Dr. Besi, a nyughatatlan
Beckham, Zidane és Roberto Carlos is láthatta, miként bűvöli labdát, amikor a Real Madrid-magyar válogatott 2005-ös, népstadionbeli találkozójának előmeccsén a Színészválogatott az újságírók csapatát fogadta.Mert a Játék: mindenekelőtt.
Ez is lehetne Besenczi Árpád mottója, aki a focipályán éppoly lelkesedéssel küzd, mint amilyen pontossággal és alázattal szolgálja a színpadot. Sőt, direktorként is bebizonyította: a minőség igenis a siker garanciája!
- Már óvodás koromban én szórakoztattam a többieket a bohóckodásommal. Aztán az iskolai Ki mit tud?-okon nekem külön kategóriát indítottak: az osztálytársaimat és a tanáraimat parodizáltam, s ez olyan jó szokásommá vált, hogy a végén azok sértődtek meg, akiket kihagytam. Ez így volt később a pécsi egyetem jogi karán, sőt, a színházban is – meséli Besenczi Árpád, akivel a Király utca egyik fagylaltozójának teraszán kortyoljuk a hűsítőt. A belvárosban korzózók közül többen ráköszönnek, kedves mosoly itt, örömteli üdvözlés ott, ő pedig elégedett pillantással nyugtázza, hogy a pécsi hölgyek még mindig gyönyörűek. Hiába, játszhatott ő 16 évig a fővárosban, igazgathatja immár három évad óta a zalaegerszegi teátrumot, Besi mindörökre pécsi marad. Bocsánat: dr. Besenczi Árpád. Aki igazgatóként végre odabiggyesztheti a neve elé a jogi doktorátust jelző két betűt. S noha egyetlen percig sem dolgozott a paragrafusok világában, a színpadon lehetett már ügyvéd, bíró és ügyész is.
- Négyszer próbáltam meg a főiskolát, ebből kétszer jutottam el a harmadik rostáig. Először Gesztesi Karcsiék, aztán Stohl Buciék osztálytársa lehettem volna, ha fölvesznek. De nem vettek. Pedig azt hittem, egyenes út vezet a főiskoláig, hisz tévében, filmen is fölbukkantam már addig. Nyolcadik osztályos voltam, amikor a barátaimmal elindultunk az 1978-as Humorfesztiválon, ahol feltűnt Nagy Bandó, Ihos Jóska és Bach Szilvi. Egy évvel később szerepeltünk az Antal Imre vezette Amatőrök is elkezdhetik című tévéműsorban, ezután választottak ki a Cha-cha-cha egyik szerepére, majd a Háborúra derű című burleszkfilmnek lehettem a gyerek főhőse.
- Érezted hiányát valaha is a főiskolának?
- Színészileg nem, de amikor Budapestre kerültem a József Attila Színházba, rádöbbentem, hogy hiába voltam én Pécsett sztár, a fővárosban a kutya sem ismer. Nem voltak szakmai kapcsolataim. Az én főiskolám a Bagossy László-féle nagyon híres Pécsi Egyetemi Színház volt, később a Kisszínház és nyaranta a Tettyén a Nyári Színház, ahol fantasztikus előadások részese lehettem, remek kollégáktól tanulhattam.
- Átvetted a jogi diplomát, s leszerződtél a Pécsi Nemzeti Színházba.
- Aktatáskás, elegáns évfolyamtársaim mesterkélt mosollyal veregették a vállam, amikor elképzeltek első szerepeimben: Csipkerózsika meséjében Bonifác, a gügye királyfi voltam, a Száll a kakukk fészkére című drámában Martini, a heveny őrült. Később azért büszkék lettek rám. Négy évad alatt tíz főszerepet játszottam el, köztük Ádámot, Zubolyt, a Vőlegény címszerepét és egy fergeteges Feydeau-bohózat, az Amit a lakáj látott ziccerszerepét.
- Várható volt, hogy elszippant Budapest.
- Léner Péter hívott a József Attila Színházba. Az első évben vendégként játszottam ott, s ingáztam Pécs és Pest között.
- Hamar meghódítottad a nagyérdeműt.
- A PNSZ-ben is közönségdíjas lettem, a József Attila Színházban pedig négy egymást követő évadban is elismertek: a társulattól kétszer kaptam meg a József Attila-gyűrűt, kétszer voltam közönségdíjas, aztán a magyar dráma napján háromszor a legjobb férfiszínész. 2009-ben a Jászai-díjasok sorába léphettem. Országos ismertségem a televíziós szórakoztató műsoroknak köszönhettem, az áttörést 2000-ben a Csiiiíz! hozta meg, aztán jött a Szeszélyes évszakok, a Dilibuli, a fő műsoridőben vetített kabarék. Megismert a pesti művészvilág is, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a József Attila Színházban minden főszerepet én játszom. 16 év alatt csodálatos feladatokat kaptam.
- Aztán megütötted a főnyereményt. Legalábbis az Üvegtigrisben.
- Megtalált a filmszakma, az Üvegtigris trilógia és sok-sok szinkronszerep. Eleinte egy hang voltam a tömegből, aztán a két-három mondatos megszólalásoktól eljutottam a főszerepekig. Én kölcsönözhettem a Lost (Eltűntek) sorozat főgonoszának hangját, akit Michael Emerson játszott, a Született feleségekben Orsont, kétszáz Derrick-epizódban én voltam Harry, azaz Fritz Wepper magyar hangja, és remek rajzfilmekben is dolgozhattam. A Hupikék törpikék második része például most ment a mozikban. De hallható vagyok a Star Wars harmadik részében, a Baljós árnyakban, és Spielberg földönkívülije, E. T. is az én hangomon szólal meg az újradigitalizált filmben. Ma már a szinkronszerepekre is castingot hirdetnek, én a rosszfiúkra jellemző „zsíros hangúak” közé tartozom.
- Mindig is elfoglalt színész voltál, mégis új kihívást kerestél.
- Úgy éreztem, valami hiányzik az életemből, s 45 évesen van bennem annyi ambíció, hogy egy igazán nagy feladatba is belevágjak. 2010-ben Sztarenki Pál színész-rendező kollégámmal ezért pályáztam meg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatói posztját. Mert mindig van följebb, az ember soha nem nyugodhat meg. Amit közösen elterveztünk, beérni látszik: 10 ezer bérletesünk van, akiknek a fele középiskolás, tavaly is, idén is itt lehettünk a POSZT-on, s elértük, hogy Zalaegerszegen sikk színházba járni. Alföldi Róberttől Barbarczi Lászlón és Méhes Lászlón át Csiszár Imréig nagyon sok rendező dolgozik nálunk. Engem a teljesítmény érdekel, semmi más. Ha munkáról van, ugyanazt várom el a kollégáimtól is, amit magamtól: pontosságot, fegyelmet és alázatot. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennék bohém ember, sőt, de a színpad, az más.
- Ha már a fegyelmet említed: igaz, hogy egyetemista korodban azért tanultad meg Petőfi vígeposzát, A helység kalapácsát, hogy csiszolj a beszédtechnikádon, s ne hadarj annyira?
- Nem, ez legenda. Mesterem, Bagossy Laci kért meg arra, hogy tanuljam meg, miként ő a Jónás könyvét, s e két produkciót kiegészítve Nagy Imre professzor elemzésével, összeállítottunk egy rendhagyó irodalomórát. Akkora sikerem lett vele, hogy önálló estként továbbvittem. Túl vagyok immár a kétszázadik előadáson is. Bejártam vele az országot, sőt, Göteborgtól Marosvásárhelyen át Szentpétervárig is sokfelé elvihettem. A József Attila Színház anno a repertoárjára is fölvette. Igen büszke vagyok arra, hogy Petőfi remeke a Magyar Rádió archívumában Ascher Oszkártól, Sinkovits Imrétől és tőlem van meg.
- Óriási a munkabírásod. Miként tartod edzésben magad?
- Sporttal. Ha ment volna a szertorna, testnevelő tanár lett volna belőlem. Cselgáncsoztam, futballoztam, elég jó bal lábam volt. Tizenöt éve játszom a Színészválogatottban, s focizhattam az Oscar-díjas Oleg Mensikov, meg Karel Gott és Eros Ramazotti ellen is. Balhátvéd vagy bal összekötő poszton játszom. Már nem tudok sokat futni, de oda rúgom a labdát, ahová akarom.
- Kevés szabadidőddel mit kezdesz?
- Csavargok. Fogom a zalai térképet, beülök az autóba, és fölfedezem az aprófalvakat, vagy átruccanok Ausztriába. Vezetés közben szól a zene, Tina Turner, Jagger, a bluest játszó amerikai Robert Cray Band vagy épp az LGT, a Quimby, a Magna Cum Laude. Ha több időm van, fölmegyek Pestre, hogy találkozzak a fiammal, Benedekkel, vagy hazajövök meglátogatni a szüleimet. Jó látni az ismerősöket, beleszippantani a pécsi levegőbe, s kiülni az öregemmel vasasi szőlőnkben a diófa alá, egy kancsó bor és hideg szóda társaságában.
- Tudod élvezni az életet.
- Megpróbálom. Szerepre sosem áhítoztam, eddig mindig megtalált, amire vágytam. Magánéletileg lenne még teendőm, ha a sors egyszer olyan nőt sodorna mellém, aki elviselné az én nyughatatlan természetem. Vagy ez lehetetlen kérés?
Csató Andrea
Élménymagazin/ 2013 Ősz
