Beszélgetés Szakály Aurél színművésszel
Nem csupán a színpadon, de a magánéletben is szeret nevettetni.
Ha az utcán sétálva látókörünkbe esik egy magában beszélő, meg-megállva gesztikuláló valaki, hajlamosak vagyok két dolgot tenni, nagyjából egyszerre: míg az egyik kezünkkel a szívünkhöz kapunk, addig a másikkal tárcsázzuk telefonunkon a mentők számát. Azonban mindezekre semmi szükség, amennyiben a látott személyben Szakály Aurélra ismerünk. A színművész ugyanis egy-egy próbafolyamat kellős közepén hajlamos arra – megmosolyogtatva az utca emberét -, hogy úton-útfélen kipróbáljon új ötleteket, melyeket aztán beépíthet karakterébe. Így válik aztán tökéletesen szórakoztatóvá mindaz, amit a hírnevet jelentő deszkákon megkapunk tőle, belőle. Mindezt egy csendes kis kávézóban árulta el nekünk.
Szakály Auréltól szerepei többségében a szórakoztatást szokhattuk meg. Nevettetsz, már gyakran csak a megjelenéseddel is, ahogy belépsz a színpadra és hozod a figurát. A magánéletben is hasonló a mentalitásod?
-Többnyire igen, persze velem is előfordul, hogy rosszkedvű vagyok. Szeretek viccelni, szükségem van arra, hogy a színpadon kívül is nevessenek azon, amit mondok. Szereplős típusnak mondom magam, aki élvezi, ha figyelnek rá.
Milyen a humorod? Morbid, vagy inkább olyan angolos?
-Leginkább szarkasztikusnak mondanám. Talán időnként cinikus, vagy sértő is azoknak, akik a kereszttüzébe kerülnek. Nem vagyok az a kimondott viccmesélő fajta, persze az is előfordul, hanem inkább az adott helyzeteket figurázom ki. Ez néha jól sikerül, de van, amikor kevésbé, attól függően, ki mennyire veszi a viccet. Ugyanakkor saját magamon is képes vagyok élcelődni, bár azt nem szeretem, ha más teszi ugyanezt. De végeredményben igyekszem annyira nem komolyan venni saját magam, a körülményeket, vagy bizonyos helyzeteteket.
És az életet? Az érzelmeket? Ott is képes vagy a szarkazmusra?
-Egy bizonyos fokig persze, de az igazán komoly dolgok engem is ugyanúgy megérintenek, kizökkentenek és elgondolkodtatnak. Olyankor nincs helye a viccnek.
A matematika is egy nagyon komoly dolog. S talán kevesen tudják rólad, hogy a végzettséged eredetileg programozó matematikus. Hogy keverednek egymás mellé a számok és a rendezői utasítások?
-Szerintem a matek csak annak komoly dolog, aki nem érti, akinek másra van beállítva az agya. Én soha nem tanultam külön a matekórákra, valahogy azonban mégis értettem mindent. Egészen egyszerűen azért, mert nekem erre állt rá az agyam. A színházban egy darab elemzésekor is fontos a logika, hogy átlássuk, mit is szeretnénk átadni a színpadon. Ennek függvényében nincs is olyan messze egymástól a színház és a számok világa, bár az én életemben nem ezen a vonalon kapcsolódnak egymáshoz ezek a szálak. Ezek a dolgok valahogy párhuzamosan együtt voltak az életemben. Miközben jó voltam matekból, énekeltem és rajzoltam is, elég szép eredményekkel. Már általános iskolában elindultam egy Ki mit tud?-on, egy vicces darabbal. Kiírtam magnóról Szuhai Balázs a Játék a tetűkkel című paródiáját és azt adtam elő. Tehát ez az irány már korábban is megvolt, csak egy időre elfojtotta a matek. Később aztán ismét a felszínre került.
1995-ben érkeztél Zalaegerszegre, akkor még növendékként, majd 1998-tól teljes jogú tagja lettél a színháznak, végül pedig 2002 óta mint színművészt emlegethetünk. A színészt gyakran úgy képzeljük el, mint egy folyamatosan helyet változtató művészt, aki folyton keresi önmagát, az új kihívásokat. Te csaknem 25 éve vagy itt Zalaegerszegen. Itt találtál meg mindent, amit kerestél?
-Az ember, mint színész, először még tanul, mint stúdiós és próbál egyre jobb és jobb lenni. Kap kisebb szerepeket, közben bizonyítani próbál magának, másoknak, később pedig már nagyobb szerepekben is domboríthat. Közben pedig eltelik az idő. Szeretem ezt a várost, jól érzem magam, bár magam sem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig maradok itt. Mindig volt valami kihívás, ami arra sarkallt, hogy megugorjam a saját magam, vagy a környezetem által állított feladatokat. Voltak persze rosszabb évek is, de utána mindig jött egy új, jobb korszak, kihívásokkal, jó szerepekkel. De azt hiszem, hogy ez mindenki életében így van.
Ha már a kihívásoknál tartunk. Volt olyan szereped, aminek kapcsán úgy érezted, hogy nagyobb falat lesz, mint elsőre gondoltad?
-Természetesen. A La mancha lovagja, vagy a Figaro, de talán amelyikkel a legtöbbet küzdöttem, az a Szecsuáni jólélekben Vang szerepe volt. Az egy olyan összetett színdarab volt, ahol egyszerre kellett a mozgásra, a nyelvezetre és a jelenetek mozgalmasságára figyelni. Emellett a rendező is a maximumot akarta kihozni belőlünk, aminek aztán meg is lett az eredménye, hiszen olyan dolgok jöttek elő belőlem, amikről nem is gondoltam, hogy képes vagyok rájuk.
Kritikus vagy önmagaddal?
-Igen, bár előadások után már nem tépelődöm azon, hogy mit csinálhattam volna másként. Próba közben persze kritikusabban állok a saját teljesítményemhez, beismerem magamnak, ha valami nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, de ezen aztán próbálok változtatni. Időnként elfog a kishitűség, ahogy másokat is, de igyekszem ezen túllépni, elvégre nem léphetek úgy a nézők elé, hogy gyöngének mutatom magam. Elvégre nekem az a dolgom, hogy szórakoztassak, élményt adjak és magabiztosságot sugározzak. Persze az életben aztán vissza kell térni a földre. Én szeretek egyébként amolyan elbújós színész lenni, aki elrejtőzik a figura mögé. Gyakran van olyan is, hogy a figura bújik mögém és magamban keresem a karaktert. De alapvetően én változom kissé az adott figurává. Akkor pedig már szégyellje magát ő, ha elront valamit színpadon. Néha szeretem az életet is úgy szemlélni, hogy fejben benne vagyok a próbafolyamatban. Sőt, néha azon magam, hogy az utcán gesztikulálva próbálok ki egy mozdulatot, vagy egy hanghordozást. Annyira belefeledkezem a feladatomba, hogy ilyenkor bárhol és bármikor képes vagyok átlényegülni. Mikor aztán rájövök, hogy megint az utcán magamban beszélek, óvatosan körülnézek és tovább állok, hogy aztán később máshol, másképp folytassam ugyanezt. De azt hiszem, ez hozzátartozik a hivatásomhoz.
Most is egy olvasópróbáról érkeztél az interjúra. Miben láthatunk a következő évadban? Szabad már tudnunk valamiről?
-Nagyon vicces és izgalmas előadásunk lesz a következő évadban a Sóska, sültkrumpli, ami egy három szereplős, Egressy által írt remek darab lesz és a próbateremben fogunk játszani. Két partjelzőről és egy bíróról szól, tele vicces helyzetekkel.
Játsszuk még az Ózt is, amihez egyszer már évekkel korábban volt szerencsém, akkor még a Bádogember szerepében. Illetve a Zrínyi 1556-os zenés produkció olvasópróbái is elkezdődtek már, ebben szintén láthat a közönség. Mi pedig várunk mindenkit sok szeretettel, akár csak eddig.
Sárvári Viktória
Zalaegerszegi 7 nap
