Virágeső apám sírjára - Beszélgetés Czegő Terézzel
Fotókat válogatunk. „Nicsak, Ő én vagyok. Elemi iskolában, hatodikosan a bajszos mesemondó! A Kolduskirályt játszottuk. Így néztem ki érettségi előtt. Itt meg balladát mondok. Nahát... Édesanyám gyűjtötte, nem én...”
...Mert az ember fiatalon nem gondol az ilyesmire, aztán egyszer csak megöregszik... Túláradó mosoly, gyönyörű beszéd, teret betöltő hang és gesztusok, senkiével össze nem téveszthető mezzo nevetés. Czegő Teréz színművésznő 30 éve él Magyarországon, ötven éve van a színi pályán.
– Most már ez az a város, ahol legtöbbet éltem – néz körül a Hevesi Sándor Színház társalgójában, ahol, ha jól szimatolunk, még érezhetjük a minapi sült padlizsánkrém és zakuszka illatát.
– Annak a darabnak a stábja, amiben én benne lehetek, kap tőlem egy ilyen vacsit. Most a Csókos asszony adott okot rá. – Pedig amúgy nem tartja magát nagy szakácsnak, de az ajándék étek, az más. – Kinek főznék, ha egyedül élek?
Hatalmas családból származik, a Sepsiszentgyörgy közeli Uzonban nőtt fel, kilenc gyermekes családban.
– Honnan a színészet?
– Sepsiszentgyörgyön középiskolásként jártam a színházban, onnantól már csak színész akartam lenni. Majdnem nem engedtek leérettségizni, mert elszöktem előadást nézni. Olyan szegények voltunk, de olyan... Előttem négy, utánam három született, mi voltunk az ikremmel, Évával a középsők. Mindig albérletben laktunk a szüleimmel. Édesanyám gyönyörűen mesélt, énekelt, sokat olvasott. Mindent tőle tanultam. Szegény drága szívem, amikor távollétemben levelet kaptam, hogy menjek már felvételezni Marosvásárhelyre, a színművészeti főiskolára, sokáig tanakodott magában, utánam küldje-e. Jó lesz-e az nekem? Jó lett az nekem?
Ösztöndíjjal tanult, 1970-ben végzett, majd Temesvárra szerződött. Miatta tűztek műsorra darabot. Sinka Károly ugyanis még harmadéven kinézte magának. A színházban magyar, román, német, opera, filharmónia és balett tagozat működött. A Pygmalionban kezdett Elisa szerepével, aztán jött Osztrovszki Viharja, Csehov Ványa bácsija, a Néma Levente, a Salemi boszorkányok, Sütő Andrástól az Anyám könnyű álmot ígért. Annyi virágot kaptak, mozdulni se tudtak a virágesőtől a színpadon. Éjszaka, hazafele menet, az uzoni temetőben az összes csokrot az apja sírjára terítette. Sose láthatta játszani.
– Csillagom, én 38 évesen jöttem át, addig én otthon románozást soha nem, de itt hallottam. Hát román vagyok én, mert ott születtem? A nővérem például Magyarországon született, pedig nem költöztünk sehova, csak akkor épp ide tartoztunk.
Férjhez ment.
– Szép, jó ember volt. Fogorvos. Tíz évig éltünk szépen, terveztük, hogy kimegyünk Németországba. A tóparton a kezeim közt halt meg. Infarktus. Gyermek nem volt.
Nem zárkózott el a férfiaktól, de hozzá foghatót nem talált többé. De akkor már nem volt maradása, a színházból kirúgták, mivel hírét vették a kivándorlási tervnek.
– A megoldás nekem is a névházasság volt. Ma is tartjuk a kimentőmmel a baráti kapcsolatot.
Békéscsabára került. Ismerősökkel Gyulára látogattak.– Ott, az utcán látott meg Sík Ferenc, a Nemzeti Színház rendezője. „Teri, te vagy az? Igen. Végleg? Igen. Név? Igen. Állás? Nincs. Hívd fel ezt a számot." Nemhiába szerette anyám köménymaglevesét, amikor nálunk rendezett.1988-ban érkezett Zalaegerszegre. Ruszt József akkor ment el. Később, amikor visszajött, jóbarátok lettek, tőle kapta a számítógépét. Elkísérte a halálba a Tanár urat. Mert ilyen. Az emberi színész. És örül, ha játszhat.
– Még osztanak rám, hát nem gyönyörű?!
Akkor még volt derekam
Arra tanították, hogy mindenevő legyen, mint színművész. Ez alázattal, együttműködéssel keverve többnyire ideális színésszé teszi az ember lányát, különösen a hazai rendezői központú színházakban. Úgy tűnik, szerencséje volt a rendezőivel.
Mit szeretne eljátszani, kérdezte tőle Kovács György főiskolai tanára. Jaj, végre elmondhatta: a Nórát.
Imádta, pedig tudta, nem neki való. Ahhoz nem elég törékeny. „Pedig akkor még volt derekam". Kedvelni való az egészséges öniróniája. Élvezi, hogy jellemszínész és nem naiva.
Szőts István kritikus, Szőts Géza költő és a volt miniszter édesapja is kényeztette jó véleményével.
Sík Ferenc igazgató, akivel Usztinov Az ismeretlen katona című darabját csinálta, egyszerűen csak a legszebb székely asszonynak nevezte.
Egerszegen mindjárt az elején Tömöri Péter rendező instrukciója vetkőztette félmeztelenre a Kopasz és a lágerkurva című groteszkben a VMK színpadán. Sose idegenkedett a meztelenkedéstől, ha annak volt funkciója. Ráadásul mindig szép volt, noha nem a nádszál fajtából való.
Rengeteget tanult Ruszt Józseftől, pedig már nem volt zsenge pályakezdő, amikor találkoztak.
És most. Sztarenki Pál meglátta benne az asszonyt a fronton. Sose volt önálló estje, jobban szereti, ha kitalálják őt, de ez a Polcz Alaine írásából készült egyszemélyes játék nagyon eltalálta. Megérett rá.
A csodának nincs vége. Szatmárnémetiben játszotta a minap, Tóth Páll Miklós lelt rá az interneten. Hazavitte hát a Partiumba a háborús rémség vallomását. És még számítunk nagy meglepetésre. Híradással leszünk, ha megvalósul.
Arany Horváth Zsuzsa
2015. január 31.
