeptember 13-án évadnyitó forgatagot szerveznek a színház előtti téren, a program keretében este koncertet ad a Harmadik figyelmeztetés nevű színészzenekar.Távlati terv azonban a színház gazdasági társasággá való átalakulása, ami 2014. júniusára realizálódhat. Az évadnyitó keretében köszöntötték a 30 éves színházi munka után nyugdíjba vonuló Farkasné Vízlendvai Ilona főkönyvelőt, akit ezen alkalomból az örökös tagok közé fogadtak. Harminc színházi dolgozó törzsgárda jutalomban is részesült. A Griff Bábszínházban, Pinczés István direktor betegsége miatt Szűcs István vezette az évadnyitó összejövetelt, az elkövetkező hónapokban ő koordinálja a társulat munkáját. A Griff szeptember 24-én egy hetes japán turnéra indul, ennek támogatására 2 millió forintot kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Hogy a társulat távolléte miatt ne tolódjon ki nagyon az évadkezdés, nyitó darabként vendégelőadást láthat a közönség. A Kecsege, facsiga című interaktív verses-zenés mókázást Ecsedi Erzsébet színművész rendezésében mutatják be szeptember 20-án. Az évadnyitó verses-zenés mókázást követően október 18-án mutatják be a Kék nagyapó története című darabot, amihez 750 ezer forint pályázati támogatást is nyertek. November 15-én következik a Sárkányölő Krisztián című vásári bábjáték premierje, e darabbal szabadtéri fellépéseket is vállalnak, régi igénynek megfelelve. 2014 januárjában érkezik Tamási Áron Szegény ördög című vidám zenés meséje, áprilisban pedig Lázár Ervin A legkisebb boszorkány című modern meséje. A társulat régi-új taggal bővül, ugyanis szülési szabadságáról visszatér a deszkákra Balázs Nóra.

 

Magyar Hajnalka

Zalai Hírlaponline

2013. augusztus 26.