Mire volt jó két család haragja?

A fejek felett talán egy repülőtér vagy pláza információs táblái lógnak, háttérben szürke metropolisz felhőkarcolói sejlenek. Egy híd, mellvéd középen, maradvány középkor, itáliai óváros kapszulája. Elől munkás overálban sepregeti a múlt esti utcabál szemetét egy öregember. Lapátja piros, fehér, zöld szalagokat nyel el. Rómeó és Júlia a zalaegerszegi színpadon. 

A sepregető prológust mond. A városban hosszú gyűlölködés után következett be nagy tragédia. El is beszélik két felvonásban. 

Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiája, úgy sejtem, remélem, kedvére lesz az ifjúságnak. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata, az előadás rendezője, Mihály Péter művészeti vezető irányításával legalábbis mindent megtesz ennek érdekében. A szöveg (Varró Dániel szemtelennek tartott fordítását tovább modernizálták Perczel Enikő dramaturggal) mellett, az utcai verekedési, vívási jelenetek megragadhatják a mai srácok fantáziáját. Utóbbi akciók különösen attraktívak, ráadásul azzal, hogy Tybalt (Baj László) kerekesszékes, nemdebár kiváló vívó, nem csekély plusz érzelmi feszültség keletkezik. Az előadás egyik legerősebb pillére egyébként is alighanem a látvány. A díszlet úgy ad helyszínváltásokat, hogy csak minimálisan kell átrendezni a színpadot, a dinamikus hév lendülete alig-alig törik meg, Igaz, a tempó pont ezért feladja a leckét a nézőnek, ha egyik-másik túl gyorsan elpattogó nyelvi poénról sem akar lemaradni. Bizony odafordulunk néha nézőtársunkhoz: "mit mondott?" 

Rómeó és Júlia - és a családjaik

A korokat sűrítő jelmezek tényleg jellemeket mutatnak, támogatják a hibátlan színészi alakításokat. 

Hol is kezdjem? Júlia (Dura Veronika) indiánba oltott nagyvárosi bakancsos lány, pasztell tisztasággal. Rómeó (Ticz András) felemás dzsekije hangulatváltásainak szimbóluma. Capulet (Kiss Ernő), khm..., sámános szarvai otromba zsebzsarnokra erősítenek rá. Hogy a kényszerített frigy ellen lázadó Júliát majdnem agyonveri? Ugye, hogy jól sejtettük, ki lakik az apában!? Csoda, hogy a lány menekülne otthonról, mondjuk egy házasságba? Capuletné (Debrei Zsuzsanna) divatos kollekciói is traumatizált, gyakran vert asszonyt rejtenek. Montague (Bellus Attila) zakója alatt fekete trikó, fia, Rómeó ugyanilyenre vetkőzik. Lelki-eszmei folytonosság, utat tévesztett apával? A dada (Magyar Cecília/Pap Lujza) szervező, ügyező titkárnő, hol frivol, hol zárdaias öltözetben. Verona hercege (Farkas Ignác Jászai-díjas) hosszú fehér parókája egy érző lelkű rocksztár attribútuma vagy csak a mindenkori olasz férfidivat túlkapása?

A két ádázul szembenálló család tagjai, szimpatizánsai, szolgái (Hertelendy Attila, Szakály Aurél, Andics Tibor, Fritz Attila, Farkas Gergő) a reneszánsz bálba még XXI. századi cuccokban mennek, majd az álarcosbál után kettős jelmezkötésben maradnak. Javaslom, nagyon figyeljenek oda Mercutio (Kovács Martin) és Benvolio (D. Varga Ádám) mondandójára, a szórakoztató szarkazmusba ütős üzeneteket csomagolnak. Páris (Helvaci Ersan David) élveteg, unott, helyezkedő hercege is tipikus, máig ki nem kopott figurája az emberi kaleidoszkópnak. Lőrinc barát (Besenczi Árpád) bölcs, rugalmas, kíváncsi, életigenlő pap, a végén emiatt kénytelen magára vállalni a végzetes tragédiát előidéző több mint hibát.

Az ismert sztori életképeit Szemenyei János zenéje mártja hidegbe-melegbe, az alkotók megengedik, hogy egy-egy kortárs zeneszám csempésződjék a bevonuló nyitányba.  (A premieren a Wellhello egyik slágere kúszott be.) Kósa Ruben koreográfiája a harcművészetek, a sport és a tánc mozgásvilágát egymásba folyatva dinamizálja a színpadot. 

Darabtartó pilléreket emlegettem. Az a vízióm, hogy a Hevesi társulata régóta vágyta a Rómeó és Júliát. A színészek között ott van a momentán legjobb Júlia, Rómeó. Dura Veronika megmutatja, hogyan magasodik eddigi szerepei fölé ez az alakítása, hogyan nő fel egy nő a szerelem szédítő magaslataihoz. Partnere, Ticz András játékosabb, kamaszosabb mai karaktere hézagmentesen simul Júliája alakjához. Pap Lujza fergeteges dada, nagy színésznő elődök évődően kedves paródiáját csempészi a figurába. Baj László karcos, kemény, Kovács Martin szerteágazó érdeklődésű intellektus, Farkas Ignác rezignáltan dühös városvezetőt fojt el magában. Besenczi Árpádról tudjuk, hogy minden alakítása lehozza a földre a sokszor feleslegesen panteonba űzött szerepeket, ez most sincs másképp. Barát, apa, pap, zsörtölődő, megértő, híján az ítélkezésnek.

Érzékletesség, odaadás jellemzi az előadást. Mihály Péter mai korunkból úgy néz vissza a reneszánszra, hogy beleértsük az aggodalomra okot adó jelenkori történéseket, a modernizálás mégsem üt sebet Shakespeare brandjén. 

Arany Horváth Zsuzsa

2025. január 23.

Zaol