Saját személyes ügyük lett - Beszélgetés Bellus Attilával és Szakály Auréllal
Az egyik szereti, a másik eleinte furcsának találta, aztán meg az volt fura, hogy nem is az. Pedig egyenként látszik az összes hajszál és pórus. Két egerszegi színész is monodrámát játszik.
Ami akár lehetne roppant zavarba ejtő színésznek és közönségnek egyaránt. Már csak azért is, mert ritka élmény az ilyesmi. Most azonban a zalaiak abban a szerencsében részesülnek, hogy három színművész is egyedül áll eléjük, különleges élményt nyújtva. Közülük most Bellus Attilával és Szakály Auréllal váltottunk szót. Aurél 20 éve szolgálja Tháliát Zalaegerszegen, Attila öt éve érkezett. Utóbbi a Hollandiából hozott Olivetti 82 című drámát mutatja be a Hevesi Sándor Színház lakásszínház névre hallgató játszóhelyén, előbbi pedig a Szeretik a banánt elvtársak? című, erdélyi szerzőtől, Székely Csabától származó darabban enged nagyon-nagyon közel.
- Régóta szerettem volna eljátszani. Hollandiában láttam a darabot, én magam fordítottam, ajánlottam korábban is, míg tavaly nyáron Szegeden az Amerikában élő Dégi János rendezésében bemutattuk - avat az előzményekbe az alapos, precíz színészként megismert Bellus Attila.
Végül Egerszegen is ráharaptak. Először a börtönben játszotta a bűnnel is foglalkozó, kemény mondandójú darabot, amely a MASZK Egyesület (Szeged) és a Hevesi koprodukciója.
- Sztarenki Pál művészeti vezető találta ezt a darabot, mondta, olvassam el, éreztem, jól fog állni, és mások is úgy látják, olyan, mintha rám írták volna. Így aztán ezt tanultam egész nyáron. Sikerült. Pali rendezte, de sokat dolgoztam rajta egyedül is, néha engedélyeztem egy-egy cigarettaszünetet a próbaidőszak alatt, bár Robi még játszott volna - a fanyar humorú Szakály Aurél a kissé fogyatékosnak tűnő, ám befolyásos apukával bíró Robit alakítja a romániai szocializmus keretei között. Ezért Aurél még a román himnuszt is megtanulta.
Apropó apa. Az apa alakja mindkét figura életében jelentős helyet foglal el, nem csak pozitív értelemben.
- Mindenki küszködik a saját apaképével, mi is, hajaj, de azt nem kell tudnia senkinek, hogy a magunk életéből mit építünk bele a szerepekbe - mondják egybehangzóan, amikor szóba kerül a túl domináns, vagy épp a családból hiányzó apa, akiknek a bűnei kísértik a fiúkat. Mindkét figura ottmaradt vagy beleragadt a gyerekkorba, visszavágyik valamiféle valójában sose látott aranykorba. Szeretethiányosak, falakba ütköznek, nem sikerül semmi. A tekintetük másképp tompa, egy idő után nem enged se ki, se be.
Milyen apák lennének ők? Attila már gyakorló, szerinte alapjában haver-apuka, vagy inkább harmadik gyerek a családban, míg Aurél még előtte áll ennek az életszakasznak, de biztos benne, hogy tündéri, engedékeny szülő lesz.
Mi nézők, húsz centire ülve a színészektől, belegondolhatunk a magunk családi előzményeibe, a saját sérüléseinkbe, elvarratlan szálainkba.
- Mit jelent a színészi létben a monodráma?
- Nekem azt adta ez a feladat, hogy van egy saját történetem - Aurél úgy érzi, mintha meg is történt volna vele mindaz, ami a Banán...-ban Robival. - Hiszen én már éltem ebben a korban, igaz, nem Romániában. Annyira hatott, hogy másik szerepemben is megszólalt a próba során. A Szecsuáni jólélekben is azt mondta: „Ja...”
- Én színész és „színházcsináló”ember vagyok: elememben érzem magam, ha van egy saját személyes ügyem, ez már hiányzott. Hálás vagyok a színházvezetésnek, hogy meglátták benne a lehetőséget. Engem ez rettentően éltet. Sok minden van benne, ami foglalkoztat, többek között a zsidóság története. Időről időre kísért ez a téma, Hollandiában játszottam olyan helyen is, ami korábban koncentrációs tábor volt.
- Milyen érzés, ha a néző a színész „arcában” ül?
- Én felveszem a szemkontaktust, ez benne is van a darab instrukcióiban - jelzi Bellus Attila, ami a 100 perces előadás során számos intim helyzetet eredményez.
- A Banánnál más a helyzet, Robi zavart fiú, nem néz senkinek a szemébe, mégis megismerem a nézőket az utcán - folytatja Aurél. - Tartottam tőle, hogy mondjuk egy gyomorkorgás megzavarja bennem a dolgot, de nem így történt. Megszólalt kint az utcán egyszer előadás közben az autósziréna, azt megpróbáltam beépíteni. Érzem, nem merik kinevetni Robit, pedig nekem jól jönne néha.
A két monodráma, nemcsak a beléjük fektetett színművészi energia okán, hanem a sokrétű élmény miatt is több előadást érdemelne, mint amennyit a Lakásszínházban láthatunk: havonta átlagosan kétszer játsszák. A Szeretik a banánt elvtársak? című darabot a zalai teátrum benevezte a Vidor fesztiválra.
Az Olivetti 82 már részt vett monológfesztivál off-programjában a fővárosi RS9 Színházban és rövidesen a szintén budapesti Karinthy Színház szervezésében rendezett zsidó kulturális fesztiválon is bemutatkozik. Utóbbi programjában kolléganőjük, Czegő Teréz Az asszony a fronton című monodrámája is szerepel.
Arany Horváth Zsuzsa
2015. január 23.
Zalai Hírlap hétvége
