Színpadon a bűnmegelőzés
Az áldozattá válás megelőzése a bűnmegelőzés egyik leghatékonyabb és leggazdaságosabb módszere.
A „Színpadon a bűnmegelőzés” projekt az idősebb, 65 év feletti korosztályhoz kíván a bűncselekmény áldozatává válás megelőzéséhez hasznos, cselekvését, viselkedését orientáló információkat eljuttatni. Célunk, hogy a támogatott programok révén a résztvevők, a bevont személyek attitűdje változzon, akik aztán magukban hordozzák azokat a prevenciós képességeket, amelyek révén képesek lesznek elkerülni, hogy akár áldozattá, akár bűnelkövetővé váljanak. S még inkább képesek lesznek arra, hogy együttesen olyan közösséget alkossanak, amely erős, szilárd és egységes alapokon nyugvó önvédelmi mechanizmussal bír.
Áldozatvédelmi előadásunk az idősekre leselkedő veszélyeket mutatja be humoros, élményszerű formában, figyelemfelkeltő célzattal.
Verebes István
VIGYÁZAT, CSALÓK!!!
abszurd jelenetsor
Bözsi – Mester Edit
Kálmán – György János Aase-díjas
Akárki – Farkas Gergő
Ügyelő-súgó-asszisztens: Kovács Arnold
Jelmez: Szőke Julianna
Rendező: Bal József