Háy János: VÖLGYHÍD
előadással egybekötött beavató program
A programot középiskolás osztályközösségek (10-12. osztály) vagy összeszokott középiskolai csoportok számára ajánljuk (ajánlott létszám: 20-36 fő).
A történet főszereplője Péter. Édesapja gazdag üzletember, anyja háziasszony. A család Badacsonytomajon él. A fiú év közben kollégiumban lakik Veszprémben, nyáron nyaralás helyett apja vízibicikli kölcsönzőjében dolgozik. Jó tanuló, szófogadó gyerek, aki nem feltétlenül ért egyet barátja, Deda, lázadó magatartásával. Péter szerelme, Zsófi, Deda húga. A fiú rajongva szereti a másodikos lányt, aki bizonytalanul fogadja Péter heves, túlontúl ragaszkodó, és mindenki mást kirekesztő megnyilvánulásait...
Első barátság... első szerelem... szülői elvárások... hogyan kell mindezeknek megfelelni?
Ezen kérdésekre keressük közösen a választ!
Ajánlott film: Quo Vadis (1951)
Szereposztás:
Péter – 17-18 éves, gimnazista - Zsíros Viktor
Deda – 17-18 éves gimnazista, Péter osztálytársa - Barsi Márton
Zsófi – 17 éves gimnazista, Deda húga - Ecsedi Csenge Berta
Harmadik fiú – Deda és Péter osztálytársa - Nagy Péter János
Barátnő – Zsófi osztálytársa - Lőrincz Nikol
Juli – Deda és Péter osztálytársa - Magyar Cecília
Tanár/ Matektanár / Apa – Péter apja - Bellus Attila
Anya – Péter anyja - Misurák Tünde
Súgó: Magyar Cecília
Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Zene: Ágens és Máriás Zsolt
Rap szöveg: Balla Benjámin (Csány László Közgazdasági Szakközépiskola 13.E osztályos tanulója)
Korrepetitor: Kovács Kata
Szakmai konzultáns: Bodor Péter, PhD
Rendezőasszisztens és kellékes: Vass János Pál
Rendező, dramaturg és programvezető: Madák Zsuzsanna
Művészeti vezető: Sztarenki Pál
Bemutató: 2012. április 6.
Miért éppen a Völgyhíd?
„Színmű azoknak, akik túl akarják élni a felnőttek rémuralmát, és azoknak, akik túlélték és felnőttek lettek” - áll a szövegkönyv színlapján.
Mindenkinek vannak emlékei a kamaszkorról. Szépek és vidámak - fájdalmasak és keserűek. És ezek az emlékek nyomot hagynak, és van, hogy a mai napig kísérnek bennünket... Nehéz volt a felnőtté válás. Miért gondoljuk, hogy nekik könnyebb? A problémák ugyanazok: kiszolgáltatottság, megfelelni vágyás, bizonytalanság, talajvesztés... A média bizonyos szempontból talán tovább nehezíti a helyzetüket, ugyanis látszólag felmenti a felnőtteket a személyes válaszoktól. Hol van a sorvezető egy kamasz számára ebben az ambivalens világban, amely egyszerre szemérmes és kitárulkozó? És persze ez sem ennyire egyszerű, ugyanis nem voltunk mi is kegyetlenek a társainkkal szemben? Dehogynem. A kamaszok is kiépítik maguk között a rémuralmat, és felnőtteknek is lehet legalább annyira ’igazuk’, mint a gyerekeknek...
A Völgyhíd című színmű és egy tantermi tér nem is lehet alkalmasabb fórum arra, hogy ezeket a problémákat a diákokkal közösen feldolgozzuk.
Hogyan kell ezt elképzelni?
A tanteremben a diákok segítségével padokból és székekből kialakítjuk a teret, ami mobilan működik az egyórás előadás során. A tanterem felszerelése, infrastruktúrája (tábla, tanári asztal, ablakok) segítségével jelenítik meg a történetet a színészek. Az előadást követő egyórás programban a színészekkel és a diákokkal közösen megvitatjuk az előadás kapcsán felmerülő legfontosabb kérdéseket.
Völgyhíd, mint szimbólum?
„Hétfő reggel negyed nyolckor egy veszprémi középiskola tizenhét éves diákja levetette magát a Viaduktról. A kiérkező mentősök még élve vitték be a kórház traumatológiai osztályára, ám olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni.” A Napló-online internetes portál címoldalán 2010. április 12-én megjelent hírhez hasonlók szinte havonta jelennek meg. A Szent István völgyhíd Veszprém város jelképe, de az elmúlt évtizedekben az öngyilkosok egyik szimbólumává is vált. A viaduktról leugrók aggasztóan magas aránya tizenéves.
Háy János színművében a tizenévesek világfájdalmát, indulatait és érzelmeit jeleníti meg, választ keresve arra a kérdésre, hogy mik azok a tényezők, lelki eredetű motivációk, amelyek közrejátszhatnak abban, hogy egy fiatal eljut az öngyilkosság gondolatáig. Fontosnak gondoljuk, hogy az előadás, és az azt követő feldolgozás során ne az öngyilkosság legyen a fókusz, hanem az ’útkeresés’, a színmű valódi központi kérdése: Quo vadis? Merre tartasz? Ez a kérdés nap, mint nap megfogalmazódik a tizenévesekben. Nem könnyű a válasz, ugyanis félúton vannak a gyermek- és felnőttkor között. Nem csak a felnőttekkel állnak folyamatos konfliktusban, hiszen a zárt kényszerközösségekből fakadó (osztály, kollégiumi szobatársak) helyzetek kiélezik a dominanciaharcot a kortársaikkal szemben is. Erős mintakövetés jellemzi a korosztályt, miközben a felnőtté váláskor mindenkinek egyénileg kell, kellene – nem pusztán csak megtalálni, hanem – saját maga számára ’kitalálni’, megkonstruálni az ’utat’.
KEDVES DIÁKOK!
Amennyiben az előadás témájával kapcsolatban, vagy magáról az előadásról vagy a programról meg szeretnétek osztani személyes gondolataitokat, nyugodtan írjátok meg nekünk.
’Quo vadis’ jeligére várjuk írásaitokat az alábbi emailcímre:
Írásaitokat megjelentetjük honlapunkon.
OSSZÁTOK MEG VELÜNK, HOGY MEGOSZTHASSUK MÁSOKKAL!
Az előadás továbbjátszását a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. www.nka.hu
