Marcsától Jaffáig, avagy egy Soós Imre-díjas színésznő pályaképe
Beszélgetés Lőrincz Nikollal, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagjával a „Pályakezdő” díj apropója kapcsán.
Hogy kerültél a színészi pályára?
- Ezt a kérdést nemrég tették fel nekem szintén egy interjú keretein belül, s mivel a saját történelmem nem tudom megváltoztatni – nem is akarom –, ezért elmesélem most is a kezdeteket. Szerintem, ez egy jó sztori.
Hét éves voltam, amikor elsőáldoztam. Volt ennek egy hivatalos része, melyben egy betanult szöveget – „loptam, csaltam, hazudtam, a többire már nem emlékszem” – kellett elmondanunk. A hazugság lényegét, jelentését már értettem, viszont azt nem, hogy miért kell ezen bűnöket felsorolnom. Nos, én ezzel a szöveggel úgy kötöttem barátságot, hogy miután a társaim elmondták a kötelezőt, én is feltérdeltem a lépcsőre és egy képzelt léggitárral a kezemben kicsit „rokkosítva” előadtam a betanult mondatokat. Persze a közönség egy része elhűlve figyelt, de voltak többen, akiknek tetszett ez a fajta megoldás. A ceremónia után, amikor hazamentünk, a keresztanyám mondta édesanyámnak, hogy „ebből a kislányból színésznő lesz!”. Nem voltam rest ezt meghallani, s akkor én ezt a fejembe is vettem, majd így alakítottam tovább a sorsom, kerestem a lehetőségeket.
Állandó „figuralesen” voltam, mert édesanyámmal nagyon sokat költözködtünk. Kemény elhatározás volt bennem, így minden városban megtaláltam azt az iskolát, ahol fejleszthettem magam. A gimnáziumi első évem Edelényben volt meg, a második Egerben és ott amatőr színjátszóként is tevékenykedtem két helyi művész keze alatt, végül Miskolcon fejeztem be, ahol párhuzamosan a miskolci Pécsi Sándor Guruló Színházban szintén amatőr színészkedtem, Szép Laci bácsi keze alatt. Közben a Miskolci Nemzeti Színházban külsősként már statisztáltam, és végül felvettek a színház stúdiójába. Ott elvégeztem egy stúdiós képzést, különbözetivel átvettek a második évbe, így csak két évet kellett kijárni, de az sikertelenül zárult. Ezután jöttem Zalaegerszegre, ahol szintén stúdiósnak jelentkeztem és a lehető leggyorsabban igyekezetem színművésznővé válni. A stúdiós képzés után hamar letettem azokat a vizsgákat, amik ahhoz kellettek, hogy színész lehessek, majd amikor megválasztották Besenczi Árpád igazgatót és Sztarenki Pál művészeti vezetőt, akkor ők a Mágnás Miskából Marcsa szerepét bízták rám, erre pedig megkaptam a Színész I. minősítést.
Miért pont Zalaegerszeg?
- Miskolcon két színész, Fandl Ferenc és Derecskei Zsolt azt mondták nekem, hogy „menjél Zalaegerszegre, mert az egy jó hely". Ez a mondat most is a fülemben cseng.
Miskolc után Zalaegerszeg annyi idősen nem az ország, hanem a világ másik vége volt számomra. De belevágtam és nem voltam egyedül, mert hárman érkeztünk Miskolcról, sőt Benkő Zsuzsi barátnőm akkor már első éves stúdiós volt. Igazából én egy nagyon szerencsés embernek érzem magam, mert mindenhol megtalálom azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak a világról, mint én, s így azért sokkal könnyebb. Miután az akkori színházvezetéstől – Bagó Bertalan és Stefán Gábor – felvételt nyertem, hirtelen lett egy kis családom a színházon belül, s ennek a családnak nagyon hálás vagyok a mai napig. Gyakorlatilag Zalaegerszegen lettem „kiscsajsziból” Nő.
Kikkel dolgoztál szívesen?
- Rendezőket és kollégákat tekintve nem tudok olyat mondani, akivel nem jöttem volna ki. Azt kifejezetten szeretem, ha a szerep kapcsán rám kíváncsi a rendező, és túllát a külcsínyen. Minden színt szeretnék megmutatni magamból! A legjobbak a próbák, mert az útkeresés izgalma a legédesebb egy próbafolyamatban.
A színházon kívül végzel más művészeti tevékenységet is?
- A film és a szinkronvilág az, ami még nagyon érdekel; ha időm engedi, feljárok Budapestre szinkronizálni, illetve castingokra is.
Vannak szerepálmaid?
- Sokáig azt mondtam, hogy nincsenek, de mostanra kezd elkopni ez a hitvallás. Szívesen lennék a Mizantrópból Céliméne vagy a Sirályból Nyina, de a Portugál Jucikája is vonzó számomra (ez utóbbit játszottam vizsgaelőadásban Farkas Ignác és Ecsedi Erzsébet rendezésében). Pécsi Sándor, mikor meglátta a szereposztásokat, mindig azt mondta az aktuálisan kiírt feladatára, hogy „ez az én szerepem”.
Emlékezetes szerepeid?
- A jelenleg is futó Üveganya nagyon kedves számomra, korábbról a Doktor úr Sárkánynéját, a Bölcs Náthán Daja figuráját, a Köztársaság Ariadnéját, a Csókos asszony Rica Macáját..., de kifejezett kedvencem nincs.
A szórakoztató vagy a drámai szerepekben érzed jól magad?
- Úgy érzem, hogy inkább a drámai szerepekben vagyok otthon, közben pedig komikát játszani is élvezetes számomra. Azt mondják egyébként, hogy a kettő általában párban jár.
Színházon kívüli élet? Magánélet, szabadidő?
- Szeretek a közös barátainkkal lenni, sétálni, könyvet olvasni, de az igazi kikapcsolódás számomra a próbák és előadások között a főzés. Igyekszem alkotni, nem csupán elkészíteni egy ételt, merek kísérletezni is. Gyerekkoromban nem szerettem a konyhában lenni, viszont egyszer csak olyan hobbimmá vált, ami igazán el tud lazítani, még akkor is, ha közben szerepet tanulok, memorizálom a szövegeket.
Magánélet: menyasszony vagyok. Ez jó szabadidős tevékenység. Itt találtam meg a párom – aki a kollégám is egyben – Barsi Márton személyében. Sokan nehéznek ítélik a színészpárok életét vagy eszükbe sem jutna „házi nyúlra lőni"....mi jól érezzük magunkat ebben a „szerepben”. Bízom benne, hogy még sokáig formálhatjuk, alakíthatjuk. Segítjük egymást, főként a próbák alatt, de az előadásokat is szívesen nézzük, nem ismerünk fáradtságot, ha a másikról van szó.
Mit jelent számodra a Soós Imre-díj?
- Óriási öröm! Megtisztelő és ösztökélő, hogy ilyen fiatalon elismerik a munkám.
Ez egy olyan kitüntetés, ami után tízszeres gőzerővel és lendülettel vetem bele magam a leendő feladataimba.
Nagy Kornélia
2016. március
