Nagy Ferenc alapító a színházról, a közönségről, szervezői partnereikről, a tízezer bérletesről
Ha nem alkalmazkodunk a közönség igényéhez, akkor önmagunkat csapjuk be. Mindig a következő évad végére derül ki, hogy jó volt-e a koncepció, amit célul tűztünk magunk elé. Egy biztos, annál fájóbb érzés nincs, mint eladott székeket üresen látni az előadások alatt – mondja Nagy Ferenc, a Zalaegerszegei Hevesi Sándor Színház szervezési osztályvezetője.
Franci, ahogy ismerősei szólítják, e téren nehezen megkérdőjelezhető tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen immár a huszonnegyedik évad szervezésébe kezdhet bele közvetlen munkatársaival: Hangya Ágnessel, Szabóné Móricz Máriával, és Török Annamáriával. De ha már a tapasztalatoknál tartunk, akkor meg kell említeni, hogy Nagy Ferenc az egyike a még ma is dolgozó színházalapító tagoknak, akik már csak öten vannak a Hevesiben. Tudni kell róla, hogy eredetileg műszaki iskolában végzett, ami nagy tévedés volt – jegyzi meg - hiszen eleve a humán dolgok érdekelték, s a katonaságtól való leszerelésekor, az éppen alakuló színház igencsak kapóra jött számára. Ekkor 1982-őt írtak, a szervezési munkakört pedig ’91-től próbálta ki, s ’93-tól őt bízták meg a nézőkért küzdő osztály vezetésével -Ruszt József fantasztikus tanító volt - emlékezik a kezdetekre. - Ő mindenhez értett, ami a színházban történik. Mégis, abban az időszakban is elfordult, hogy csökkent a nézőszám. Még olyankor is el kellett gondolkozni azon, hogy jó irányba megyünk-e, amikor egy-egy darabhoz minden meg volt. Pénz a nagyszabású díszlethez, a látványos jelmezekre, a nagynevű, a nézőt önmagában is csalogató vendégművészekre, mégis, esetenként nehezen töltöttük meg a nézőteret. Aztán volt rendező az életemben, aki a nézőt akarta színházra tanítani, nevelni. Ez eleve tévedés volt, hiszen az emberek el tudják dönteni, hogy valami teszik-e nekik, vagy sem. Ami nem köti le, pontosabban nem ragadja magával a nézőt, azt nem lehet eladni. Hányszor megkaptuk már, ha a színház tele van, akkor jók az előadások, ha nincs tele, akkor rossz a szervezés. Amit én az eddigi, több mint két évtizedes közönségszervezői munkám során tapasztaltam az, hogy a színház a nézőért és a színészért van. Ezt vallotta Ruszt József is és ezt én is mélységesen igaznak hiszem - állítja a szervezés vezetője.
Most megy a színház, hiszen az intézmény bérletes csúcson üzemel. A 2012-2013-as évadban haladta meg a bérletesek száma először a tízezret, s ezt a szintet azóta is tartani tudják. Ez a szám azt jelenti, hogy az összes néző nyolcvanöt százaléka rendelkezik bérlettel. A nézők zöme azonban nem önmagától jön. -Bizony nem. Aki azt hiszi, hogy a bérletesek zöme tolong a bérlete megújításáért az évad végén, az nagyot téved. Az is tévhitben van, aki úgy gondolja, hogy elég egy e-mailt írni a bérleteseknek, hogy jöjjenek, újítsák meg a bérletüket, s tömegesen keresnek majd meg bennünk az emberek. Az ilyen felhívásokra persze nagy szükség van, de jó, ha ezekre a nézők tizenöt százaléka megmozdul. Személyes meggyőzés nélkül nem telne meg a színház. Nekem nincs is számítógépem, mert nem szeretném, ha személytelenné, elektronikus levelek szintjére süllyedne a hűséges nézőinkkel a kapcsolatom. Itt a lényeg azon a több száz szervezőtárson van, akik segítik a munkánkat. Hogy ők milyen emberek és miért segítenek? A szó szoros értelmében szerelmesei a színháznak. Nekik fontos az, hogy a környezetükben olyanok éljenek, akikkel közös élményeik lehetnek, sőt vannak is már évek óta. Itt van például egy volt egerszegi pincérnő, a Sabján Ildikó, aki Söjtörre ment férjhez. Nos, ő rábeszélte a környezetében élőket, hogy jöjjenek el együtt a színházba, mert érdemes. Hatvan-hetven embert hoz minden előadásra, busszal jönnek nem autókkal, hogy olcsóbb legyen. De említhetném egy középiskolás, tapolcai iskolatársamat, Novák Jánost is, aki több mint huszonöt éve hoz onnét csoportokat. És név szerint is említhetnék még sokakat, például a sok pedagógus segítőt, az intézményi, vállalati dolgozókat, akik évek óta segítik a munkánkat. És ők mindig nevén nevezik a gyereket, kertelés nélkül megmondják, ha valami nem tetszik nekik. Ezt kötelességünk a színház vezetésének tovább adni, a műsorokról való döntés az ő kezükben van. De legvégül azonban mindig néző mondja ki a döntő szót azzal, hogy újból eljön-e, megújítja-e a bérletét, vagy végleg távol marad – mondja Nagy Ferenc.
Megtudjuk persze azt is, hogy azért a nézők összetétele mindig változik, de ez lassú átalakulást jelent, ha ciklusonként nagyok volnának a mozgások, akkor, az rosszat jelentene, mert magában hordozná az elfordulást is. Egy-egy évadban hat nagy előadást tartalmaz a bérlet. Minden produkciónak minimum 23
előadása van. Az elmúlt évben a Muzsika hangja című darab 45 előadást ért meg. Egy ilyen kisvárosban ez óriási eredmény. Összehasonlításként tudni kell, hogy más intézmények, ha sikerdarabot hoznak Egerszegre fővárosi nagy sztárokkal, akkor sem tudnak egy-két előadásnál többet eladni.
-Amikor a színház művészeti vezetésének össze kell állítani egy évad produkcióit, akkor számolni kell azzal, hogy annak tetszeni kell a fiatalnak és a kilencven éves embernek is, valamint a legkülönbözőbb érdeklődésű rétegeknek. A mi nézőink is szeretnek nevetni, sírni, és elgondolkodni is, ha a darab erre készteti őket, csak feltétlenül érdekesnek kell lenni a produkciónak – mondja, majd az előttük álló feladatokról beszél:
-Összeállt a következő évad műsora. Április 9-én volt erről a sajtó előtti ismertetés. Azért nem tájékoztatót mondok, mert most minden darabból rövid előadások hangzottak el, vagy rendezői ismertetők, hogy már most többet mondjunk, mutassunk a nézőnek, mint bármikor korábban. Ilyen itt még nem volt. Most nekünk az a feladatunk, hogy a szervező gárdával mindezt megismertessük, hogy élményszerűen tovább tudják adni a nézőknek, mivel várja a színház a nagyérdeműt ősztől. És tudom, hogy a legfontosabb nézőinkkel, a bérletesek zömével most is személyesen kell majd beszélni ahhoz, hogy újra megváltsák a bérletet. Mindig van persze lemorzsolódás, úgy öt-tíz százalék körül vannak azok, akik anyagi okok miatt maradnak el, vagy a műsorkínálat nem ösztönzi őket a bérlet megújítására. Reményt keltő azonban, hogy az emberek zömének nem rosszabbodtak a körülményei. Remélem, tartani tudjuk a 85 százalékos „be bérletezést” az idén ősszel is – véli Nagy Ferenc, aki elárulja azt is, hogy élete nagyobbik részét a színházban, a színházért éli immár több mint harminc éve. Rengeteg hatás éri, jó és rossz egyaránt, de mostanság egyre több a pozitív élmény, ami a mai korban ritkaság. És reméli, ebből a nézők is kapnak, ha beülnek az előadásokra, amelyek ő értük születnek.
Győrffy István
2015. május 05.
