Keményen bekezdenek Zalaegerszegen

Az év első hónapjában három premierrel jelentkezik a zalaegerszegi teátrum: január 12-én Székely János Caligula helytartója című drámáját mutatják be Sztarenki Pál rendezésében. Január 24-én lesz a Pán Péter című darab premierje, az ifjúsági előadást Bereczki Csilla állítja színpadra. Január 26-án Gergye Krisztián rendezésében Müller Péter A vihar kapujában című színműve kerül műsorra.

hevesi 

A Hevesi Sándor színház három bemutatóval és a Színházi Dramaturgok Céhe Nyílt Fórumával indítja az újévet. 
A Nyílt Fórum harmincéves történetének első fele Zalaegerszeghez, illetve a szomszédos Egervárhoz kötődött. A Színházi Dramaturgok Céhének szervezésében írók, rendezők, dramaturgok és más színházi szakemberek vitatták meg, vesézték ki a friss drámatermést. A fórum 2017-ben a POSZT-ról visszaköltözött Zalaegerszegre. A mostani négynapos rendezvényen, január 4. és 7. között színházi szakemberek drámafejlesztési javaslataikkal segítik a kortárs szerzőket.

A Színházi Dramaturgok Céhének drámaíró pályázatára ötven fiatal szerző küldte be a munkáját. A felhívásra számos szinapszis, töredék és néhány jelenetet tartalmazó darab is érkezett. A pályamunkák közül nyolcat kiválasztottak, ezeket a műveket a zalaegerszegi Nyílt Fórumon fejlesztik tovább: rendezők, dramaturgok, színészek, kritikusok és irodalomtörténészek beszélgetnek majd a szerzőkkel, elemzik és értékelik a pályamunkákat és elmondják drámafejlesztési javaslataikat.

A kiválasztott pályaművek közt szerepel O. Horváth Sári Lenni vagy nem című írása és Maruszki Balázs Mennyből az angyal című darabja. Maros András és Szálinger Balázs közösen jegyzik a Phil Collins című zenés celeb-szatírát, az ikertestvérpár – Kovács Dominik és Kovács Viktor – Mintapinty címmel írt pályaművet. Drubina Orsolya Sárkányterminál című műve egy felnőtt bábmese, míg Lénárd Róbert újvidéki író a Bácskamocsaras című művel pályázott. A tervek szerint Kurta Niké és Tési Dóra Doboz című művét középiskolásokkal közösen állítják majd színpadra. A zalaegerszegi fórumon értékelik Totth Benedek Afganisztán című művét is. 

A színházi szakemberek javaslatai alapján átdolgozott művekből tavasszal Debrecenben, a Deszka Fesztiválon mutatnak be részleteket. Az elkészült darabokat a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) felolvasószínház keretében mutatják majd be. A nyolc darab a Nyílt Fórum Füzetek sorozatában, nyomtatásban is megjelenik.   

MTI, Szinhaz.hu

2018. január 2.