Elkezdődött a 2024/2025-ös évad

A zalaegerszegi teátrum idén is hat nagyszínpadi előadást, valamint két ifjúsági darabot állít színpadra a Lázár Ervin Program támogatásával. A Hevesi Sándor Színház 2024–2025. évi műsorkínálatát a hétfői évadnyitó társulati ülésen ismertette dr. Besenczi Árpád.

evadnyito 

„Újra itt vagyunk. A következő időszakban is lesz munkánk és feladatunk bőven”, fogalmazott elöljáróban a Hevesi Sándor Színház izgatója az évadnyitó társulati ülésen. 

Vérbeli komédia az évad első nagyszínpadi előadása

A bemutatók sorát szeptember 19-én kezdik meg a Mihály Péter rendezte Az ifjú Mátyás zenés-történelmi ifjúsági színművel, a Lázár Ervin Program keretében. Szeptember 27-én láthatja a közönség az első nagyszínpadi felnőtt előadást, a Páratlan páros című vérbeli komédiát. A következőt október 11-én: Moravetz Levente rendezésében a Sárkányszív történelmi családi musicalt viszik színre. A Lázár Ervin Program második előadása november 4-én a Böröndmese lesz, amit Gergely Róbert rendez. A program bíráló bizottsága teljes mellszélességgel támogatja a produkciókat, ami egyfelől bevételi forrás a teátrum számára, másfelől sok iskolásnak nyújt majd élményt, emelte ki dr. Besenczi Árpád.
Először viszik színre a Rómeó és Júliát a Hevesi Sándor Színházban.

November 22-én harmadik nagyszínpadi előadásként az Életrevalók című igaz történet kerül színre. A darabot Eric Toledano és Olivier Nakache filmforgatókönyve alapján, és Molnár Anna magyar szövegének felhasználásával Szabó Máté és Perczel Enikő írta színpadra. Rendezője Funtek Frigyes. 2025. január 17-én a világ drámairodalmának talán legismertebb színdarabjával folytatja évadját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját Mihály Péter rendezi. Ez lesz a negyedik nagyszínpadi bérletes előadás. Február 21-én a Nyolc nő bűnügyi komédia az ötödik nagyszínpadi előadás, amit Kis Domonkos Márk Jászai-díjas színész-rendező rendez. Hatodikként pedig a Hotel Menthol számít a közönség figyelmére április 4-én, Böhm György Jászai és Nádasdy-díjas rendező-dramaturg rendezésében. 

A Hevesi Sándor Színház évadnyitó ülésén elhangzott, hogy az „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Zala vármegyei szervezetével együttműködésben a nyugdíjasoknak is lesz felnőtt bérlet, amit Egervári Klára színművészről neveztek el. Elhangzott továbbá, hogy dr. Besenczi Árpád ötéves megbízása jövő februárban lejár. A város közgyűlése pályázatot írt ki a színház igazgatói posztjára, amelyre ő is beadja a pályázatát. A döntést az októberi közgyűlésen hozzák meg. A törzsgárda tagsági jutalmak átadásával ért véget az évadnyitó.

Zaol

2024.augusztus 26 .