Beszélgetés Barsi Márton színművésszel

„Kíváncsisággal és érdeklődéssel kellene fordulnunk minden témához és eseményhez, ami meghatározza az életünket” barsi

2009-ben a Kaposvári Főiskolát elhagyván 1,5 év szabadúszás után Zalaegerszegre vezetett az útja. Azóta már a Hevesi Sándor Színház deszkáin főszerepek sokaságát tudhatja maga mögött, valamint a Tantermi deszka program előadásain belül foglalkozásvezetőként is részt vesz.

Barsi Márton már kisgyermekként is gyakran hallotta: „nincs más választás, ebből a gyerekből színész lesz”. Pedig ekkor ő még csak annyit érzékelt mindebből, hogy szeret örömet okozni másoknak, megnevettetni a felnőtteket. Majd a fővárosi Városmajori Gimnáziumban egyre inkább letisztult benne, hogy a közösségi munkában való részvétel roppant mód vonzza. Amikor aztán felvételizett a hazai színművészetikre, már pontos elképzelése volt jövőbeli hivatásával kapcsolatban, méghozzá, hogy akár saját, akár más, izgalmas emberek gondolatait megoszthassa. Nem is kellett sokat várnia, a főiskola elvégzése után a kaposvári Csiky Gergely Színházban a West Side Story egyik főszerepét alakíthatta, majd több alternatív színház munkájában is részt vett: Gergye Krisztián Társulatában, illetve jelenlegi kolléganőjével, Madák Zsuzsannával együtt az Ágens Társulatban is játszott. A színházcsinálás területén ezek olyan tapasztalatot nyújtottak neki, amit semmi mással nem lehetett volna helyettesíteni. Egy független társulatnál ugyanis nincs elkülönítve a színész, világosító, vagy éppen a kellékes, minden olyan dolgot az alkotóknak kell elvégezni, amelyekre a kőszínházakban külön titulus dukál. Ez viszont, sajnos nagy anyagi bizonytalanságba sodorja az embert... Amikor ezen túllépett volna, szerencsére éppen adódott a Hevesi Sándor Színházban egy lehetőség: a Scapin furfangjai című előadásban szükség volt egy beugróra, az ezt követő siker után pedig a színházvezetés még marasztalta. 

Mindebből kiindulva, mondhatnánk, hogy a véletlen sodorta a budai fiút Zalaegerszegre?

- Nem igazán hiszek a véletlenekben. Azt gondolom, hogy valamiért itt kell lennem, sőt meg is tudom indokolni ennek az okát. Szakmailag, színészmesterségbeli tudásban nagyon sokat kaptam itt. Rengeteget tanulok most is a színészkollégáktól a mesterségről, egy társulat működéséről és a színház értelmezéséről. Egy második alma mater ez nekem. Az első persze Kaposvár, ahol diplomáztam. Bár sajnos a nagy hőskorszakot nem láttam, de jópár tanárom részt vett benne és tőlük kaptam azt, amivel el tudtam indulni. Ez a „kis góc” tudott tovább fejlődni. 

A Tantermi Deszka program előadásaiban nemcsak színészként találkozhatnak önnel a tanulók. Kibújván az adott szerepből, percek alatt kell átállnia, hogy ne a játszott karaktert, hanem az érdeklődő beszélgetőpartner Barsi Mártont lássák önben a fiatalok. Ez nagy kihívást okoz?

- A Kebab esetében egy újkeletű dolog, hogy Madák Zsuzsanna és Mihály Péter kollégáimmal utófoglalkozásokat tartunk, azaz feldolgozzuk a fiatalokkal az előadással kapcsolatos élményeiket. A foglalkozások alatt úgy tapasztaltam, hogy nagy kihívás 50 percre Bogdan szerepét félrerakni és foglalkozásvezetőként helytállni. Szerencsére azonban egy nagyon jó szakértői stáb segíti a munkánkat. Tőlük kapunk mankókat ahhoz, hogyan lehet úgy kommunikálni a diákokkal, hogy ne a teljesítéskényszert, a „jót, vagy rosszat mondok” érzést tapasztalják, hanem azt, hogy tényleg kíváncsiak vagyunk a véleményükre. 

Mindhárman fiatalok. Ez segíti önöket abban, hogy megértsék az ifjabb generációt?

- Szerintem ez nem életkor függvénye, inkább figyelem kérdése. Egy hetvenéves ember is tud olyan jó tanácsokat adni kamaszoknak, ami az egy generációval közelebb álló szülőknek soha nem jutna eszükbe. A lényeg, hogy nyitottak, odaadóak legyünk egy számunkra majdnem ismeretlen világgal szemben. Bár az én világom viszonylag közel áll a diákokhoz, mégis sokkal nagyobb a távolság köztünk, mint a nagyapám és az apám generációi között. Sok mindent nem értek 29 évesen sem abból, amit egy 19 éves csinál, pedig ő bőven nem lehetne a fiam... A Cyber Cyrano előadásán például volt egy csomó megnyilatkozás, amit nem értettem. Ezek a 10-12 évvel fiatalabbak bőven tudnának nekem új dolgokat mondani... De szerintem nemcsak a színházban, hanem az élet egyéb területein is elmondható, hogy kíváncsisággal és érdeklődéssel kellene fordulnunk minden témához és eseményhez, ami meghatározza az életünket és sokkal több figyelmet kellene szentelnünk annak, hogy ezeknek a körülményeknek mik az indítékai, mint annak, hogy a létrejött helyzet miként tud ellenségessé és különbözővé tenni. 

Mi keltheti fel egy fiatal érdeklődését manapság a színházban?

- Szerintem a színház mindig mindenkinek szól, s csak globális értékrend mentén lehet értékelni. Ha egy színház jó, akkor mondani akar valamit, akár tetszik, akár nem. Ha jó minőségű szakmailag, s a benne szereplők megpróbálták a tehetségük, tudásuk szerint a legtöbbet kihozni belőle, akkor mindegy, hogy kinek szól, mikor szól, az örök érvényű lehet. Egy Shakespeare darabot 8 és 80 éveseknek is lehet játszani, csak éppen vagy a bohócokon nevetnek, vagy Lear király tragédiáján sírnak. 

A kövek című előadás kapcsán mégis úgy tűnt, mintha eltért volna a fiatalok és a felnőttek véleménye...

- Az előbb említett nyitottságra térnék vissza, amit szerintem a kor előrehaladtával sem kellene elveszíteni. A Kövek nem arról szól, hogy csúnyán beszélnek, vagy olyan számítógépes játékot használnak a szereplők, amit az idősebb generáció nem ért. Inkább arról, hogy milyen felelősségünk van általában a társadalomban, vagy konkretizálva szülőknek, pedagógusoknak abban, hogy a darabban bemutatott tragikus események megtörténhetnek. Ha leakad a tudatunk annál, hogy csúnyán beszélnek, akkor sajnos pont a lényeget nem látjuk. Sokkal izgalmasabb és veszélyesebb témát pedzegetünk annál, mint a káromkodás kérdése... Ráadásul álszentnek sem kellene lenni, mindenki csúnyán beszél bizonyos helyzetekben...

A főiskola után a Valami kék című filmben is szerepelt. Miben más egy színész számára a filmezés, mint a színpadi játék?

- Számomra a legnagyobb különbség, hogy a színházban minden este újat kell adni, a már jól begyakorolt szerepünket az adott diszpozíciódnak megfelelően eljátszani, s az adott pillanatban kell tudni hatni az emberekre. Míg a filmben csak egyszer kell jónak lenni, de az biztosan megörökítésre kerül, s aki kíváncsi rá, az bármikor megnézheti. 

Hamarosan rövid téli szünet lesz a színházban is. Mivel tölti legszívesebben a szabadidején?

- Ha van elég időm, szeretek elmélyedni egy jó könyvben, emellett pedig minden vágyam, hogy szabadidőmbe eleget tudjak sportolni, mert az olyan energia-levezetés és nyerés egyben, amire szükségem lenne. Amikor sorozatosan félig-meddig fizikai előadásokban játszom, akkor a szabadidőmben nem kifejezetten mozgásra vágyom, ilyenkor a próbák bőven pótolják ezt. Hiszen pusztán végigállni egy két órás előadást, abban benne van heti kétszer egy óra futás... Csak akkor biztos az ember magában, ha a teljesítménye szélső határa bőven felülmúlja a színpadon bemutatott dolgokat.

 

Kiss Gyöngyvér

2015. december 4.

Zalaegerszegi 7 Nap