A tragédia is lehet szórakoztató
A közelmúltban a legjobb előadásnak járó díjat kapta a Vidéki Színházak Fesztiválján a Hevesi Sándor Színház Közellenség című előadása, melyet Sztarenki Pál rendezett. A szakmai zsűri pont annak az évadnak az egyik előadását díjazta, melyet többen kritikával illettek; mondván túl sok könnyed, szórakoztató darabot játszott tavaly a színház.
Elégtétel –e az elismerés, vagy sem, és miért fontos, hogy a színház kérdéseket vessen fel. Többek között erről beszélgettünk Sztarenki Pállal, a színház művészeti vezetőjével, aki éppen a Kövek című ifjúsági előadást rendezi.
- Nem érzem, hogy elégtételről lenne szó, hiszen a tavalyi évadban is minden előadásába beleadtunk apait-anyait. Afféle népszínházi modellt kell képviselnünk; vagyis sokféle műfajnak meg kell jelennie, jó minőségben. Bár kétségtelen tény, hogy az elmúlt színházi évadban kicsit talán a könnyedebb műfaj felé billent a mérleg.
- A Vidéki Színházak Fesztiválján mégis egy komolyabb előadással vett részt a társulat. Egyértelmű volt, hogy a Közellenség megy a megmérettetésre?
- Nem, eleinte az is felmerült, hogy a Kean a színésszel indulunk, melyet szintén fajsúlyos előadásnak tartok. Ez a darab ugyanis jó példa arra, hogy lehet valami egyszerre nagyon szórakoztató, ám nagyon komoly is. A közönség is szerette ezt az előadást, mely kicsit magunkról is szól, vagyis a hatalom és a művészet viszonyáról. A Közellenség viszont egy általánosabb témát feszeget: a hatalom és a civil ember kapcsolatát, melyből történelmi korszakoktól függetlenül mindig kialakulhat valamilyen konfliktus. Így végül emellett döntöttünk. A közös nevező Farkas Ignác, mindkét előadásunk kiváló főszereplője volt. Büszkék vagyunk rá, hogy a legjobb előadásnak járó díját kapta a társulat, de beképzeltek nem lettünk tőle. Kaptunk újból egy országos szakmai visszaigazolást arról, hogy az a művészi irány, amit a Besenczi-Sztarenki páros jellemez, továbbra is érvényes.
- Az idei évad műsortervében mintha már érződne is ez az irány, pedig az összeállításánál még nem tudhatták, hogy megnyerik a találkozót.
- Más egy kicsit a struktúra ebben az évadban. A cél azonban mindig a szórakoztatás, még ha komolyabbnak tűnik is a hangvétel. Egy tragédia is lehet szórakoztató. Nem szabad a nézőt lenézni azzal, hogy nem késztetjük gondolkodásra, csak „csiklandozzuk", hogy nevessen.
- Ezzel kapcsolatban 2014-ben volt is egy színházi vitanap, melyet Madák Zsuzsanna dramaturg szervezett. Milyen következtetéseket vontak le az ott elhangzottakból?
- Azt, hogy nem baj, ha különbözőek vagyunk, ha különféleképpen értékelünk dolgokat, de beszéljünk róla! A színház legyen egy fórum. Ütköztessünk véleményeket, értékeljünk, elemezzünk, és legfőképp merjünk kíváncsiak lenni! A színháznak nem feladata, hogy válaszokat adjon, viszont kérdéseket fel kell vetnie!
- Ebbe belefér néha egy kis megbotránkoztatás, vagy káromkodás is? Hiszen sokak szerint ilyesminek nincs helye a színpadon.
- Önmagában a csúnya beszéd nem botrány, csak látlelet. A látlelet a botrány, mellyel a színház csak szembesít. Nem mi beszélünk csúnyán, hanem a világ. Ami a színpadon zajlik, az tulajdonképpen a leképezése annak a kommunikációs színtérnek, amiben élnünk kell sajnos.
- Ilyen problémás közegből jönnek a Kövek című darab szereplői is. Nem lesz kicsit erős az indítás ezzel a darabbal?
- Ugyan már! A nézők nevében kikérem magamnak! A nézők intelligensek, nem szabad őket lenézni, pláne becsapni! A Kövek többek között a felelősségről, a tettek következményeiről szól, illetve arról, hogy ha elengedjük a gyerekek kezét, akkor mi, felnőttek leszünk bűnösök. A darabban szereplő két kamasz – vagy inkább „próbafelnőtt" – csak azt teszi, amit a környezetében lát. Csakhogy a gyerekek játékból csinálnak butaságot, mert nincs még felelősségérzetük. Ezekről a fiatalkori problémákról igenis beszélni kell. Ezért nagyon aktuális a darab, és nemcsak diákoknak ajánlom.
- Lesz idén még egy előadás a nagyszínpadon, ami a kamaszokra irányítja a figyelmet. Ráadásul a Hullámot már most érte néhány bírálat, pedig még el sem indult az évad.
- Ez nettó butaság. Egyáltalán nem kell félni. Sőt! Büszkék vagyunk Besenczi Árpád igazgatóval arra, hogy a zalaegerszegi közönség mindig is bizonyította érettségét és igényességét előadásaink kapcsán. Azok a kétkedők pedig, akik – pláne a mű ismerete nélkül! – előre prüszkölnek, talán adják meg maguknak az esélyt azzal, hogy megnézik az előadást... ez így korrekt. Arról szól ugyanis a történet – ami ráadásul megtörtént eseményt dolgoz fel –, hogy ha nem figyelünk, könnyűszerrel manipuláció áldozatai lehetnek a fiatalok, és hogy mennyire törékeny, képlékeny dolog is a demokrácia. Mindannyiunknak vigyáznunk kell rá. Egy egészséges felnőtt társadalomban pedig úgy gondolom, hogy kell erről is beszélni. A színház pedig egy tökéletes közeg mindezen problémák, konfliktusok ábrázolására és megvitatására.
Pánczél Petra
2015. október 06.
