Gábor Andor
Gábor Andor (Újnéppuszta, 1884. január 20. – Budapest, 1953. január 21.) regényíró, költő, humorista, publicista, dalszövegíró.
1884. január 20-án született Újnéppusztán kishivatalnok családba. Már egyetemi évei alatt közölték írásait a Polgár, az Egyenlőség valamint A Hét c. lapok. 1903-ban a Kisfaludy Társaság pályázatára lefordította Frédéric Mistral Mireio c. eposzát, majd a Roland-éneket. Az 1910-es években mint sikeres kabarészerző mutatkozott be. Emellett sikereket ért el vígjátékaival, szatirikus regényeivel és versesköteteivel is. A I. világháború idején (1914-1918) részt vett a polgári antimilitarista mozgalomban. Az 1918. évi polgári demokratikus forradalomban a Nemzeti Tanács mellett dolgozott. Még a proletárdiktatúra kikiáltása előtt kapcsolatba került Kun Bélával. 1919-ben részt vett a proletárforradalomban. Börtönbe került, innen néhány hét múlva szabadult és Bécsbe emigrált, ahol a polgári radikális Bécsi Magyar Újság munkatársa lett s itt a kommunista irányt képviselte. 1925-ben kiutasították Ausztriából. Ekkor Párizsba ment, de innen is kitoloncolták, végül Berlinben telepedett le.1927-től berlini tudósító. 1929-ben tagja lett a Német Proletárok Szövetsége lap szerkesztő bizottságának. 1933-ban Moszkvába ment, ahol az Új Hang című folyóirat szerkesztője lett 1938-tól. 1945-ben hazatért, s munkatársa lett a Szabad Nép, Új Szó, Szabadság, Világosság című lapoknak. 1950-1953 között főszerkesztője a Lúdas Matyi című szatirikus hetilapnak. Felesége volt Kökény Ilona komika, később Vidor Ferike kabarészínésznő.
Főbb művei: Mágnás Miska dalszövegei (1916); Dollárpapa (1917); Hét pillangó (1918); Az én hazám (1920); Halottak arcai (1922); Epilóg (1924); Harminchárom (1928); Így kezdődött (1945).
