Vizuális színritmusok – Bischof Sándor kiállítása a Hevesi-színházban
Vizuális színritmusok címmel nyílt kiállítás pénteken este Bischof Sándor nagyméretű, expresszív festményeiből a Hevesi Sándor Színház nézőtéri előcsarnokában.
Az alkotó Szegeden született, 1971-től a Szegedi Nemzeti Színház díszletfestője és szcenikusa volt, 1982-től pedig az egerszegi Hevesi-színház alapító csapatához csatlakozott. A műhelyház vezetője volt, szcenikusként és díszlettervezőként egyaránt dolgozott.A megnyitón elsőként dr. Besenczi Árpád, a színház direktora köszöntötte a vendégeket, kiemelve, hogy Bischof Sándor tárlata a teátrum 35. éves fennállását ünneplő programsorozat része. Ezt követően dr. Tucsni András dramaturg idézte fel az alkotó zalaegerszegi pályafutásának emlékezetes momentumait, majd Péntek Imre József Attila-díjas költő méltatta a kiállítás esztétikai értékeit. Farkas Ignác Jászai-díjas színművész Bischof Sándor írásaiból olvasott fel részleteket, majd Egervári Klára színművész, a társulat örökös tagja idézett személyes emlékeket.
A tárlat november 20-ig várja az érdeklődőket.
2017. október 27.