Zalaegerszegi vendégjáték az Aradi Kamaraszínházban

Szeptember 18-án, szerdán 19 órakor a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház – amely először vendégszerepel Aradon –, KEBAB című előadását tekinthetik meg az érdeklődők a Bábszínház épületében.

Az előadást főként a fiatalabb (16 év feletti) nézőknek ajánlja a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, az Aradi Kamaraszínház, valamint Balog József rendező. Az előadásra a belépés ingyenes.

A Kebab a testi, lelki és szakmai leépülés története, amelyben a szereplők a maguk módján mindannyian felelősek a kialakult helyzetért, hiszen az idealizált múltat dédelgető, az értéktelen mindennapokban élő hármas mindegyike megpróbálja a másikat a maga javára kihasználni.PEZ_6673

A lány végül elköveti a prostituáltak főbenjáró bűnét, és ezzel értékét veszti a másik kettő számára. Sorsa szükségszerű, mint ahogyan a helyét átvevő, következő Mady érkezése is az.

„Valaki megígérhette Mădălinának a jobb életet. Mădălina alig múlt tizennégy, hát elhitte. Először a nevét dobta el, most úgy hívják: Mady-Baby. Voicu ígért fűt-fát, hogy Írországban majd gazdagok és híresek lesznek. Történt már ilyen az írekkel is, elmentek hát Amerikába a nagy éhínség elől. Ők pedig Romániából kerekedtek föl. Bogdán is útnak indult, művész szeretett volna lenni. Találkoztak aztán Írországban, ők hárman. Három román gyerek, a két srác, meg a lány. Olyasféle gyerekek, akik nálunk is élnek. Élnek nálunk, vagy elmennek Angliába, Dániába, Olaszországba. Szerencsét próbálni. Ám a szerencséből valahogy bicsaklás lesz és erőszak és szomorúság. Mert nem tudják, mit tesznek. Hogy az egymás ellen forduló acsargás öl. Nem tudják, hogy a pénz alig számít. Nem tudják, hogy a szerencse csak azt kíséri, aki megdolgozik érte. Nem tudják, mit jelent élni. És azt sem akarják megtanulni, mit jelent ölni”, írja az előadásról a rendező, Balog József.

Elgondolkodtató, tanulságos és felkavaró történet, amely bárkivel megeshet.

erdély.ma