Minden mondatot külön
Rebbenő tekintet, melyet tétova kézmozdulat kísér. Törékeny alak, szinte észrevétlen megjelenés. Mindez persze csak „civilben. Amúgy egyik kritikusa például filigrán tanknak nevezi. És szenvedélyes vadócnak. Pap Lujza színésznő a minap Domján Edit-díjat kapott.
– Kiskoromban nagyon csendes gyerek voltam, de anyukámat szerettem megnevettetni, sokat bohóckodtam, ezért anya azt mondta, színésznő is lehetnék – Pap Lujzát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészét a színpadon kívül a rendőrtiszti főiskola vagy a régészet érdekelte volna. De az ajkai, Fábián Lujza vezette színjátszó csoportban töltött évek eldöntötték a pályaválasztást, az Ágacskában játszott „pösze egér” és más szerepek után nem volt kérdés, hogy a teátrum világát választja. (Tennesee Williams Ez a ház bontásra vár című darabjában nyújtott teljesítményéért fesztiváldíjat is kapott.)
A visszahúzódó alkatú ifjú hölgy fiús gyerekként nőtt fel, inkább pecázott, gombászott az apukájával, az utcai focicsapat oszlopos tagjaként teltek a napjai.
Stúdiósként került Ajkáról Zalaegerszegre 1996-ban 19 évesen. A színművészeti főiskolával már innen próbálkozott. Még a felvételiztetők is elámultak már akkor gazdag repertoárján.
Hűséges és ösztönös. Azóta nem mozdult a Hevesi Sándor Színházból, legfeljebb egy-egy felkérésnek tett eleget. Például Bagó Bertalanénak. A korábban Zalában alkotó rendező A csónak című darabba hívta nemrégiben, s a kritikák elismerően nyilatkoztak Pap Lujza alakításáról. Ahogy a Koltai M. Gábor által színpadra állított darabról is, amely révén szintén a fővárosban szerepelhetett.
De kanyarodjunk vissza Zalaegerszegre. Az első igazán nagy szerepe a Liliom Lujzája volt. Paolo Magellitől, az olasz rendezőtől félt persze, de a végére megszerette. Hatással volt rá Alföldi Róbert is, aki vendégrendezőként az Orleans-i szűz címszerepét osztotta rá 2002-ben, majd tavaly Susannát a Figaro házasságában.
– Cserhalmi György egyik instrukciója életem végéig elkísér. Hajlamos vagyok túlságosan megfelelni, egy jeleneten belül az összes mondatot külön eljátszani. „Van átélő képességed, hinned kell benne”, mondta Cserhalmi.
A színésznő az eltelt 18 évben számos főszerepet játszott el. Sorolom őket, s arra kérem, mondja el, milyen hatással volt rá az adott szerep:
Hegedűs a háztetőn, Hodel. – Messziről indul, hogy elérje életcélját, s vállalja is azt.
Salemi boszorkányok, Abigail. – Gonosznak tartják, de igaza van.
Csongor és Tünde. – Annyira magányos lány, keresi a földön a helyét.
Lear király, Cordélia. – Megbocsát az igazságtalanságért.
Orleans-i szűz, Johanna. – A feladat megszállottja.
Karády Katalin. – Ő a nagybetűs Nő.
Chicagó, Velma. – A dög.
Figaro házassága, Susanna. – Furfangos csibész.
– Mit tart a legfontosabb színészi erénynek?
– A színpad iránti alázatot. A rendezők koncepciójának megértését, alkalmazkodást. Persze, ha valami másképp érik meg bennem, akkor elmondom. De sokáig nem merek kérdezni, sok mindent egyedül akarok megoldani, bizonyítani szeretnék. Fontos, hogy megőrizhessem azt a belső igényt, amely az évek során kialakult. Nem szeretném feladni. Ehhez persze alaposan meg kell ismernünk magunkat.
A legjobb időszakát a Bereményi – Bagó – Stefán-féle korszakhoz és Tucsni Andráshoz köti, ám a lehetőségekre sosem lehetett panasza. Ha épp kevesebb a feladat, akkor építkezéssel tölti az időt. Rengeteget olvas, filmet néz, Budapesten színházba jár. És fizikai karbantartásként fut, tornázik. Nagy intenzitással énekel mostanában. Iskolásként lebeszélték volna róla, most élvezi, hogy bizonyíthat a tanárnőnek, aki nem hitt benne.
Komolynak és félénknek tűnik, pedig sok játékosság, magabiztosság bújik meg benne. Bizonyítja, ahogy kivágta magát szorult helyzetéből egy előadásban: az estélyi ruha, („amivel nem szerettük egymást”) cipzárja beakadt, ezért nem tudta levetni. Lujza odalépett a nézőtér első sorában ülő fiúhoz: „segíts már!”. A végén a srác kapta a legnagyobb tapsot.
Szeret Zalaegerszegen élni, ide kötik a barátok, s a mély elhivatottsággal végzett munka. Úgy véli, nem véletlenül sodorta ide az élet.
– Az ajkai csoportunk vezetője Ruszt-tanítvány volt, így dupla szerencsének tartom, hogy idevezérelt a sors, s én is találkozhattam Ruszt Józseffel.
Ha máshová szólítaná az élet, válthatna, hisz’ egyelőre egyedül él, nem kellene mást kitennie a változásnak. A szülei, minden előadását megnézik, ahogy a testvéréét Líviáét is, aki a veszprémi társulat tagja.
– Nekem most itt van helyem, itt vannak fel-adataim. Kinövök ugyan a naiva szerepekből, de még nem vagyok érett, átalakulás zajlik – néz körbe a színház klubjában.
Pap Lujzát legközelebb Szép Ernő Vőlegény című drámájában láthatjuk.
Megkerestünk néhány színházi rendezőt azok közül, akik Pap Lujzával eddigi pályafutása alatt dolgoztak.
Halasi Imre: – Jó látni, hogy a fiatal, tehetséges, korábban pályakezdőnek gondolt hölgy egyszercsak megbecsült, értékes kolléganővé válik. Őszinte tisztelettel gratulálok.
Bagó Bertalan: – Pap Lujza a legtehetségesebb ösztönös színésznő, akival valaha találkoztam. Amit ő a színpadon hamisnak érez, abban mindig igaza van.
Alföldi Róbert: „Minden rendezőnek ilyen színésznőt kívánok. Nem csak azért, mert minden képessége és tehetsége megvan a színpadhoz, hanem azért is, mert olyan munkamániával, munkabírással, alázattal, szenvedéllyel van megáldva, ami egészen megrendítő és szép."
Sztarenki Pál: – Pap Lujza korosztályának egyik legizgalmasabb és legtehetségesebb színésznője, aki már régóta megérdemelte az országos díjat, melyhez gratulálok.
Arany Horváth Zsuzsa
2014. január 18.