Harminc év, ötszáznál több díszlet
Beszélgetés Mészáros Tiborral színházról, alkotásról és persze a csapatmunka jelentőségéről.
Kisbérben a Mini-Magyarország makettjei, Bécsben a Ronacher Theaterbeli Roman Polanski-rendezés, a Vámpírok bálja című musical kapcsán képviselhette kollégáival együtt Zalaegerszeget, de a Velencei Biennále szintén szerepel pályája legjelentősebb állomásai között. A díszletgyártó műhely vezetője, ám nem csak koordinálja a feladatokat, hosszú évek óta tervez is: a zalai megyeszékhely színházszerető közönsége számos alkalommal találkozhatott munkáival a Hevesi Sándor Színházban és a Kvártélyházban egyaránt. Mészáros Tiborral beszélgettünk.
A Deák középiskola szomszédságában az elmúlt közel három évtized során ötszáznál is több színpadkép született, és ezek között csak kevés akad, melyről ne tudna mesélni Mészáros Tibor, aki 1997 óta irányítja az annak idején, 1983-ban, a Hevesi Sándor Színház kiszolgálására létrehozott díszletgyártó műhelyt.
- Rengeteg produkcióhoz készítettünk díszletet, nehéz is lenne felidézni, melyiket mikor, hol mutatták be. Különösképpen, hogy van olyan darab, melyhez akár négy-öt alkalommal is megteremtettük a megfelelő hátteret – utalt Mészáros Tibor, a Szcenográfia Kft. ügyvezetője arra, hogy korántsem csupán a helyi közönség találkozhat alkotásaikkal. A szakember egyébként hamar, 1984-ben csatlakozott a társulathoz. Mindössze 18 éves volt.
- Nem mondhatni, hogy érettségi után eltávolodott volna a középiskolától, ahol addig tanult.
- Valóban nem, hiszen a Deák Ferenc Szakközépiskolában, faipari szakon végeztem. Fontos volt, hogy szakmát szerezzek, de sokkal izgalmasabbnak, varázslatosabbnak tűnt mindaz, ami az iskola tanműhelye mellett történt. A művészet, az alkotás vonzott, egy volt általános iskolai tanárom pedig azt mondta, hogy nekem való munka lenne a színházi. Ez megerősítést jelentett számomra, így aztán érettségi után bekopogtattam a teátrumba azzal, hogy szeretnék az együttesnél dolgozni. Eleinte nem értették, mit keresek ott, gyanakodva tudakolták, ki küldött, párttag vagyok-e? Végül felvettek, így részese lehettem annak a kétéves stúdiumnak, melynek keretei között színházi szakembereket neveltek ki. Bischof Sándor szcenikus, díszlettervező volt a mesterem. Hamar mélyvízbe dobtak bennünket, jöttek sorban a feladatok. Rengeteg bemutató volt, a város szinte minden pontján játszottunk, sokat tanulhattunk, tapasztaltunk, és mindez remek alapot jelentett. Élesen emlékszem az első bemutatókra, egyebek mellett Az ember tragédiájáéra, a Húsvét című darabéra, melyben nem is dolgoztam, ám nagy hatással volt rám. Rendkívül intenzív időszak volt.
- Gyorsan bővült a repertoár: mely színházakkal került kapcsolatba a műhely?
- Furcsa módon, noha még jóval a rendszerváltás előtt jártunk, a Grazi Operaháznak is dolgozhattunk, míg a hatalom hagyta... Viszont az osztrák munka egyenes út volt ahhoz, hogy 1989-ben egy Magyarországon forgatott, Josephin Baker életéről szóló koprodukciós film színpadi jeleneteihez mi készíthessük a díszletet. A film bevételéből készült egyébként a színészklub belső tere.
- Hamarosan aztán odébbállt.
- A kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződtem 1990-ben, három évig ott voltam műteremvezető. Óriási élmény volt, még elcsíptem a sokat emlegetett, híres kaposvári korszak végét...
A múltidézés közben megcsörrent a telefon, Székely László Kossuth-díjas díszlettervező, a Nemzet Művésze hívta éppen Mészáros Tibort.
- A Nemzeti Színházban Petőfi A helység kalapácsa című művének bemutatójára készülnek, ennek kapcsán dolgozunk most együtt. Nagy öröm számomra, a tanár úr 83 éves és tele van energiával – tudom meg. A Nemzeti Színházzal egyébként kezdetektől jó a kapcsolat, a zalaegerszegiek Jordán Tamás, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila igazgatása alatt is dolgoztak, dolgoznak a fővárosi teátrumnak. A Johanna a máglyán című előadás európai parlamenti képviselőiket ábrázoló karikatúrái – melyek előadásbeli üzenetük miatt nem feltétlenül arattak osztatlan sikert - szintén Zalaegerszegen készültek...
Visszakanyarodván beszélgetésünkhöz, kiderül, Mészáros Tibort 1993-ban csábították vissza Kaposvárról Zalaegerszegre. Szívesen jött, hiszen minden a zalai megyeszékhelyhez köti.
- Színházi feladat is akadt bőven, ám a Velencei Biennále ugyancsak fontos állomása eddigi pályájának. Milyen út vezette odáig?
- Sok minden múlik a véletlenen. 1999-ben turistaként jártam a biennálén, ahol két kedves ismerőssel, Szegő György és Gerle János építésszel találkoztam. Ellopták a fényképezőgépüket, így megkértek, örökítsem meg a magyar pavilont. Ezzel kezdődött... 2000-ben aztán a sikeres pályázatunknak köszönhetően már nem turistaként, hanem résztvevőként utazhattunk Velencébe, ahol egy hónapot töltöttünk. Életre szóló élmény volt, hiszen ott lakni egészen más, mint turistaként végigjárni a várost.
- Bécsi színpadon is épültek egerszegi díszletek.
- Sok budapesti teátrummal dolgoztunk, dolgozunk, a már említett Nemzeti mellett a Madách Színházzal, korábban a Budapesti Operettszínházzal is. A Pesti Magyar Színházban magánprodukcióként jött létre a Vámpírok bálja című előadás Roman Polanski rendezésében, ehhez szintén mi készítettük a díszletet, a musicalt aztán 2009-ben Bécsben, a Ronacher Teaterben is színre vitték. Négy kamion vitte ki a Kentaur tervei alapján készített díszleteinket...
- Jó ideje már nem csak mások elképzeléseit valósítja meg, hanem maga is tervez.
- A munkák során sok ismeretet magamba szívtam, sok tapasztalatot szereztem, elmondhatom, hogy eddig több mint 30 előadáshoz terveztem díszletet. Lehet persze az ember akármilyen jó, ha nincs mögötte csapat. Minden esetre idén is megmutatkozhattam e minőségemben: Farkas Ignáccal évek óta együtt dolgozunk, ezúttal az Anyu én vagyok! című előadás jelentette a közös munkát. Besenczi Árpáddal ebben az évadban A miniszter félrelép című produkciót csináltuk, most pedig Sztarenki Pállal készülünk a Közellenség című „zenés uszításra”. Nyáron, a Kvártélyházban A kaktusz virágához terveztem díszletet - Tompagábor Kornéllal ugyancsak régi az együttműködés. Lételemem, hogy folyamatosan ténykedjek, alkothassak, hogy lehetőséget kapjak a munkára.
- Felesége, Kaszás Bernadett, szintén alkotó ember.
- Rajz és ének-zene szakos pedagógus, emellett azonban színpadi ember is, így érti, amit képviselek, és én is próbálom megérteni mindazt, amit ő képvisel. Hosszú időn át énekelt a Canterina Kamarakórussal, most az Énekmondó együttes tagjaként látható, hallható. Büszkén nézem a fellépéseit.
- És már nem csak ketten vannak.
- Réka 10 éves múlt, fantasztikusan rajzol és jól tanul. Büszkék vagyunk rá. Feleségemmel sokat dolgozunk, de, ha van egy kis szabadidőnk, túracipőt húz az egész család, és kirándulunk. Szívesen utazunk, kislányommal együtt is többször jártunk már Velencében...
Péter Gyöngyi
2014. december 12.
