Vallomások
„Sejtelmem sincs semmiről…”
(Tánczos Adrienn, Ranyevszkaja, Ljubov Andrejevna)
„A cseresznyéskert maga az élet: a virágzás az ifjúság, aminek a szépségét csak akkor vesszük észre, amikor már sárga levelek hullanak a földre. Türelmetlenül várjuk az érett gyümölcsöt, azaz a felnőttkort, és
amikor már kopaszon áll a fa, és életünk vége felé közeledünk, halálos ágyunkon már csak percekért könyörgünk… Amíg létezik a cseresznyéskert, addig él Firsz.
’Pedig, hogy örültek akkor a népek, de hogy
minek örültek, maguk se tudták…’
Akartuk a
rendszerváltást, a demokráciát, örültünk neki – bár nem tudtuk, minek örülünk –
és most nem tudunk mit kezdeni vele. Talán jobb a nehéz jelen, mint a
bizonytalan jövő.”
(Wellmann György, Firsz)
„Jobbágysors, parasztfiú, pofon, szerelem, gazdagság,
megoldás,
beteljesületlen
szerelem,
visszafordíthatatlan, magány,
gazdagság,
magány…”
(Urházy Gábor László, Lopahin)
„A cseresznyéskert számomra maga a ’színház’… már nem volna érvényes? Talán ’építsünk nyaralókat a helyére’? Nem tudom a megoldást, ahogy a Csehov szereplői sem…”
(Sztankay Orsolya, Várja)
„Ánya a
gyermekkor tudatos elengedését választja, a megsürgetett és korai felnőtté
válást. Magára veszi a szülő terhét, mert az képtelen a továbblépésre. A
cseresznyéskert a ’boldog’ gyermekkort jelenti számára, öccse halála előtti
időket, amikor az anyja többet törődött még vele.”
(Kálóczi Orsolya, Ánya)
„A
cseresznyéskert egy reptér, ahol mindig törlik a járatokat, és sosem indul egy
gép sem...”
(Kovács Olga, Sarlotta Ivanovna)
„A
cseresznyéskert Trofimov számára nem fontos, ő szinte értetlenül figyeli, hogy
mindenki a kert, az idea, a hajdan volt szépségek, értékek, eszmények
bűvöletében él, ahelyett, hogy a jelennel, mint a jövő alapjával foglalkozna.
’Egész Oroszország a mi kertünk!’
A cseresznyéskert ideája, szépsége bennünk van, így akárhol átélhető, megcsodálható annak tiszta fehérsége, hisz a lényeg bennünk van, a gondolatainkban. Ha képesek vagyunk felfogni, hogy mennyire jelentéktelen részét használjuk csupán velünk született képességeinknek, mert ehelyett „csalóka, kicsinyes” értékeket, eszményképeket hajszolva, becsapjuk, elaprózzuk magunkat, akkor képesek lehetünk bármire, mert megadjuk mag
unknak a
folyamatosan fejlődő, így boldog élet lehetőségét. AKÁR AZ ÖRÖK ÉLETET IS! -
Valahogy így beszélne erről Petya Trofimov, egészen addig, míg nem olvasna
valami mást…”
(Mihály
Péter, Petya Trofimov)
„Szimeonov-Piscsik túlélte a cseresznyéskertet, s talán
saját magát is. De boldogságát - ahogy Dasenyka lányát - nem láthatjuk az
előadásban.”
(György János, Szimeonov-Piscsik)
„Cserikert Fine – Vive la France!”
(Spisák István, Jasa)
„A \'cseresznyéskert\' az otthont, az állandóságot jelenti számomra.
Ami nem létezik, minthogy mindig, minden változásban van.
Az ember mégis ragaszkodik a helyhez, ahol biztonságban érezte magát és önmaga
lehetett.
Meg akarja fogni a pillanatot, vagy szeretné prolongálni
a pillanatot, amikor önazonos volt.
A \'cseresznyéskert\' tehát az a hely, ahol én önmagam voltam.
A Vándorlegény pedig egy eleven memento.
Nem a fizikai, hanem a lelki halálra emlékeztet.
Arra emlékeztet, amivé/akivé bármely pillanatban válhatunk, ha minden
egzisztenciális biztonságunkat, minden önmagunkba vetett hitünket elveszítjük.
Arra emlékeztet, hogy bármelyikünkkel megtörténhet, hogy kicsúszik a lábunk
alól a talaj.
Hogy bármikor kirúghatnak a munkahelyünkről.
Vagy beleroppanunk a teljesítmény-centrikus tempóba, amit nem bír mindig,
minden pillanatban mindenki.
Hogy akkor, abban az állapotban, vagy idegösszeomlásunk lesz, és/vagy
szenvedélybeteggé válunk, iszunk.
Depressziósak leszünk.
Betegek.
Fölöslegesek.
Így csak koloncok mások nyakán.
Mindenkit elmarunk magunk mellől, ha addig még nem fordult volna el már
tőlünk mindenki.
Önmagunkra maradunk.
Önmagunk kivonatává válunk.
Egy rémképpé.
Akiről az emberek azt gondolják:
'jaj, csak velem ne történjen meg ez soha!'.”
