Tizenhat előadással várja a közönséget a Pécsi Családi Színházi Fesztivál

Tizenkét társulat tizenhat produkcióval várja a közönséget az ötödik Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 27. és június 3. között rendeznek a baranyai megyeszékhelyen.

PEZ_1054-Medium- 

Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatója az MTI-nek azt mondta: a fesztivál rendhagyó módon a teátrum új bemutatójával, A mumus című produkció premierjével indul. Idén is az életkori sajátosságok figyelembevételével állították össze a programot - emelte ki.

Az eseményre két határon túli színház érkezik: a Zentai Magyar Kamaraszínház a Lúdas Matyi című közkedvelt darabot május 31-én, a Komáromi Jókai Színház pedig május 28-án a Nyolckor a bárkán című produkciót hozza el.

Három budapesti társulat vesz részt a fesztiválon: a Magyar Színház a Valahol Európában című musicalt mutatja be, amelyet a várható nagy érdeklődésre tekintettel kétszer is műsorra tűznek május 28-án. A Pinceszínház A pokoli puncs-pancs című darabbal, a Budapest Bábszínház pedig David Wiliams népszerű írásából készült Gengszter nagyi című darabbal szerepel majd - ismertette.

"Két olyan előadás is szerepel a fesztiválon, amelynek nemcsak a célközönsége, hanem témája is a család - fogalmazott Rázga Miklós, hozzátéve: a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Széttört tál című darabja egy 2077-ben élő család történetén keresztül, a családtagok különböző szemszögéből vizsgálja, hogy miként lehet szembenézni azzal, ami körülöttünk a világban történik.

A kaposvári Csiky Gergely Színház Babett hazudik című előadása egy elromlott szülő-gyerek kapcsolatról mesél szülőknek, kamaszoknak és a család minden tagjának - tette hozzá.

A számos vidéki színház részvételével megrendezendő fesztiválon a többi között Kaposvárról A két Lotti, Miskolcról a Csipike, az óriás törpe, Szegedről a Pinokkió, Szombathelyről A padlás és Kecskemétről A manóvizsga című előadás érkezik - közölte az igazgató.

A PNSZ három előadást mutat be, köztük egy teljesen újat, A mumus című produkciót, amelyet majd a jövő évad műsorán láthatnak a gyerekek. Műsorra tűzik még a teátrum A dzsungel könyve és a Meseautó című népszerű darabjait is.

Rázga Miklós azt is elmondta, hogy az ötödik alkalommal megrendezendő fesztiválon folyamatosan emelkedik a nézőszám: 2013-ban az akkor még ötnapos rendezvényen több mint négyezer fizető nézőt regisztráltak, tavaly már hatezer néző váltott jegyet, a legtöbb előadásra pótszékeket kellett elhelyezni.

Pécsi Napilap

2017. március 28.