'A POSZT-on nincs bérelt poszt' - Interjú a válogatókkal
Pénteken vált nyilvánossá a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja, amelyet Solténszky Tibor dramaturg és Dr. Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész állított össze. Interjút olvashatnak a két válogatóval, akik az elmúlt egy év tapasztalatairól nyilatkoztak a Színház.hu-nak. Videónkban az előadásokról is véleményt mondanak.
Megtaláltátok egymással az összhangot?
Szigethy Gábor: Abszolút! Egyszer valaki feltette a kérdést: mi lesz, ha Tibor teljesen más előadásokat kedvel, mint én. Azt feleltem, akkor sincs semmi probléma, hatot ő választ, hatot pedig én. Ehhez képest mindketten ugyanazt a nyolc darabot tekintettük alapnak. A további négy előadásról se voltak nagy vitáink. Minden előzetes várakozással ellentétben, rendkívül békésen, kellemesen tudtunk együttműködni. Szerda délelőtt döntöttünk a versenyprogramról, a feleségem rengeteg szendvicset készített nekünk, de olyan gyorsan végeztünk, hogy én még ma is szendvicset fogok ebédelni.
Hogy fogtatok a válogatáshoz? Egyeztettétek-e a szempontjaitokat?
Solténszky Tibor: Valójában nem egyeztünk meg semmiben. Talán csak abban, hogy a válogatás végén összegzünk. Ahogy Gábor mondta a sajtótájékoztatón, karthauzi fogadalmat tett, hogy előzetesen nem árulja el senkinek a véleményét, de azt hiszem nem sikerült mind a száznegyvenvalahány előadás esetében ehhez tartania magát. Volt, amire azt mondta: ugyan nem ízlésem szerint való, de nagyon izgalmas, menj, és nézd meg! Amikor együtt néztünk előadást, vagy együtt utaztunk, akkor elsősorban a ’nemek’ formálódtak bennünk. A nemtetszésünknek könnyebben adtunk hangot. Néha egy pillantás is elég volt, és tudtuk: erre a produkcióra nem fogunk szót vesztegetni. Az is előfordult, hogy hosszabban elemeztük, mi az a butaság, ami eluralkodik egy-egy előadáson....
Szigethy Gábor: Ha az ember válogató, akkor óhatatlanul befolyásolni akarják. Azért tettem fogadalmat, mert ezt szerettem volna kivédeni. A saját előítéleteimet is félreraktam, nem törődtem azzal, hogy milyen színházzal, vagy színházi személyiséggel szimpatizálok, milyen ízlést képviselek a hétköznapokban. Amikor megosztottuk a szervezőkkel a végeredményt, néhányan csodálkoztak azon, hogy x vagy y színház kimaradt. Pedig egy válogatás nem lehet illedelmes, a POSZT-on nincs bérelt poszt. Attól még, hogy valaki a színházi kánonban jeles színházcsinálónak számít, lehet, hogy ebben az évben csak érdektelen dolgokat produkált, míg mások, akikre eddig nem hárult figyelem, brillíroztak. Nekem például reveláció volt Ecsedi Erzsébet színészete, egyszerűen lenyűgözött. Rá kellett döbbennem: az ország egyik szegletében él egy nagyon nagy színésznő, akit eddig senki nem jelölt semmire. Boldog vagyok, hogy Tibor számára is magától értetődő volt, hogy a Színésznők című zalaegerszegi produkciónak a POSZT-on a helye, többek között Erzsébet miatt..
Solténszky Tibor: Ecsiért én is rajongok. Húsz éves kora óta ismerem, Fodor Tamás Stúdió K-jában bontogatta a szárnyait, azóta követem a pályáját....
Szigethy Gábor: Visszatérve a válogatásra, az vesse ránk az első követ, aki pontosan meg tudja mondani, melyik volt a tizenkét legjobb előadás ebben az évadban.
Két színházi társaság jelölt titeket válogatónak. Szabtak nektek korlátokat?
Solténszky Tibor: Egyik színházi társaság sem kényszerített minket kompromisszumokra. Azt mondták, ha ad absurdum 12 határon túli lesz a versenyprogramban, akkor azt is elfogadják. De a végeredményt nézve kiderül, arányosan állt össze a mezőny, pedig nem számolgattuk betöltötték-e már az összes vidéki helyet.
Milyen produkciók érintettek meg benneteket?
Solténszky Tibor: Olyan produkciók, amelyek a szívhez szóltak... Az elmúlt esztendőben sokat tépelődtünk azon, meg lehet-e fogalmazni követelményeket, amelyeknek egy POSZT-os előadás mindenképpen megfelel. Én a sok jó előadás között azokat szerettem volna eljuttatni Pécsre, amelyeket díjra érdemesnek tartok, amelyek a közönség és a szakma érdeklődését egyaránt elnyerhetik.
Szigethy Gábor: Voltak produkciók, amelyeknek a hatása alól nehezen tudtam kivonni magam. Engem ezek ragadtak meg a leginkább. Azt hiszem, nekem az átlaghoz képest elég negatív véleményem van a színházművészet jelenlegi állapotáról. Természetesen minden színház életében vannak közepes, odakent, sőt, pocsék előadások, félmegoldások. Nekem nem ezzel van bajom, hanem azzal, hogy rangos színházaknál, pontos szakmai tudással felépített előadásoknál is megfigyelhető, hogy nem törődnek a nézővel. Számos produkció etikai kisugárzása taszít engem. Idegesít, amikor megmagyarázzák, hogy azért hánynak a színpadon, mert ’ma ilyen a világ’. Számomra a színház nem csak szakmai és esztétikai kérdés, hanem etikai kérdés is. Mit sugároz? Mit akar elérni? Milyen változást szeretne előidézni az emberekben? A színház lényege a katarzis, tehát az, hogy ne csak a színész élvezze a saját produkcióját, hanem a közönség is. A színház szándéka az kell, hogy legyen, hogy felélessze az emberekben a változás igényét. Az én időmben is voltak hat és fél órás előadások, például a III. Richárd, amit 1955-ben láttam. Bár ez a mai mércével mérve is hosszúnak bizonyul, mégis 20 percig tapsolták a nézők, mert rádöbbentek, hogy a darab róluk szól. Úgy érzem, hogy az általunk kiválasztott előadások hasonló erővel rázhatják meg és formálhatják a közönséget.
Solténszky Tibor: Én arra reagálok különösen érzékenyen, ha a színház csapatmunka. A csapatmunkát sokkal többre tartom, mint akármilyen virtuóz, egyéni alakításokkal teletűzdelt, sziporkázó előadást.
Szigethy Gábor: Tibor egy avantgard csapatból, Paál Isti köreiből indult, én pedig profi színházi közegből, mégis mindketten elmondhatjuk, hogy a régi kor színházában csapatmunka folyt. Az amatőr csoportok tagjai egymásból merítkeztek, a Vígszínházban, ahol 1960-tól dolgoztam, előadás előtt a háromnegyed társulat bent kávézott a büfében, köztük olyanok is, akik aznap nem játszottak. Az akkori nagy rendezők –például Várkonyi Zoltán, vagy Ádám Ottó – mind csapatépítő emberek voltak. Az, hogy jó színházat csináltak igazolja, hogy jól gondolkodtak arról, mi a lényeges a színházban.
Miről ismerszik meg a csapat?
Solténszky Tibor: A csapatmunka egyszerűen tetten érhető, ha nincs olyan ember a színpadon, aki önálló életet akar élni, ha a szereplők figyelnek egymásra, ha együtt lélegeznek, ha látom, hogy a magánszámért mindenki szurkol, ha nem látom, hogy a színész hátrafordul és privatizál. Látni ilyet is...
Szigethy Gábor: Szerintem a csapatmunka eredménye az, hogy egységes, amit a közönség átél. Azok is a csapatot alkotják, akik a háttérben munkálkodnak. Meggyőződésem, hogy az ő teljesítményüket is lehet érezni a produkción. Számít, amikor azt látom, hogy az előadás kezdetekor az ügyelő úgy jön be, úgy ellenőrizni a nézőteret, a színpadot, hogy minden idegszálával jelen van, ez is az előadás minőségéről szól. Látni olyan színészt, aki teljesen önállóan kezd létezni a színen és csak az egóját tudja nyújtani a partnerének, illetve a nézőknek. Ő nem csak a saját munkáját, hanem a többiekét is tönkreteszi. A csapat az, ahol a díszítőmunkástól a titkárnőig mindenki ugyanabban az alkotó szellemiségben dolgozik. A POSZT-on találkozhatunk majd ilyen csapattal.
A válogatás ideje alatt mennyiben szembesültetek azzal, hogy a színházi szakma megosztott?
Solténszky Tibor: Azzal szembesültünk, hogy mint oly sok minden, a szakma megosztottsága, az embereket elválasztó árok a politika erőterében és a média figyelmének centrumában nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában. Akárhova mentünk az országban szeretettel fogadtak minket, azt remélték, hogy jó színházat tudnak nekünk mutatni, és eljuthatnak az ország legnagyobb színházi seregszemléjére. A munkánk során nyitott emberekkel találkoztunk. Senki nem emlegette fel, hogy utoljára mit mondott akár Vidnyánszky Attila, akár Csizmadia Tibor.
Szigethy Gábor: Könyörgöm, a színházban nincs jobboldali, meg baloldali előadás! Már a jobboldali, baloldali kifejezés is elavult, 19. század végi, munkásmozgalmi fogalom, valójában semmi tartalma nincs, bélyegként használatos. Biztosan van a két színházi társaság, a szakma képviselői között politikai feszültség, de ez nem ért el hozzánk.
Mit adott nektek az elmúlt egy év?
Solténszky Tibor: Hihetetlenül jó élmény volt revitalizálni a színházi kapcsolataimat. Rádiószínházi munkám utolsó nyolc-tíz éve teljesen az íróasztalhoz kötött, főleg azzal foglalkoztam, hogy védjem a munkánkat, így a színházi kapcsolataim meglazultak, és most jólesett újra felvenni a barátságok fonalát. Bejárhattuk kis székely városok színházait, a bőrünkön érezhettük a létezésük gyönyörűségét és nyomorúságát, bepillanthattunk a jó színházért folytatott küzdelmeikbe, ez is felemelő élmény volt.
Szigethy Gábor: Bevallom férfiasan, én nagyon elfáradtam, mert elég sok munkám akadt ebben az évben. Ettől függetlenül a válogatás boldogságos tapasztalatszerzés volt. Egyszerűen boldoggá, emberileg, lelkileg, szellemileg gazdagabbá tett. Hogy mi mindent láttam, mi mindent ismerhettem meg! Hányféle emberi törekvést, szándékot! Ha ennyi jó szándékú, tehetséges ember van ebben az országban, akkor talán nincsen veszve minden.
Az interjú folytatását a POSZT előtt közöljük.
Tóth Berta / Színház.hu
2013. március 9.
