Lázár Ervin
Lázár Ervin (Budapest, 1936. május 5. – 2006. december 22.) Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Életpályája
A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán nevelkedett, a családja 1951-ig élt itt. Apja, Lázár István, uradalmi ügyintéző volt, édesanyja Pentz Etelka. Felsőrácegresre járt át iskolába, majd Sárszentlőrincre. Tízéves korában a székesfehérvári ciszter gimnáziumba iratták, de amikor 1948-ban államosították az iskolát, hazahívták és egy öreg tanár magántanítványa lett Sárszentlőrincen.
1950 októberétől Szekszárdra járt középiskolába, a Garay János Gimnáziumba. Ide apja származása miatt nem akarták felvenni, egy élsportoló rokon közbenjárására sikerült mégis. Szüleit, akik a földosztással szegényebbek lettek, mint a környék lakói, mégis osztályidegennek számítottak, 1951-ben kitették a szolgálati lakásból. Tüskéspusztára költöztek.
1954-ben érettségizett. Ezután a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára járt. „Akkoriban jött a Nagy Imre-féle könnyítés, ennek hullámain eljutottam az egyetemre. Tulajdonképpen már ekkor éreztem, hogy a rosszakaróimnak sok jót köszönhetek. Amikor a felvételinél lapozgattak a bizonyítványomban, ott állt egy színjeles bizonyítvány, amelyben szerepelt, hogy magatartás tűrhető, kettes. Rákérdeztek, hogy ennek mi az oka, én pedig elmeséltem” – emlékezett vissza.
1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságírója. 1961-ben megszerzi a magyartanári diplomát.
Az újságnál 1963-ig marad: utána a Dunántúli Napló és Tüskés Tibor segítségével az irodalmi folyóirat Jelenkor munkatársa. 1965-ben Budapestre költözik, itt az Élet és Irodalomnál helyezkedik el tördelőszerkesztőként. 1971-től 1989-ig szabadfoglalkozású író. A Magyar Fórum alapító tagja (1989. október 1.), ennél a lapnál egy szűk évig főmunkatárs. A következő években a Magyar Napló, a Pesti Hírlap, és a Magyar Nemzet munkatársa; 1992-től a Hitel olvasószerkesztője.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja volt (1991-1994). A Magyar Írószövetség tagja (1969-től).
Művészete
A leginkább meséiről ismert író első novellája a Jelenkorban jelent meg, 1958-ban. Írásaihoz az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták rádiójátékok formájában. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendett, örvend. Az 1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok című kötetét Réber László illusztrálta, aki ekkortól kezdve az íróval rendszeresen együttműködik. Egyetlen regénye az 1971-es A fehér tigris. Meseregényéért, az 1979-es Berzsián és Didekiért 1982-ben nemzetközi Andersen-diplomával tüntették ki. Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátéka elnyerte szerzőjének a Magyar Rádió 1986. évi kishangjáték-pályázatának első díját.
Művei
- A kisfiú meg az oroszlánok (1964)
- Csonkacsütörtök (1966)
- Egy lapát szén Nellikének (1969)
- A fehér tigris (regény, 1971)
- Buddha szomorú (1973)
- A Hétfejű Tündér (mesék, 1973)
- Berzsián és Dideki (mesék, 1979)
- Gyere haza, Mikkamakka (gyermekregény, 1980)
- A Masoko Köztársaság (1981)
- Szegény Dzsoni és Árnika (mese, 1981)
- A négyszögletű kerek erdő (gyermekregény, 1985)
- Bab Berci kalandjai (gyermekregény, 1989)
- A Franka cirkusz (hangjátékok, 1990)
- A manógyár (mesék, 1994)
- Hét szeretőm (elbeszélések, 1994)
- Csillagmajor (elbeszélések, 1996)
- Kisangyal (elbeszélések, 1997)
- Hapci király (mesék, 1998)
- Lehel kürtje (mesék)
Díjai
- József Attila-díj (1974)
- A Művészeti Alap Irodalmi Díja (1980)
- Állami Ifjúsági Díj (1981)
- Andersen-diploma (1982)
- Év Könyve jutalom (1986)
- Déry Tibor-jutalom (1990)
- IBBY-díj (1990)
- Soros-életműdíj (1990)
- MSZOSZ-díj (1995)
- Kossuth-díj (1996)
- Pro Literatura díj (1999)
- Prima Primissima díj (2005)
