VALÓSÁGALAKÍTÁSI KÍSÉRLETEINK

A szakmai találkozó harmadik napjára résztvevőségem újabb dimenzióban vált értelmezhetővé. A Hevesi Sándor Színház Zalaegerszegről Semmi c. színházi nevelési előadását nem középiskolás fiatalokkal valósította meg, hanem a jelenlévők egy részének kínált lehetőséget a közös játékra és gondolkodásra. HORVÁTH VERONIKA BESZÁMOLÓJAforum_semmi

A hétvégén voltam jelen megfigyelőként, Káva stúdiósként, impró színészként, tudósítóként, de a saját élményű előadás eddig még kimaradt, kapva kaptam hát az alkalmon.
A Káva műhelyében kialakított falak nélküli osztályterembe lépve izgalmas kép fogadott: nagyjából egyméteres műanyag babák ültek, álltak, firkáltak az iskolai környezetben. Örömömre az első interakcióban közelebbről is szemügyre vehettük őket, szimpatikus és kevésbé szimpatikus figurákat választottunk, megkerestük, ki unatkozik leginkább, ki az, aki a legtöbbre viszi majd. Az alkotók - Madák Zsuzsanna rendező, foglalkozásvezető, valamint Bethlenfalvy Ádám és Cziboly Ádám szakmai konzulensek – ugyanis ezt választották központi kérdésnek: mitől lesz belőlünk Valaki? (Nagybetűvel, igen.) A népszerű adaptált történetben (Janne Teller Semmi című könyve) kétségtelenül ott van ez a problémakör, bár a megfogalmazott fókusz olyan tág, hogy szinte bármi belefér. 
Jelenetek a Semmi című előadásból
Jelenetek a Semmi című előadásból
Változatos formákban csatlakozhatunk a színészekhez, fogalmazhatjuk meg gondolatainkat. A foglalkozásrészek nem befolyásolják a történet alakulását, inkább reflexióra adnak lehetőséget. Némi sietséget érzékelek – az egyik játékban például van olyan csoport, amelyik nem indokolhatja meg választását, egész egyszerűen kimarad anélkül, hogy ehhez bármiféle kommentár fűződne. Kissé zavar az időugrás az előadás végén, amikor a gyilkossá vált fiatalokat szülői szerepben testesíthetjük meg, és a jövőbeli gyermekekkel lehet/kell beszélni arról, mi történt 25 évvel ezelőtt. A bűn elkövetése, eltussolása nagyban meghatározza, kik vagyunk, így kapcsolható a központi kérdéshez, amit a szakmai beszélgetésen ismertetnek az alkotók. Bár a szándékot megértem, az előadás közben úgy éreztem, nem tudok belemenni ebbe a helyzetbe. Vagy egy újabb feldolgozatlanul maradó tragédia felvillanása ez, melyben a gyermek megtudja apjáról/anyjáról, hogy embert ölt, vagy a hallgatás marad. Azaz nem történik semmi – győz Pierre Anton igazsága.
Az előadásban Pierre Anton (Madák Zsuzsanna) és Agnes (Lupaneszku Vivien) figurája az, amit csak egy színész és egy baba képvisel, az osztály további hat tagja három színész között oszlik meg. (Magyar Cecília, Mihály Péter, Zsíros Viktor). A felnőttek világát a tanárnő (Lengyel Noémi rendezőasszisztens) testesíti meg. Hozzá nem tartozik baba, egy női torzó az ő metaforája. Metafora – a babák többnyire ilyen jelentéssel bírnak, bár időnként bábként vannak jelen, illetve az agressziót is a műanyag figurák szenvedik el. Ahogy Madák Zsuzsannától megtudjuk, praktikus okok is szóltak alkalmazásuk mellett: a próbarend kialakítását megkönnyítette, hogy kevesebb színésszel kellett így egyeztetni. 
Az előadáshoz kötődő utolsó szakmai beszélgetés izgalmas gondolatcserére adott lehetőséget, ismét hatékonynak bizonyult a három nap alatt mindvégig használt forma: 4 kisebb csoportban beszélgettük 25 percig az alkotók nélkül, és megfogalmaztunk 3-3 kérdést, melyre aztán már a közös, nagy körben ülve válaszolhattak, reagálhattak az előadás készítői. 
Fotók: Somorjai Márton. A képek forrása: Káva Kulturális Műhely
Fotók: Somorjai Márton. A képek forrása: Káva Kulturális Műhely

Bár a programot Patonay Anita lezárta vasárnap délután, biztos vagyok benne, hogy a hosszúra nyújt párbeszédek nem értek véget a Káva műhelyében. Mert voltak kapcsolódási pontok, az előadásokban felmerülő problémákban közös elemek. A Semmi szereplői például nem bírják elviselni Pierre Anton cáfolhatatlannak tűnő állításait, a bizonyítási vágyon túl a félelem mozgatja őket: mi van, ha mindez igaz? Ugyancsak a félelem módosítja a Kerekasztal A széttört tál című előadásában az észlelést. A pénz, és amit jelent számunkra, szintén befolyásolja a személyiségünket, módosítja énképünket, sőt a külvilágra is másként tekintünk akkor, ha van, és akkor, ha nincs. (Káva: Üzlet) Anyagi körülményeink egyfajta szűrőt jelentenek, a környezetünkben zajló eseményekből különböző képeket ragadunk ki, máshogy értelmezzük őket, más történeteket mesélünk magunknak. (InSite-Trafó: Kispad) Ezek visszahatnak ránk, döntéseinkre, cselekvéseinkre. Akárcsak a fantázia alkotta történetek.  Egy-egy helyzet értelmezése megváltozik attól függően, hogy elutasítjuk-e a mesék igazságát, vagy megéljük azt? (RÉV SZNT, FAQ, Kerekasztal: Mezsgye) Ezek a gondolatok tovább munkálkodnak a résztvevőkben, összefolynak, összeérnek kimondott szavaink.  Mind-mind valóságalakító tényezők.

Horváth Veronika

2015.04.13.

revizor online