"Kezdem nyitogatni az ajtókat, amelyek Szigfridhez vezetnek"

Beszélgetés Farkas Ignáccal színházról, könyvekről, gyerekekről, felnőttekről és persze Szigfridről…

Farkas Ignác (fotó: Umberto Pezzetta)

A kisfiú meg az oroszlánok című mesejátékban te játszod Bruckner Szigfridet. Hogy találkoztál először Lázár Ervin meséjével? Olvastad a meseregényt gyerekkorodban?
- Természetesen olvastam. A regény 164-ben jelent meg, én akkor kezdtem iskolába járni, és valamikor a ‚70-es években vettem először a kezembe. A színházunkban már kétszer is játszottak Lázár Ervin meseadaptációt (Dömdödöm, 1991.; A kisfiú meg az oroszlánok, 2003.), de én egyikben sem játszottam.
Bruckner Szigfrid a magyar meseirodalomban egy igazi „ikon”. Hogy érzed magad Szigfrid bőrében?
- Keresgélem. Keresgéljük egymást. Még abban a próbastádiumban vagyunk, mikor az ember keresgéli az eljátszandó szerepnek az ízeit. Megpróbálom felfedezni a közös vonásokat, amelyek Szigfridre, és rám is egyaránt jellemzőek. Keresem a pontokat, amelyek mindkettőnk életére és gondolkozásmódjára jellemző. Azt hiszem, kezdem nyitogatni azokat az ajtókat, amelyek Szigfridhez vezetnek. Legalábbis remélem.

Foki Veronika, Farkas Ignác (fotó: Umberto Pezzetta)

Láttam, hogy énekelsz, táncolsz – nem is akárhogy -, a te „öreg” Szigfridedről nem mondható el, hogy egy karosszékben ülve játssza végig az előadást.
- Ez így igaz, de azért megpróbálom érzékeltetni, hogy Bruckner Szigfrid nem egy mai gyerek. Az ének- és tánctudás egy régi cirkuszi oroszlán esetében természetes, csak már nem úgy mozognak az ízületei szegénynek. Már nem ugyanaz a fitt oroszlán, aki évtizedekkel ezelőtt volt.

Bálint Péter, Pete Zsuzsanna, Foki Veronika, Ecsedi Erzsébet, Farkas Ignác (fotó: Umberto Pezzetta)

Úgy látom, hogy otthonosan érzed magad a gyerekszereplők között. Mosolyogva köszönnek neked, hogy „csókolom Igi bácsi”, ugyanakkor csendre inted őket, ha rosszalkodnak. Szeretsz gyerekekkel próbálni?
- Persze, persze. Nagyrészt ezek a gyerekek, illetve fiatalok már a színház korábbi produkcióiba is részt vettek, például a Pál utcai fiúkban és a Valahol Európában című előadásban. Játszottam már velük. Előnyt jelent, hogy tudják, mit jelent a „színpad”. Az hogy néha hangosabbak a kelleténél, az nem probléma, ami fontos, hogy tisztelik a színpadot, és tudják, hogyan kell létezni a „játékban”.
Tanítgatod is őket?
- Persze, hiszen ez természetes.
Szigfrid a történet szerint egy kiöregedett cirkuszi oroszlán, aki nem látszódik, ha nincs színpadon. „Aki nem játszik, nem látszik” megállapítás tágabb értelemben is igaz?
- Igen, abszolút igaz. Most mondjak egy analóg példát? Ha valaki nem játszik a televízióban, nincs benne egy sorozatban, azt ugye nem ismerik, az olyan mintha nem is lenne, pedig hát vagyunk jó pár százan színészek, akik vidéki színházakban dolgozunk becsülettel és odaadással, és nem kerülünk képernyőre. Bizony, bizony mintha nem is léteznénk…

Farkas Ignác (fotó: Umberto Pezzetta)

Most Szigfridet kérdezem: baj az, hogy csak a gyerekek látják az oroszlánokat?
- Igen, baj. Nagy baj. Abszolút el tudom képzelni, hogy a szülők, akik eljönnek a gyerekekkel az előadásra, magukra fognak ismerni. Sajnos a napi taposómalom, a megélhetésért való küzdelem kiüresíti a felnőtteket, és már nem tudnak olyan fantáziavilágban élni, mint a gyerekek. Az életüknek egy nagyon értékes része veszik el, ha már nem tudják értékelni a mesét, a gyermeki álomvilágot, ha nem tudnak kikapcsolódni, ha nem látják azt, amit a gyerekek látnak. Nem kell sok, csak munka után elő kellene venni egy könyvet. A könyvnél nincs csodálatosabb, sokkal intenzívebb élményt nyújt, mint egy sorozat vagy akár egy film. Hegedűs Géza bácsi mondta mindig a főiskolán, hogy a könyv azért fantasztikus, mert az ember a történeteket a saját képzeletében jeleníti meg. Az Egri csillagokat meg lehet nézni filmen is, de az a török tábor, az a várbevétel, amit az ember a saját képzeletében jelenít meg, felülmúlhatatlan. Nincs az a film, ami ezt pótolni tudná. Pedig egy könyv csodákra képes. Az előadásunkban igen nagy hangsúlyt kap ez problematika, hogy a szülőnek egyszerűen nincs ideje a gyerekére, és a mesére…

Magyar Cecília, Pete Zsuzsanna, Farkas Ignác, Ecsedi Erzsébet, Foki Veronika (fotó: Umberto Pezetta)

Ha öt könyvet kellene ajánlanod a 10-12 évesek számára, melyeket választanád?
- Nem ötöt, legalább ötvenet választanék! Megmondom őszintén, hogy nem szeretnék konkrét műveket ajánlani, mindenkinek a saját belátására bízom. De olvasni kötelező – háromszor aláhúzva – mert óriási öröm! Velem az édesanyám szeretette meg az olvasást. Gyerekként „mindenevő” voltam. Az iskolában a kötelező és az ajánlott irodalmat is mindig elolvastam, és ezek a könyvek valóban „kötelezőek”, el kell őket olvasni! Sajnos a szépirodalom ma már kezd kikopni a hétköznapi beszélgetéseinkből. Nem beszélnünk könyvekről, és ez is baj.
Hogy ajánlanád az előadást a gyerekeknek?
- És a felnőtteknek! Gyerekeknek és felnőtteknek. Ez fontos. A szép történeten túl egy fantasztikus látványvilágban lesz részük, ha eljönnek az előadásra. Olyan, mintha egy valódi cirkuszba csöppennének! Lehet, hogy elcsépeltnek hangzik, de mindenkinek ajánlom 0-99-ig!