Imi, mondj egy verset! – Csuja Imre előadóestje a Hevesiben
Közeledik a költészet napja. Színházunkban hétvégén a verssé a főszerep! Április 2-án Csuja Imre előadóestjét tekinthetik meg házi színpadunkon.
József Attila, Radnóti Miklós, Ady Endre és Babits Mihály verseit hallhatják az Örkény Színház művészének interpretációjában.
Csuja Imre verssel él, és versben gondolkodik kicsi gyerekkora óta, mióta esténként falusi házukban a nagymamájától tanult verseket, meséket, a család és a szomszédok nagy nyilvánossága előtt elmondhatta. Hamar megtanulta, milyen az, kiállni és mondani! A vers, a versről való gondolkodás később színészi pályáján is végigkísérte. Önálló estjének egyik ihletője, az utcán, tanyán, gyárban, üzletben – szóval bárhol – lehet verset mondani élménye, a másik pedig a versről való beszélgetés.
Jegyek kaphatók színházunk szervezési osztályán.