Svéd könnyek - Czegő Teréz Az asszony a frontont vitte Malmőbe
A Hevesi Sándor Színház Kapukód sorozatában szerepel ebben az évadban az Ady utcai lakásszínházban Az asszony a fronton című monodráma Czegő Teréz előadásában Sztarenki Pál rendezésében. Akik látták már, tudják, hogy nehéz megindultság, sőt könnyek nélkül végighallgatni a Polcz Alaine író, pszichológus (1922-2007) könyvéből készült, s a zalaegerszegi társulat tagjának puritán eszköztárú interpretálásában elénk tárt színházi estet. 
A második világháború hátországi vagy épp frontvonalbeli csatákon kívül eső borzalmait asszonyszemmel láttató darab a gyerekek, az idősek, a nők által elszenvedett sérelmeket plasztikus még egyszerű nyelven közvetíti a néző számára, minél közelebb van időben ahhoz a korhoz, annál kevésbé vonhatja ki magát a mély és erős hatás alól.
Így voltak ezzel a minap a svédországi Malmőben az ott működő magyar klub tagjai. Március 7-én ugyanis előttük játszotta Czegő Teréz az erdélyi helyszíneket is idéző darabot.
Utóbbi körülmény sok szempontból fontos. Egyrészt ő maga is onnan származik, másfelől Polcz Alaine is, ráadásul pedig még a vendéglátó-meghívó Lakatos Júlia is. A malmői magyar közösség vezetőjével még Temesvárról ismerik egymást. A világhálónak köszönhetően értesültek a Svédország legdélibb csücskében lévő, ám egy Koppenhágába átvezető hosszú viadukt és tengeri alagúttal büszkélkedhető városban a monodráma bemutatásáról.
– Igyekeztem hasonló miliőt megidézni, bár a zongorán közreműködő Máriás Zsolt itthoni elfoglaltsága miatt nem jöhetett velem – mesélte érdeklődésemre Czegő Teréz. – Bizony láttam könnyeket a szemekben, amíg a háborús borzalmakat elbeszéltem, de az utána következő fogadás és beszélgetés is tartogatott meghökkentő és szép meglepetéseket számomra.
A 280 ezer lakosú tengerparti városban maroknyi magyar él, jobbára idősebbek.
– Én is zalai vagyok, kanizsai, mondta az egyik néző, én naív meg azt hittem, most utazott oda. Hát nem, hanem harmincöt éve – idézte a váratlanságokat a színésznő.
– Én meg ott vagyok a Szamos partján, amiről az előbb szó volt – köszöntötte a másik hallgató, mintha nem is negyven éve hagyta volna oda a kolozsvári folyópartot, hanem most is ott élne.
De ez még csak a kezdet volt.
– Megismersz Terike?, jött elém az egyik hölgy. Nem, sajnos nem. Pedig tőlem vitted a könyveket gyerekkorodban. Jézusom, képedtem el, tényleg, hitetlen, de az én erdélyi falum Uzon könyvtárosa, Ilona állt előttem ott a malmői klubban. Aki ma már Gödriné Bedő Ilona – újságolta élményét Czegő Teréz.
A malmői magyar klub igyekszik őrizni a hagyományokat, megtartja a jeles magyar ünnepeket is.
– Láttam náluk például osztovátát, nem gondoltam, hogy épp ott fogok. Hogy mi az? Szövőszék.
Sok idő nem jutott Malmőre, de arra felfigyelt, hogy minden ablakban lámpa ég. Ez a szokás a tengerészetre utal vissza: azért tettek lámpát az ablakokba, hogy az érkező hajós lássa, otthon vannak az övéi.
– Svéd szokás, de az ottani magyarok is betartják ma is, pedig már nincs funkciója.
Ha minden igaz, Czegő Teréz monodrámájának sikertörténete hamarosan folytatódik. Újra útra kelhet, a testvérvárosi kapcsolat révén hazafelé. Azt mondja, ne kapkodjunk, ha valósággá válik, akkor hiszi el.
Arany Horváth Zsuzsa
2015. március 18.
