8 ELŐADÁS SZEREPEL A VIDÉKI SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJÁN

Hét nap alatt nyolc előadás látható a Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg a Pesti Magyar Színház épületében, a Thália Színház szervezésében.

l-videki 

A 7. alkalommal megvalósuló Vidéki Színházak Fesztiválját a Thália Színházban zajló felújítási munkálatok miatt fogadja be idén ősszel a Pesti Magyar Színház – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, szeptember 3-án a fesztivál nyitóelőadásaként látható a Pesti Magyar Színház nagyszínpadán a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában Anton Pavlovics Csehov Három nővér című műve. A februárban bemutatott előadást a fiatal orosz rendező, Ilja Bocsarnikovsz állította színpadra, akinek ez a második munkája Debrecenben.

Szeptember 4-én, kedden tekintheti meg a közönség – szintén a nagyszínpadon – a kecskeméti Katona József Színház előadásában Leo Stein és Kálmán Imre Csárdáskirálynő című művét, amelyet 2017 őszén mutattak be Béres Attila rendezésében. Ezt követi szeptember 5-én az Agatha Christie bűnügyi novellájából készült előadás – amelyet a szerző maga alkalmazott színpadra -, A vád tanúja. A darabot Simon Kornél rendezte, és a Győri Nemzeti Színház társulata viszi színre.

Szeptember 6-án, csütörtökön Székely János Caligula helytartója című drámája látható a nagyszínpadon a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában, Sztarenki Pál rendezésében. Szeptember 7-én a Miskolci Nemzeti Színház mutatkozik be “Ahogytetszik” című előadásával, amely William Shakespeare műve alapján készült, Rusznyák Gábor rendezésében.

Szeptember 8-án, szombaton két előadás is várja az érdeklődőket. Délután a Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című vígjátéka, a Békéscsabai Jókai Színház produkciója, Tege Antal rendezése látható. A darabban Földesi Ágnes és Czitor Attila játszik. Este a nagyszínpadon a Pécsi Nemzeti Színház előadásában tekintheti meg a közönség Christopher Hampton Veszedelmes viszonyok című színművét Horgas Ádám rendezésében.

A fesztivált szeptember 9-én, vasárnap a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A név: Carmen című produkciója zárja. A Prosper Mérimée 1845-ben született műve nyomán készült új drámát a teátrum művészeti tanácsadója, Sediánszky Nóra jegyzi íróként és rendezőként. Az előadás a nagyszínpadra épített stúdiótérben látható.

2018. augusztus 14.

Forrás: Színház.org / MTI