Kátai Kinga: a színház üde színfoltja
Szép. Mégsem szeretné, ha ez a tény inspirálná azokat, akik a szerepekre meghívják. Valóban egyszerre hordozza a vadóc kiskölyök, a tündéri kobold, a hideg díva, az ártatlan naiva, a szemtelen tini és a merész asszony lehetőségét. Kátai Kinga három éve játszik nekünk.
El tudják képzelni, hogy a munkájuk megkezdése előtt 45 percig dolgozzon az arcukon valaki? Ugye, hogy nem könnyű a színészek élete... Mivelhogy Kátai Kinga színművésznő amúgy varázslatos kígyósminkje ennyi idő alatt készült el az első előadások előtt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. A dzsungel könyve című musical a bemutató óta már számos néző kedvence lett, így sokan látják, amint Ká, a kígyó bekúszik a színpadra. A jelmezben és sminkben pedig az alig felismerhető 25 éves színésznő, aki 2013-ban, a kaposvári színművészeti egyetemen szerzett diplomával a zsebében szerződött Zalaegerszegre.
A zalai teátrum művészeti vezetője, Sztarenki Pál látta őt a Novák Eszter rendezte vizsgaelőadásban, s tudta, szükség van itt rá. Azóta fegyelmezett művésztársat ismerhetett meg benne a társulat, aki ráadásul zenei tanulmányait is hasznosíthatta, hiszen A muzsika hangjában, a Dr. Herzben és a Csókos asszonyban is bizonyította, iskolázott énekhangja emeli a színház teljesítményét. Emellett a drámai vénára sem lehet panasz, aki látta a Közellenségben és a Csalóka szivárványban odaadó feleségként, igazolhatja ezt. Ő maga pedig felettébb örül, hogy a kísérletező darabokban és a Tantermi Deszka sorozatban is számítanak rá. A Széttört tál című kortárs angol dráma mellett a Semmiben is láthatjuk. - Amikor végeztem, előállt a dilemma, hogy budapesti lányként a korábban már kipróbált alternatív, független színházi világ felé vegyem az utam, vagy a hagyományos kőszínházi lehetőséget válasszam - avat a döntés hátterébe minapi beszélgetésünkkor Kátai Kinga, aki egy háromgyermekes család legkisebb tagja, színész nincs a famíliában, ám ő a fővárosi Vörösmarty-gimnázium drámatagozatának növendékeként profi szavaló és színjátszó volt középiskolás évei alatt. Igaz, még ott sem volt biztos, hogy színész lesz, de elő-előfordult, hogy a szobájában egyedül játszott. - A zalaegerszegi színházban megtanulhatom a pálya szakmai részét, annak minden csínját-bínját, ezért örülök, hogy itt lehetek. Beugrással indultam, a Színésznőkbe léptem be. Nem, nem érzi magát túlzottan extrovertáltnak, a színpad azonban egészen más. Ott természetes módon minden a helyére kerül, rendben van a kitárulkozás. Jó iskola volt számára a kaposvári, Kelemen József osztályában, aki Zalaegerszegen is megfordult. Budapestiként közben módja volt az akkoriban frissen alakult K2 társulattal is dolgozni. A fővárosi kulturális élet egyébként is vele rezeg, ízig-vérig pesti lány, noha félmaratonokat fut és lovagol. A sportnak köszönheti, hogy ismeri a Zalaegerszeg körüli dombokat. Bár ideszerződése előtt soha nem járt itt, a kisvárosi létmód Kaposvár miatt ismerős volt számára.
- Szerencsés vagyok, Kaposvár biztos, kimunkált, árnyalt jóízlést vert belénk, ebből lehet építkezni.
Persze maga is magasra teszi a lécet, néha tán túl kritikus is önmagával.
Milyen várakozással jött?, érdeklődöm. Amikor három éve megérkezett, jó miliőt érzett, motoszkált valami izgalmas a levegőben. A konkrét feladatok alaposan le is kötötték, a zenések főleg, nem gondolt ilyesféle főszerepre. Mára kiderült az is, a türelem beérni látszik: ebben az évadban A dzsungel könyve, a Semmi és a Széttört tál után a Liliom Julikájaként láthatjuk majd. Nagyon készül rá. Tegyünk így mi is.
Az üres edény varázsa
A színész akár lehetne üres edény is. Várakozó. Akibe majd a rendező beletölti a saját elképzelését, nekünk, a közönségnek szánt üzenetét. Együtműködő, gyümölcsöző helyzet alakulhat ki, javára válhat a produkciónak.
De mi van akkor, ha a színész, aki a maga testét, szellemét, érzékeit, idegrendszerét viszi a színpadra és a vásárra, úgy érzi, nem működik, amit ráróttak? Hová legyen a jólneveltség, az alázat, hogy a tehetség ne oldalogjon el szomorúan? Mi, nézők sosem tudhatjuk pontosan, amit látunk, az azért jó, mert a színész és a rendező egyformát gondolt, vagy azért nem tetszik, mert széthullott a törékeny bizalom. Jó színész?, kérdezzük, holott esetleg nem is őt látjuk, csak a kényszerű kreatúrát. A rendezői színház primátusa - számos előnye mellett - elég sokat követel a színésztől, már ami az alávetettséget illeti.
Az őstehetség persze nem tűri a kalodát, nem beszélve arról, hogy legkésőbb a harmadik előadáson már felbonthatja a működésképtelen szövet legdurvább varratait, s magára szabhatja a figura gúnyáját. Nem javasolható senkinek, nem kockázatmentes. Az ideális helyzet természetesen az, ha egymásra rímelő művészi elképzelések önkéntelenül simulnak egymásra, mígnem végül elénk terül a színházi misztérium bíborbársonya. Ritka az ilyen kivételes állapot? Nem. A mai magyar színházi palettán ez utóbbi talán inkább az alternatív közegben érhető tetten, a kőszínház a rendezői mindenhatóság mellett teszi le a voksát. Teheti is, ha felismeri a társulat szunnyadó lehetőségeit, ha a színészekhez keresi a szerepet, s nem őket akarja a darabok kívánalmaihoz faragni. Utóbbi esetben egyre kevesebb művésze lesz.
Arany Horváth Zsuzsa
2016. december 03.
