Szürke, kopár oszlopokkal tagolt térbe helyezték az előadást, pont olyan érzetet kelt, mintha a fertőrákosi kőfejtőben járnánk. A cseresznyéskertet két csupasz, satnya fa jelképezi. Ebben a kietlen, a legkevésbé sem otthonos közegben csupa ideg emberek élik a maguk csupa ideg életét, mindenki „so nervös”, ahogy Sarlotta Ivanovna mondja, és olyan kilátástalanul belegabalyodott a saját életébe, hogy csak egyvalamiért drukkolhatunk: vágják már ki azokat a fákat, és legyen vége minél előbb!
Hosszan tudnék írni Wellmann György öreg Firszéről: minden mozdulatáról, totyogásáról, jelentőségteljes dünnyögéséről, háttérből ható, mégis mindig érzékelhető jelenlétéről. Az akár oldalakon át tartó lelkesedésből azonban nem futná magára az előadásra. Márpedig az előadás - a Firszhez kötödő kezdet és vég között - ott van.
Nem tartom magam „kultúrsznobnak”, de igenis büszke vagyok rá, hogy rendszeresen színházba járó diák vagyok. A színház különös világ… tele rejtelmekkel, kérdőjelekkel, sírással-nevetéssel. Játék, melyet hiába nézünk estéről estére a kényelmes páholyban, valahol mégis érezzük: rólunk, nekünk szól.
Reszketeg árnyéka önmagának: Firsz, az ősöreg inas botorkál be, kutyaként követi a hajdani gyermekszoba játékmozdonya: az indítás bensőséges komikumot, csöndes emberi tragédiát egyaránt ígér.Találóan rajzolt karakterek lépnek a színre, az örömét hisztérikusan túlmozgó Ranyevszkaja: Tánczos Adrienn, gyökeres ellenpólusa a hétköznapi gondokba dermedt, házvezetőnői státuszú Sztankay Orsolya, a kilátástalan gyökértelenségét frivol parókák mögé rejtő nevelőnő, Kovács Olga vagy a György János formálta, kölcsönt kunyeráló Szimeonov-Piscsik. Az Oleg Tabakovra hajazó Nádházy Péter oblomovi kedélyét csak gyermekes szószátyársága múlja felül, a felületes forgatagban szinte észrevétlen marad a jó barát, a daliás Lopahin figyelmeztetése. Urházy Gábor László metszően karizmatikus alakításában több síkon játszik nagyszerűen: keményen fogalmazza meg a birtok elárverezésének fenyegető veszélyét, együtt érzően keres jó tanácsával kiutat, de erőteljes mondatai mögött a jobbágysorból feltörekvő ember, minden lehetőséget megragadó, bizonyítási vágya lappang.
Sztarenki Pál zalaegerszegi Cseresznyéskertje nemcsak Firsszel végződik, de vele is kezdődik: ahogy az öreg inas az első jelenetben úrnője hazatérte miatti boldogságában végig át akar adni a nőnek egy szál virágot, de senki még csak tudomást sem vesz a létezéséről, abban már benne van Firsz egész sorsa. Azzal, hogy Firsz voltaképpen az előadás főszereplője lesz - mivel végig jelen van, még akkor is, amikor az utolsó felvonásban róla beszélnek, s ráadásul korántsem bolondot játszik, hanem olyan öregurat, akinek bölcsessége tagadhatatlan, viszont senkit nem érdekel -, a hangsúlyok is eltolódnak, és ez a Cseresznyéskert még a szokottnál is erősebben szól a generációk közti értetlenségről és átmenetről.
Elsőként kis famozdony érkezik a színre, Pilinyi Márta gyerekszobát, kertet nagyvonalúan egyesítő, festőien koszos, penészes, sárgás díszletébe, aztán jön Firsz, kezében virágos ággal, a távirányítású játékvonat kicsit követi.
A zalaegerszegi színház új vezetése elsőként egy Csehov-darabot állított színre. Sztarenki Pál rendezése hagyományos módon közelít a szerzőhöz: egy realista előadást állított színpadra, még ha számos rendezői ötlet színesítette is a képet, amely a Cseresznyéskertről eddig kialakult.
Ferde síkú falak, mennyezetek. A hátulvilágított ajtókeretben idős ember árnyéksziluettje. A szoba padlóján fa gyerekjátékok, építőkockák, közöttük körbejár egy kismozdony.
Huszonöt év elteltével újra Csehov-darabot tűzött műsorára a Hevesi Sándor Színház: a Cseresznyéskertet Sztarenki Pál rendezésében pénteken mutatják be Zalaegerszegen.
