A Tantermi Deszka filozófiája
Ruszti örökség, vagy egy egészen más színházi nevelési program? Sokkoló, vagy inkább csak ütős és elgondolkodtató? Egyáltalán hogy kerül a Semmi és a többi diákoknak szóló mű a repertoárba? Madák Zsuzsanna színész, rendező, dramaturg, lassan öt éve vezeti a Hevesi Sándor Színház Tantermi Deszka fantázianevű ifjúsági programját. 
Az iskolák osztálytermeiben zajló előadások nagy népszerűségnek örvendenek a városban és azon túl is. Sőt, szomszédos megyékbe is gyakran jár házhoz a csapat.
A programvezető-rendezővel a téli szünet előtt beszélgettünk az elmúlt évek tapasztalatairól, a fiatalok érdeklődéséről és a Deszka filozófiájáról.
- A Ruszt József által meghonosított beavató színház hagyományait követi a Tantermi Deszka, vagy teljesen más koncepció hívta életre?
- Másról szól, mert más dolgok érdekelnek. A ruszti irány amolyan értelmező színházi modellnek tekinthető, aminek a beavató jellege abból adódik, hogy interaktív eszközökkel segít megérteni a rendezői koncepciót. Nálunk nem elsősorban a színház és a rendezői elvek megértése a cél, hanem hogy egy-egy előadáshoz kötődően – szintén interaktív módon – olyan társadalmi és emberi kérdéseket vessünk fel, ami érdekli a tizenéves korosztályt. Több évad van már a hátunk mögött, és izgalmas visszatekinteni, hogy honnan is kezdtük és hol tartunk most.
- Ez azt jelenti, hogy számotokra is „kísérleti" jelleggel indult a dolog?
- Mondhatjuk, igen. Fantasztikus csapattal dolgozom együtt, nemcsak a színészeket (Magyar Cecília, Mihály Péter, Zsíros Viktor, Barsi Márton, Lupaneszku Vivien, Kováts Dóra, Nagy Péter János) hanem a rendezőasszisztenseket és műszakot is beleértve. Azonban egyikünk sem drámatanár és eleinte azt sem láttuk, hogy hogyan működik majd osztálytermi körülmények között a színházi nevelési program, hogy reagálnak a diákok egy-egy helyzetre. Autodidakta módon tanultunk, programról programra fejlődtünk mi is. Minden évadban van új előadás, a korábbiakat pedig újratervezzük, így van mód kijavítani az esetleges hibákat.
- Az iskolákban hogyan fogadták a kezdeményezést?
- Nyitottan, bár eleinte furcsállták, hogy egy alkalommal miért csak egy osztály vehet részt a programokon. Az egész Tantermi Deszka megszervezése nem egyszerű, hiszen egy alkalom három tanórányi időt igényel, és egy-egy programmal többször is elmegyünk egy iskolába, hogy minél több osztály részese lehessen az előadásnak és a foglalkozásnak. Erre az iskoláknak is fel kell készülniük. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy ne mozgassak túl sok színészt, hiszen a színház társulata folyamatosan próbál és játszik más darabokat, és a csapat tagjai a nagyszínpadi előadásokban is szerepelnek.
- Klasszikus mű, kortárs magyar –és európai ifjúsági regény adaptációja egyaránt szerepel a programban. Mi alapján kerülnek kiválasztásra a darabok? Annál is inkább mert csupa olyan elgondolkodtató, fajsúlyos műről van szó, amit még felnőtt fejjel is napokig emészt az ember.
- Gyakran kérdezik is, hogy miért nem választok vidámabb darabokat...
- ... és miért nem?
- Az a helyzet, hogy a szerzők sem nagyon írnak ilyeneket. Kevés a jó vidám ifjúsági regény, vígjáték szinte nincs is. Szeretem a nagy történeteket, de figyelembe kell venni, hogy osztályteremben, kevés színésszel játszunk, minimális költségekkel és eszközökkel. Ez viszont kreatív megoldásokat szül, ami engem inspirál! Minden darab kiválasztásánál fel kell tenni a kérdést, hogy mi a pedagógiai cél, mi a központi téma, amivel foglalkozni szeretnénk. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ezt egy igazán jó történet és egy hiteles előadás kapcsán tegyük. Tényleg nem könnyű művek kerülnek a fiatalok elé, de nem baj, ha rágódnak rajta néhány napig. Sokkolni nem akarunk, de ha üt, az jó! A Bambin és az Oroszlánkirályon is sírnak a gyerekek. Hatásos művek a későbbi életkorokban is kellenek. A Semmiben például az az izgalmas, hogy nem egyszerre – két és fél órában – kapják meg a történetet, hanem szakaszonként, meg-megállítva. A foglalkozásrészekkel megszakított előadás során lehet kérdéseket feltenni, vagy jobban elmélyülni egy-egy vitás kérdésben.
- Mennyire kell a fiatalok fejével gondolkodni, vagy a lelkükbe látni?
- Abszolút kell, ez elengedhetetlen! Persze az is igaz, hogy a tizenévesek alapvető problémái nem nagyon változnak az évtizedek alatt. Saját személyiségük és testük változásai, a szerelem, a halál, a jövő, bizonyos társadalmi vagy családi konfliktusok és pszichológiai jelenségek régen is érdekelték a fiatalokat, és ez most sincs másképp. Ami változott, az a technika és a tempó; vagyis a rájuk zúduló információ mennyisége. Talán felnőttesebbnek tűnek emiatt, de érzelmi intelligencia terén mégiscsak gyerekek, kamaszok. A színháznak viszont alkalmazkodnia kell ehhez a felgyorsult ritmushoz, új technikához, ha meg akarja szólítani a fiatalokat. Ha például egy 15 éve íródott kortárs műben a szereplők még hagyományos leveleket írnak egymásnak, akkor azt aktualizálni kell, mert különben nem érzi úgy a Z generációs fiatal, hogy a mában játszódik a történet. Ezért is került többek között a repertoárba olyan mű, ami képes a Facebook és chat-jelenségre és az ebből adódó konfliktusokra is fókuszálni (Cyber Cyrano). De az idei évad új előadása (Semmi) is komoly, fiatalokat érintő filozófiai kérdésekre keresi a választ. A kérdések ott vannak a fejekben, csak nem mindig van lehetőségük arra, hogy kibeszéljék magukból azokat a problémákat, amik kényelmetlenek számukra. Többek között erre is egy jó alkalom a Tantermi Deszka.
-pánczélPetra-
2014. december 18.
