Észrevétlen zseni
Ecsedi Erzsébetre - aki 22 éve a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja - nyáron, a Pécsi Országos Színházi Találkozón a szakma egy része is rácsodálkozott, hogy milyen kiváló színésznő. Meg is kapta a legjobb női alakítás díját a Színésznők című produkcióban nyújtott teljesítményéért. Most Aase-díjjal ismerték el a munkáját.
- Furcsa lehetett önnek nyáron, a Pécsi Országos Színházi Találkozón, hogy végig játszotta élete nagy részét, igencsak fontos szerepeket alakított, és még a szakmabeliek is rácsodálkoztak arra, hogy ki is az az Ecsedi Erzsébet, és milyen nagyszerű színésznő. Nem volt ez különös helyzet?
- De igen, számomra az volt. Alapvetően jó érzés volt már az is, hogy odakerültünk a POSZT-ra. Éreztem, hogy végre mások előtt is megmutatkozhatok. Meglepő volt, hogy hirtelen felkavarták a port körülöttem, olyanokat írtak rólam, minthogy itt van egy észrevétlen zseni. És ebből lett is egy kis vita a kritikusok között; egy részük jár vidékre, lát előadásokban, és tudja, hogy ki az az Ecsedi Erzsébet, és nem lepődik meg rajta. Aki meg nem jön vidékre, nyilván keveset tudhat rólam, mert Budapesten elég ritkán játszunk.
- Tulajdonképpen tipikus vidéki színészi sors az öné. Aki nincs olyan frekventált színháznál, mint amilyen régen a kaposvári, a szolnoki volt, az akár végig játszhatja a magyar- és a világirodalmat, és úgy a nagyközönség, mint a szakma jelentős része számára ismeretlen marad.
- Ez így van. Ezért jók a fesztiválok, csak az a baj, hogy egyre kevesebb van belőlük.
- Sokat szerepel kamaraszínházi produkciókban.
- Ezekben találom meg a legjobban magam. Tavalyelőtt már lakásszínház is indult Zalaegerszegen. Játszottuk ott Farkas Ignáccal Spiró György Prah című darabját. Jó volt, hogy egy ilyen kicsi közegben nem kellett fölemelni a hangomat, gyakorlatilag azt kellett megmutatnom, ahogy a saját konyhámban működöm.
- A Színésznőkben imádott vaskos, vásári eszközökkel, igencsak felemelt hanggal játszani. Ne mondja, hogy ez nem működik nagyszínpadon.
- De, teljesen működik. Csak a Prah bizonyos tekintetben a kamaraszínpadon játszott Színésznők előzménye volt számomra, és Spiró darabjában éreztem meg azt, hogy huh, mennyi minden van még bennem.
- Nem végzett Színház- és Filmművészeti Főiskolát...
- A 25. Színház stúdiójában végeztem. Onnan a Várszínházba kerültem. A Stúdió K-ban is játszottam majdnem 4 évig. A balkon előadásával például jártunk Hollandiában is.
- Hogyan került Kecskemétre?
- Jancsó Miklós, Gyurkó László, Hernádi Gyula, Szigeti Károly akkor csinált ott színházat 3 évig. Én Vándorfi László rendezővel dolgoztam már a Várszínházban, ő is Jancsóékkal tartott, 8-10 embert hozott magával, köztük engem is. Elég sok darabban benne voltam. Zenésekben is. Amikor Jancsóék után jött az új igazgató, Lendvay Ferenc, azt mondta, hogy sok zenés darab lesz. Visszaemlékeztem, hogy például a Nyitott ablakban való játék milyen megterhelést jelentett számomra az én hangterjedelmemmel, és mondtam, hogy ez nekem nem biztos, hogy jó lenne. Ekkor következett a szolnoki színház, Schwajda György igazgatása alatt, ráadásul akkor jött a társulathoz, Fodor Tamás vezetésével, a Stúdió K is. Szolnokon nagyon sok mindent csináltam. Volt olyan évad, hogy 8 produkcióban léptem fel zsinórban, pénteken premier volt, hétfőn már olvasópróba. Játszottam ott is zenés darabban, például a Chicago című musicalben. A Rátonyi Róbert rendezte Marica grófnőben nemcsak szólót énekeltem, hanem még szólót is táncoltam. Nagyon szeretem a zenés darabokat, csak mindig félek attól, hogy esetleg nem fogom tudni elénekelni a szerepemet. De például a Doktor Zsivágóban, amiben nem kellett énekelni, igen jó szerepem volt, a házmesterné, nívódíjat is kaptam érte.
- Miért szerződött mégis Zalaegerszegre?
- Gazsó György kollégám dolgozott Szolnokon, az Őrségbe jártam le hozzájuk. Annyira megtetszett a zalai környék, hogy egyszer csak vettem egy házat. Aztán, miután meguntam, hogy Szolnokról Zalaegerszegre járok kiskertet művelni, és nem is volt rá nagyon időm, szóltam Gyurinak, hogy kérdezze meg, nincs-e ott számomra valami lehetőség. Hiszen a kis Trabantommal a 8-9 órás utazások nem voltak nagyon jók. Végül beszélgettünk Halasi Imre igazgatóval, és aztán úgy alakult, hogy már 22 éve zalai lettem.
- És vezető színésznő...
- Ezt most már mondhatom, igen.
- Nyilván, ha Budapesten jár, nem ismerik meg az utcán, de Zalaegerszegen, gondolom, igen.
- Ott már az üzletbe se tudok leszaladni úgy, hogy ne köszönjenek rám.
- Meg is szólítják?
- Hogyne, hogyne! Tegnap például nagyon gratuláltak ehhez a díjamhoz, és a legutóbbi bemutatómhoz is. Persze kellemes ünnepeket is kívánt egy hölgy, miközben válogattam a kiflit a boltban. Én már zalaegerszeginek számítok, a lányom is itt született. És most olyan szerepeket kapok, hogy kiteljesedhetek.
Bóta Gábor
2013. december 18.
