-
Annyi interjút készítettek önnel, kedves igazgató úr, hogy azon gondolkoztam, mit kérdezhetek, amit még nem...
Cseng a telefon, a kétéves kisfiú már kiáltja: Anya, anya...! A két kisebbik gyermekével jött fel az irodába, a harmadik emeletre, és ez így megy, napok óta. Próbálják a következő darabot. Kőműves Kelemen, amiben ők is szerepelnek. Nem anya. Folytathatjuk.
- Van olyan, amit nem kérdeztek meg, de elmondaná, szívesen?
Igazából nincsenek tabutémák..., nos azt nem hittem volna, hogy az ember 49 évesen lesz nagycsaládos. Mert addig csak egy fiam volt, az előző kapcsolatomból, de aztán a sors egy hatalmas változást hozott 2010-ben, amikor ideköltöztem, és otthagytam Budapestet. Először csak kétlaki élet volt, még szingli voltam, s már letelepedtem itt mikor találkoztam a mostani feleségemmel Budapesten, egy vendégjátékon. A
Csíksomlyói passiót játszottuk a József Attila színházban, az anyaszínházamban. Volt egy kis fogadás a színpadon. Nemcsák Karcsi hívta meg azt a nagyon csinos hölgyet, aki akkor az Echo tévének volt a bemondónője, akit megszólítottam. Ez január 11.-én történt és április 12.-én elvettem feleségül. November 7.én pedig megszületett Hella. Az utána következő három évben pedig Zsongor, Liána és Bulcsú. Csak a nagyfiam maradt ott, aki most negyedéves az orvosi egyetemen, immár kisdoktor, ebben a hónapban lesz 22 éves. Eladtuk a régi lakásunkat. Ez akkora változás volt, hogy az ottlétem is fölszámoltam, már nem járok vissza játszani, csak szinkronizálni járok föl, a J
ózsef Attila színházban játszott szerepeim már kimentek, újat nem vállaltam. Máshova hívnak színjátszani, rendezni, de Pestre csak szinkronizálni járok. Holnap lesz bemutatóm, Kecskeméten,
A miniszter félrelép-et rendeztem meg. Volt egy szilveszteri előbemutató, tegnap voltam felújító próbán.
Voltam Egerben a Gárdonyi Géza Színházban, a
Hajmeresztő c. előadásban 2013-ban, meg vendégként sok helyen, a Pécsi Nemzeti Színházban folyamatosan játszottam az elmúlt 10 évben, eleinte a J
ózsef Attila színházba is visszajártam játszani.
- Azért árulja el nekem, hogy bírja?
Na ezt pld. sokan megkérdezik... Hát nem tudom –
nevet – lehet a gének ilyenek... néha azért a szervezet megálljt
parancsol. De szellemileg, fejben bírom, talán mert jogot végeztem és elég sokat kellett tanulni, jó befogadóképessége van az agyamnak, sokat olvastam, ha tehetem olvasok most is, bár kevesebb időm van rá... azért a négy gyereknek a logisztikája nem könnyű... Ha nem ilyen anyatigristípus a feleségem, aki mindent szervez, mindent tud... ilyen szempontból jól beválasztottam és nagyon jó, hogy őt választottam, mert nagy családot akart, aztán nekem is megtetszett ez a nagy családos életforma. Jó volt itt egyedül lenni 3-4 évig, nem mondom, de ők azért mindennél többet érnek. Meg hát alapvetően mi marad az ember után? Néhány filmkocka meg szerep. De ez az öt gyerek megmarad és azért ez a legtöbb, legszebb, ezért érdemes...
- Mit jelent önnek a színház?
Nekem az életemet jelenti a színház –
mondja minden pátosz nélkül – Ez tölti ki, a családon kívül a mindennapjaim nagyrészét.
- És mit jelent egy előadás megrendezése?
Egyre jobban érdekel, mert kíváncsi vagyok, hogy amit elképzelek egy előadásról, hogy hat a nézőkre. Alapvetően nem vagyok rendező, olyan darabokat szoktam rendezni, amit vagy játszottam, vagy ismerek és inkább vígjátékokat. Én a játékot szeretem a színházban, a színészetben is, meg a rendezésben is. Általában olyan partnereknek tekintem a színészkollegáimat, akiknek irányt mutatok és ők nyugodtan kibontakoztathatják a tehetségüket, az improvizációs készségüket a szituációkban a darabon belül és szólok, ha valami sok vagy kevés. Nem szeretem megerőszakolni a dolgokat, hogy akkor most lila köd, meg beburkolózunk, meg fényt adunk, meg levetkőzünk... jobban szeretem a hagyományos értelemben vett színjátszást. Viszont a színházat szeretem komplexen nézni, ez meg azért van, mert amatőr színjátszó voltam a Pécsi Egyetemi Színpadon, nagyon sokáig. Onnan kerültem be a Pécsi Nemzeti Színházba, az amatőrszínjátszás minden előnyével és hátrányával, azaz mi csináltuk a díszletet, mi voltunk az öltöztetők, ügyelők és mi is játszottunk. Volt egy ember, az idősebb Bagossy Laci, aki összefogta az egészet és remek előadások születtek. Aztán bekerültem a Nemzetibe és együtt játszhattam az akkori Pécsi Nemzeti Színház nagyjaival, Kulka Jánostól Lang Györgyiig, Vári Évától Péter Giziig. Az, hogy végzett jogász voltam, nem érdekelte az embereket. Az volt a furcsa, hogy a volt évfolyamtársaim Pécs főutcáján, diplomatáskával a bíróságra, ügyészségre, az ügyvédi kamarába igyekeztek, én meg rohantam próbálni. Egyik helyen a Pingvint a Csipker
ózsikában, másik helyen meg a Száll a kakukk fészkére c. darabban az egyik őrültet, miközben nekem is megvolt a jogi diplomám.
- Nem sajnálta egy percig sem?
Nem, mert ez egy megállapodás volt a szüleimmel. Édesanyám kért, hogy ha be is jutok a színművészetire, a jogot akkor is végezzem el. Háromszor voltam a harmadik rostán, mindig az utolsó tízből estem ki. Ráadásul itt voltam Zalaegerszegen katona, jogi előfelvételisként... ismertem a harmadik fordulóról azokat, akik már itt voltak színisek. Hozzájuk csapódtam. Egy évig nem tudta senki, hogy én jogi előfelvételis vagyok... és joghallgatóként még kétszer elmentem felvételizni a színire. Az a borzalmas, hogy sokukból, akiket felvettek, nem is lett színész, vagy nem maradtak a pályán, vagy meghaltak. Én meg, aki az amatőr világból jöttem és jogi diplomám volt, most itt tartok, ahol tartok. Persze van ebben nagyon sok szerencse, de biztos van bennem némi tehetség is, meg egy olyan idegrendszer, ami ehhez a pályához kell...
Hát türelmesnek kell lenni, nagyon toleránsnak, kitartónak. J
ózsa Imre, mielőtt meghalt, mondta, ez egy hosszú távú pálya.
Sztankay István, akivel sokszor öltöztem együtt a Karinthy színházban, mindig azt mondta: Besikém, ez a pálya tönkreteszi az ember idegrendszerét, ha nem figyel oda. Ő 76 évesen az utolsó időkben már nagyon nehezen bírta... Vagy ott láttam magam előtt Andorai Pétert, aki fantasztikus színész volt... a J
ózsef Attila színházban az utolsó években már csak ülni tudott a színpadon. Zenthe Feri bácsi mondta egyszer a szinkronban: ha leülhetsz, akkor ülj le, ha lefeküdhetsz, akkor azonnal feküdj le... Az idős kollegákra odafigyeltem mindig és ez tényleg egy hosszútávú pálya. Én elég béketűrő ember vagyok, néha baj is, kerülöm a konfliktusokat, már olyan értelemben, hogy ne hirtelen haragból... Vezetőként nem ártana időnként kicsit..
Hát erélyesnek erélyes vagyok –
csattan fel - szangvinikus, különben optimista típusnak tartanak, mert mindig a dolgok pozitív oldalát nézem. Ez a nehezebb, mert negatívum mindig van, de én megkeresem a jót a kollegáimban is és általában az emberekben is. Túl naiv vagyok, mondja a feleségem, túl jó az emberekhez. Ezt anyámtól örököltem, ő volt ilyen típus. Nem is akarok megváltozni, isten őrizz. Úgyhogy visszatérve az eredeti kérdésre, azt meg Léner Péter mondta, aki 16 évig volt igazgatóm: fontos a színház, de azért nem a legfontosabb. Kell legyen az embernek magánszférája. Ezt próbálom én is megtartani. Azt nem lehet, hogy reggeltől estig itt legyél..., most már itt vagyok, mert itt vannak a gyerekeim is, de mindig csak annyit, amennyit kell. Nem szólhat éjjel nappal erről az élet, abba bele lehet hülyülni, az tényleg tönkre teszi az embert. Ezért jó nekem ez a nagy családi háttér, a biciklizés, szánk
ózás, síelés, játszótér...
Tehát akkor a színháztól olyan sokat nem vár el, hogy pld. tegyünk valamit a világért.
De olyan értelemben elvárok, hisz azért jönnek be az emberek, hogy kiszakadjanak a hétköznapokból, katartikus élményre vágynak, vagy szórakozni akarnak. Ha mindkettőből meg tudunk valósítani egy kicsit legalább... Most itt van ez a
Volt egy seregünk...ezt nem biztos, hogy bevállalta volna mindenki. Ez egy oratórikus mű, egy nehéz téma, és látom esténként, hogy sírnak az emberek, mennyire megérinti őket.Nagyon...
De ugyanakkor ott van a Boeing, Boeing,
A miniszter félrelép, olyan is kell. Vagy a musical.
Vagy a
Család ellen nincs orvosság! Én nem szeretem, ha ripacskodnak, de ez, bár a penge élén táncolt, nagyon jó volt.
A határt meg kell találni, az is egy kényes egyensúly.
- Az Üveganyában is nagyon tetszett. Jó előadás volt.
Igen, azt is szerettem, azt szerettem.
- ... a beszédtechnikát meg szoktam jegyezni...
Az nem baj. Léner tanár úr is megmondta: maga így marad... Színpadon próbálok odafigyelni, magánéletben nem mindig sikerül, mert annyi dolgot el kell mondanom és annyi embernek, hogy... Avar Pista bácsinál felvételiztem, és nem értette mit mondok..., mondom neki: mert el kell érnem a vonatot, mert vissza kell érjek Zalaegerszegre... s akkor mondta nekem: lassuljon le, mert maga nagyon tehetséges... de tavaly is itt volt a harmadéven...? Igenigen, hadartam valamit gyorsan, mire megállított: Na jó. S kezdi a jogot? Igen. Akkor kezdje el. Ki is rúgott az elsőn, katonaruhában voltam. Sok év múlva találkoztunk és olyan helyes volt, mert odajött hozzám és azt mondta: Na Besikém, mit mondtam magának? Kitartó...! Léner Péter is ebben segített. Azért, ha az ember koncentrál, a színpadon összejön, a magánéletben nem mindig... De ezen már nem fogok változtatni ...
- Azért a lassuláson legalább a színpadon... süketek is vannak, meg rosszul halló öregek, akik szeretik...
Hangosnak hangos vagyok, azzal nincs baj...
- Külföldön nem szerepelt? – kicsit elgondolkodott az előbbieken, mert későre válaszol.
Dehogynem. Van három olyan meghatározó élményem, ami szerintem nem mindenkivel esett meg. ’91.-ben játszottuk a Pécsi Nemzeti Színházban Az ember tragédiáját, én voltam Ádám, Héjja Sándor volt Lucifer, Varga Mari volt Éva, akkor még én voltam a legfiatalabb Ádám a magyar színháztörténelemben. Szép előadás volt, Lengyel György, az akkori igazgatónk rendezte. Nagyon hosszú volt, fél 11 után lett vége, és ’91-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghívta egy fesztiválra. Héjja Sanyi a feleségével, Sebők Klárival és Barkó Gyuri két évvel előtte jöttek át, és Kolozsváron annyian voltak a színházban, hogy be akarták törni az üvegajtót, nem fértek be... Lengyel György kiment nyugtatni a tömeget, már kint volt a milícia, mindenki... Elképesztő siker volt. Mikor Héjja Sanyi bejött a színpadra, aztán Barkó Gyuri, akkora vastapssal fogadták őket, azt nem lehet elmondani. A végén egy néző elkérte az ingem, amiben játszottam. Ez volt az egyik. A másik 2000-ben a J
ózsef Attila Színházban játszottuk Horváth Péter: Kilencen, mint a gonoszok c. darabját, amit kivittünk Marosvásárhelyre. Ez Bodrogi és Sztankay jutalomjátéka volt, én is nagyon jó szerepet játszottam benne, és meghívott bennünket Sütő András.
Sztankay Istvánnal még a Csillag a máglyánból és a Káin és Ábelből ismerték egymást. Bodrogi Gyulát, Léner tanár urat meg engem, Győrffy Andris ottani kollegánk vitt el hozzá. Az a másfél óra, amit Sütő Andrásnál eltöltöttünk nekem egy örök élmény, nagyon megmaradt. A harmadik: nagyon régen játszom A helység kalapácsát, most is játszom a Déryné programban, majd megyek apám szülőfalujába, Drávacsehibe. De Norvégiába is meghívták az ottani magyarok, Oslóba. A J
ózsef Attila színházban a Stúdióban akkor játszottuk Ibsen Nóráját, én voltam a férj, azt is meghívták, és nagyon szerették, de ahogy a Petőfit, az egészen elképesztő volt. Határon túl sokszor játszottam ezt, Felvidéken, Szabadkán is. Ha hívnak én megyek, csak nehéz egyeztetni... Drávacsehi az egy kicsi falu Pécstől 30 km-.re a határon Drávaszabolcs mellett, ott van eltemetve a nagypapám s a dédpapám is a katolikus temetőben. Van ez a Bököd fesztivál, amit még Márton István kezdett. A falu szegény, de most oda is elvitték a kultúrát, a csehót is felújítják, s hogy apám ott született, s én a gyerekkoromat ott töltöttem, felállítanak benne egy pódiumot, aminek Besenczi Pódium lesz a neve. A helység kalapácsával avatjuk föl március 15.én.
Nahát ez...
Nagyon megtisztelő. A Besenczi család ugye odavaló, az ősök ott fekszenek a temetőben.
A helység kalapácsa kíséri az életemet, már nagyon régóta.
- Hogy érzi magát a színházban? A kollegákkal?
Nagyon jól.
Annyit panaszkodnak, amennyit kell. Én is panaszkodhatnék, de nem tudok mit csinálni, 52 millióval kevesebbet kaptam és akkor azt spóroljuk meg mi. S nem nyúlhatok a fizetésekhez, se a létszámhoz, mert nem akarok. Ha tíz embert elküldenék, akkor tudnánk spórolni de hát... azt mondta Balaicz Zoltán, a polgármester, a szociális érzékenységem még az övénél is nagyobb. Tizenkét éve egy embert küldtem el, de annak megvolt az oka, de én nem küldtem el mást innen.
- S a rendezőket, akiket meghív, hogy választja, baráti alapon?
Baráti meg ismerős, de azért minden évben hívok egy újat, itt volt Funtek Frigyes, Babarczy László,
Méhes László,
Böhm György,
Csiszár Imre és sokan mások. Jövőre jön Pataki András. Azért nagyjából képben vagyok, tudom ki hol van, meg azt is, ennek a közönségnek milyen előadások kellenek. Az is számít, az ember hol csinál színházat, kinek, mennyi pénzből, számolni azért tudni kell. Ezzel együtt a színházigazgatáshoz mindenki jobban ért, mint én. Ez olyan, mint a szövetségi kapitány a fociban, mért nincs operett, mért van operett, mért nincs musical mért van musical, mért nincs dráma, mért van dráma – de nem baj, olyan nincs, hogy mindenkinek megfeleljek, Francinak, a közönségszervezőnek, Szabó Józsinak, a gazdasági igazgatónak, a műszaki vezetőnek, a zenei vezetőnek, a műhelyháznak, hogy mit tudunk legyártani egyáltalán, hogy a 35 színészből mindegyiknek legyen legalább egy olyan szerepe, hogy az jó..., hat bemutatóból? Ha lenne még egy játszóhelyünk, akkor könnyen ugrálnék. Kecskeméten dolgoztam, három játszóhelyük van, a nagyszínpad és még két kamaraszínpad. Az egyik akkora, mint a mi nagyszínpadunk. Nekem remek dolgom volt Pesten a J
ózsef Attila színházban. Rengeteg főszerepet játsztam, filmben is szerepeltem, sok helyen. Csak jött a változás, első gyermekem anyjával szétköltöztünk, az országban a hangulat is bizonytalan volt és akkor hirdették meg Zalaegerszegen az igazgatói posztot. Bíztattak a kollegáim, hogy pályázzak, jogász diplomám volt, volt gyakorlatom amatőr csoportok szervezésében, olyan mindenes is voltam – és akkor gondoltam egyet és megpróbáltam.
- Nem zavarta az ellenállás a kollegák részéről itt?
Nem ismertek engem, nem is engem nem akartak, hanem a régi csapatot vissza, s mivel én voltam a kihívó, hát rajtam csattant.
- Lehet politikamentesen színházat vezetni?
A színház kikapcsolódásra, tanításra, szórakoztatva nevelésre való, szerintem. Komoly darabokra is nagy szükség van, különben soha nem szeretik meg a történelmet, fajsúlyosabb irodalmat, de a nevettetés az erősségem elsősorban. Viszont ki kell szolgálni a közönséget, minél színvonalasabb előadásokkal.
- Elsősorban minek érzi magát?
Színésznek.
- Tanácsadói vannak? Kivel beszéli meg a repertoárt, stb?
Magammal elsősorban, de kikérem a véleményét pld.
Böhm Györgynek s még pár embernek. Nem könnyű, mert úgy kell gondolkoznom, hogy mindenkinek jusson annyi szerep legalább, amennyire szerződött, hogy színes legyen, közönségbarát, de a mércénknél ne adjuk alább.
Nászta Katalin
2023. február 14.
aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu
