Karakterszerepek mesterfokon
Sokat foglalkoztatott színművész. Több mint 20 éve a zalaegerszegi társulat tagja. Főszerepben kevésbé látható, karakterekkel írta be magát a színháztörténelembe. Elismeréseit is ilyen alakításokkal érdemelte ki. Ecsedi Erzsébettel közelgő születésnapja kapcsán beszélgettünk.
Az Abigél egyik előadása után találkoztunk. Közben már próbálja a Shakespeare darabot. Játszik egyszemélyest, gyerekműsort, a celldömölki társulatnak is tagja, újabban amatőr csapatokat is rendez. Mindez nyilván fárasztó.
Ecsedi Erzsébet: Az tudok lenni, ami akarok
- Kell két óra, amíg kijövök egy szerepből, meg előtte is szükségem van ráhangolódási időre. Élvezem a munkám, feltölt, az egész heti fáradtságot pedig vasárnap ebéd után alszom ki egy órában.
- Születésnapi buli lesz? Kívánságok?
- A 60. születésnapomat megünnepeltük, biztos most is, ha másnap nem lesz előadás. Kívánságom nem nagyon van, ha imádkozom, akkor a gyerekemért, hogy neki összejöjjenek a dolgok. Pontosan tudja, hogy ez a szakma nem zökkenőmentes. Nekem sem volt az. De tudok neki segíteni, jól tudunk együtt dolgozni –utal leányára, Ecsedi Csengére, aki jelenleg bábrendezőnek tanul, s akivel közös gyerekműsorai vannak.
- Mik voltak ezek a nehézségek?
- Sok csalódás ért, mert nem kaptam meg azokat a szerepeket, amiket szerettem volna. Már az is megfordult a fejemben, hogy otthagyom az egészet. Főszerepeket később sem igen osztottak nekem és érdekes módon a karakterekkel értem el sikereket, a nívódíjat is ezért adták. Egy néma szerepért, kis szerepért, meg a Zsivágóban a házmesterért. Álmomban nem gondoltam volna. Most már meg vagyok elégedve a pályámmal, végül is eljátszhattam azokat is, amire fiatalabb koromban vágytam. És remélem e téren jövőre teljes lesz a kép.
- Egy kis alföldi faluból indulva, hogyan lett színésznő?
- Véletlenül, bár szerinem nincsenek véletlenek. Budapesten jártam gimnáziumba és egy klubtagság belépőhöz ki kellett tölteni egy adatlapot, ahol beírtam, hogy játszanék amatőr csapatban. Ez alapján kértek fel később, így kerültem a 25. Színházhoz. Elmondtam egy verset és ottragadtam. A színművészetire elsőre felvettek. A többiek csodálkoztak is ezen. Én meg onnan is majdnem hazajöttem, mikor láttam, hogy mások kottával meg egyebekkel jönnek a felvételire. Amikor én következtem, nem néztem kik ülnek ott, csak a feladattal foglalkoztam. A mai napig az ösztöneim vezetnek, amikor játszom. Az tudok lenni, ami akarok. A szerepet sokáig próbálgatom magamban. Ízlelgetem, hagyom, hogy előtörjön, aztán már csak meg kell látnom egy gesztust, elég egy pillantás, egy mozdulat. Akkor jó, ha mindezt a folyamatot a rendező engedi is.
- Ön is ilyen rendező?
- Megbeszélem, hogy mit szeretnék, ha kell meg is mutatom, úgymond előjátszom. Vidámak szoktak lenni a próbák. De játszani kényelmesebb, a rendezőnek nagyon sok mindenre kell figyelni.
- Amatőr társulatokat is rendezett az utóbbi időben.
- Milejszegen és Teskándon. Nagyon szerettem ezt a munkát.
- Nem érzi, úgy, hogy Zalaegerszegen is itt ragadt?
- Nem vágyom Budapestre, bár hívtak. Nem szeretem azt a rohanást, meg hogy csak egy csíknyi zöldfelület van ott. Alföldi létemre, a zalai dombok nyugtatnak meg. Előbb volt itt házam, mint munkám. Szolnokról jártam ide hosszú hétvégeken a Trabantommal. Aztán gondoltam, ne kelljen már annyit utazni, így kerültem Zalaegerszegre. Házat felújítani volt nálam a fél szolnoki, később a zalaegerszegi társulat. Gondoltam is rá, hogy most már meg kellene csinálni, amit 30 éve tervezek oda. De kertem az van, szeretek kertészkedni és imádom a természetet. Normál életet élek, nem is nagyon ismernek fel a városban. Ha mégis, azon meglepődöm. Nem akarok színésznő lenni, hanem csupán az, akit az adott darab éppen kíván.
- Gyerekeknek vagy felnőtteknek jobb előadni?
- Gyerekeknek komolyabban kell játszani. Érzékenyebbek az őszinteségre. A hazugság az egyetlen dolog, amit én sem tudok elviselni. A felnőtt közönséget már akkor érzem, amikor még nem is vagyok a színpadon. Hogy milyenek. Hogy most nekik erősebben vagy poénosabban kell játszanom, hogy mikor vevők a finomabb dolgokra. És előadás közben is figyelek rájuk. Érzem a rezgésük. Van egy egyszemélyes darabom, a Shirley. Ott van, hogy kacagnak, aztán meg sírnak. Nagyon jópofa sztorik vannak benne, meg fontos dolgok.
- Mik azok a fontos dolgok?
- Rádöbbeni, hogy milyen pitiáner életet éltünk addig. Aztán mégis ott van a szabadság lehetősége.
- Könnyen tanulja a szerepeket?
- Igen, ha van rá mód és lehetőség. Ehhez mindig figyelem az embereket. Korcsolyázni is úgy tanultam meg, hogy az akkor még ovis lányomat vittem a jégre és néztem, hogy mit csinálnak. Aztán legközelebb én is kértem korcsolyát és a megfigyeléseim alapján én is korcsolyáztam.
- Utasított vissza szerepet?
- Egyszer, amikor a lányom még kicsi volt. De nem fogadták ezt el. Nekem a gyerekem volt mindig az első. Belenőtt a színházi világba. Ma már partnerem és míg én vagyok a példaképe, nekem is erőt ad a munkához. Egy szerepet megformálni, egy darabot rendezni, egy előadást összeállítani olyan, mint egy alkotás. Bár nekem a lányom a fő alkotásom.
2019. március 18.
Bánfi Kati
