Beszélgetés Mihály Péter színművésszel pályájáról, zenéről és természetesen családról
„Úgy játszom a közönség soraiban lévő csemetékkel, ahogyan a saját gyerekeimmel”
Színházról, gyerekekről és karácsonyvárásról beszélgettünk Mihály Péter színész – rendező - drámapedagógussal, aki nem utolsó sorban az adventi időszak egyik legnépszerűbb együttese, a Kakaó zenekar frontembere is.
- Körmenden nevelkedett, hogyan vezetett az útja Zalaegerszegre?
- 16 éves koromban megkerestek egy körmendi színjátszó csoporttól, volna-e kedvem csatlakozni a csapathoz. Jó kis társaság volt, szerettem velük játszani, de akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy ezt a pályát válasszam. Akkoriban kimondottan pörgős életet éltem, amíg be nem hívtak sorkatonának, Tapolcára. Hirtelen sok időm felszabadult, így sokat gondolkodtam magamon, akkor találtam ki, hogy ha leszereltem, megpróbálok színházban elhelyezkedni. Így aztán 1999-ben jelentkeztem a Hevesi Sándor Színház Nádasdy Kálmán Színészképző stúdiójába, és azóta is a társulat tagja vagyok. Örülök, hogy így alakult, hiszen sehol máshol nem tudhat meg annyi mindent magáról az ember, mint a színházban, ahol a saját személyiségünket vizsgáljuk, annak határait keressük. Szerencsésnek tartom magam a szerepeim miatt is, úgy érzem, ha magam választanám ki, mit játsszak, akkor is ezeket választanám.
- A színészet mellett évek óta részt vesz a Tantermi Deszka programsorozatban, illetve a nagykanizsai Piarista Gimnázium drámatagozatának vezetője, immár 5 éve. Nehéz a színészet felé orientálni mostanában a fiatalokat?
- Nem az a cél, hogy ezt a pályát válasszák, hanem inkább az, hogy játékosan megismerjék és megtanulják kifejezni magukat. Amennyiben megértik, miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek, illetve saját magukat, miért úgy reagálnak adott helyzetekben, ahogy, akkor esély nyílik rá, hogy megértsék a körülöttük lévő világot is. Ha meg tudom keresni a motivációját egy helyzetnek, akkor meg tudom tanulni elfogadni is. Ha viszont magamban sem értem, mi történik velem, akkor el lehet veszni a világban. Azt gondolom, hogy a mostani „Y” generációnál ezt még fontosabb tisztázni, mint akár az én gyerekkoromban, hiszen mostanában iszonyatosan elszigetelt egyének vannak. Próbálok barátként és segítőként részt venni az órákon és azt tapasztalom, hogy nyitottak a középiskolások a beszélgetésekre. Örülnek, hogy nem valami kész terméket próbálunk lenyomni a torkukon, hanem kíváncsisággal fordulunk feléjük. Egy elképesztően tehetséges generációról van szó, hiszen rengeteg információ veszi körül őket, mindenki hozzáfér mindenhez és az csak rajta múlik, hogy azzal mit kezd. Viszont ebben a hatalmas információáradatban nehezebb kiszűrni, mi a fontos. Ebben próbálunk segítséget nyújtani nekik a drámatagozatos foglalkozásokon és a Tantermi Deszka programban egyaránt.
- Két éve egy újabb feladat is megtalálta, az azóta már 50 koncertet megélt Kakaó zenekar énekesi posztja.
- Kiss Krisztián és Lőrincz Tomi, az együttes két tagja, zenélt a Túl a Maszat-hegyen című előadásban, amelyben a szerző Varró Danit játszottam. A darabban rengeteg interaktív rész volt és tetszett a fiúknak, ahogy a gyerkőcökkel kommunikálok. Így aztán Pógyor Tamás gitárossal együtt felkerestek, lenne-e kedvem egy gyerekzenekarban énekelni. Amikor belementem, megfogadtam, hogy semmi mást nem fogok csinálni, csak úgy játszom a közönség soraiban lévő csemetékkel, mint ahogy a saját gyerekeimmel. És úgy tűnik, hogy ez működik. Az első lemez, „Mi leszel, ha nagy leszel?” címmel 2013 júniusában jelent meg, és reményeink szerint tavasszal már a következő Gyerkőcdolgok című lemez számait is visszük a koncertekre, amin már a saját szerzeményeim dalszövegeim szerepelnek. Törekszünk arra, hogy olyan dalok is legyenek az albumon, amik esetleg nehézségekről szólnak és talán a szülőknek is nyújtanak némi segítséget. Például az egyik dal arról szól, hogy bal lábbal kelünk fel, a másik, hogy nem tudunk este elaludni, mert még mindig foglalkoztat valami. Szintén egy másik pedig a szerelemről - ez abból fogant, hogy egy kisfiú elkezdte nekem mesélni, hogy szerelmes, és az ő életében ez mit jelent. Azt is megpróbáltuk játékosan feldolgozni, milyen lehet betegnek lenni. A saját gyerekeimen láttam, hogy amikor betegek, elkezdik lázasan énekelni ezt a számot.
- Magánéletét el tudja különíteni a színpadi tevékenységektől?
- Egyetlen ígéretem volt magamnak, mielőtt az első gyermekem megszületett, hogy nem fogok hazavinni „idegállapotot”. Ezt nagy kihívás betartani egy színésznek, de azt mondtam, inkább legyek otthon később fél vagy akár másfél órával, de akkor 100 százalékosan. Amikor velük vagyok, szinte egyfolytában szerepjátékokat játszunk. Lehet abban valami, hogy egy színész akárhány éves, megőrzi magában a gyermeki lelkületet... De előkerülnek az életnek más szegmensei, amelyekben jobban jön egy felelősségteljes, felnőtt gondolkodás, ehhez nagy segítséget nyújt a feleségem.
- A saját gyerekei szívesen mennek Kakaó koncertre?
- Van egy négyéves kislányom: Adél, egy kétéves kisfiam: Huba, illetve útban van a harmadik gyerkőc, most 16 hetes a feleségem pocakjában. A gyerekek gyakran jönnek koncertre, nehéz volt megértetniük, hogy „apa ilyenkor a színpadon játszik és közben ugyanúgy bulizik és szórakoztat minket, ahogy otthon, csak ebben az esetben nem akkor kapcsolja le a zenét, amikor kérjük”, de ezt is viszonylag hamar megtanulták kezelni. Felszabadítja őket, hogy úgy részesülnek közösségi élményben, hogy közben mégis apa szolgáltatja mindezt. Amikor azt mondom, hogy „figyeljetek gyerekek, most apa elmegy a koncertre, ha akartok, gyertek, ha nem akartok, ne” olyan még nem volt, hogy nemleges választ kaptam volna.
- A karácsonyi ünnepekre hogyan készülnek?
- Ez az időszak nálunk valóban a csodavárással telik. Általában az ünnepek az együttlétről szólnak és szerencsére ezt a gyerekek is így érzik. Adéltól kérdeztem, mit hozott a mamához a Mikulás, mire ő a világ legtermészetesebb módján válaszolta: „elmondom apa, de tudod, hogy nem az a fontos, hanem az, hogy együtt legyünk, attól ünnep az ünnep.” Tehát a karácsonyra is úgy készülünk, hogy mindent együtt csinálunk, és minden évben sikerült is eddig megteremteni azt a hangulatot, hogy igazi harmóniában várjuk a Jézuskát. Nem az ajándék megvétele a lényeg, elő lehet csalogatni most, a 21. században, szinte négy munkahely mellett is azokat a pillanatokat, amelyektől család a család és ünnep az ünnep. Nagyon várom pici koromtól kezdve az igazi meghitt, szeretet ünnepét. Amikor pedig már a saját gyermekeinknek teremtünk csodát, annál nincs jobb. Minden egyes dal, koncert, vagy színházi előadás megszületése is a csoda teremtésére szolgál, azaz életet mutat. Ennél nagyobb ajándékot egy ember sem kaphat.
Kiss Gyöngyvér
2014. december 19.
