A hülyeség sosem akadály
Örülni fognak a parasztok, nem lesz gondjuk a trágyára egy darabig, hiszen ezrednyi katona csontjai porladnak a földjükben. Nem állítom, hogy ez a legerősebb mondata a Svejknek, hiszen ami ezután elhangzik, az sem akármi: csak nehogy kiássák és eladják valami illatszertárnak, hogy aztán szappant főzzenek belőle.
Egyértelmű: két, egészen más természetű világháborút köt össze a minden didaktikussága ellenére mélyen ható gondolatfüzér, amit az eredeti szerző, Jaroslav Hasek helyett inkább a magyar átírónak, Spiró Györgynek köszönhetünk.
A Svejkkel szerintem úgy vagyunk, hogy azt hisszük, ismerjük: valami csehesen vicces a háborúról. A zalaegerszegi társulat Halasi Imre Jászai-díjas, Érdemes művész, mint vendégrendező vezetésével meg is felel a sztereotípiának, miszerint legyen mulattató a darab. Csalóka pedig a mű, látszólag úgy tesz, mintha az I. világháború kedélyes anekdotafüzér lett volna. Ha akarjuk, így is nézhetjük, nem áll ellen a mű annak, hogy kinevessük a kis hatalom ostoba birtokosait, a szemfüles, túlélésre játszó kiskatonákat, a birodalmi érdek fölé a puszta élet valódi érdekeit helyező tipikus cseh kisembert. Az sem új szempont, hogy alulnézetből oly mindegy milyen célok okán zavarják az embert a csatatérre. Egyébként a hősi halálról szívesen lemondó katonának legjobb nem odatalálni Budejovicébe, a 91-esekhez. Ha már mód van eltévedni a monarchia dombjai vagy combjai között.A Halasi és Spiró-féle értelmezés azonban orrba is ver: kiáltó hiányként jelenik meg az utolsó képben maga a teljes és oly sokáig derűsnek hitt monarchia.
Hiába várja ugyanis a bajtársakat a prágai Kehelyhez címzett kocsmában a háború végén Svejk, senki sem jön. A világégést a hülyék szerencséjével túlélő baka tanácstalanul nézi a körülötte élettelenül heverő testeket. Visszafele nézve emiatt boldogtalanul szomorkás és keserédes lesz az összes groteszk kaland. Legyen az kutyalopás, a tisztiszolga elkártyázása, a tisztiszeretők ki-be szervezése, az orosz kémgyanú, a hadikórházi szimuláció, no és a légyszar a császár arcképén. Az ismert szatirikus jelenet itt fotó nélkül megy végbe, ezért ízlés szerint bárkit gondolhatunk Ferenc József helyére.
A darabvariáns szerencsére mégsem merül el a pátoszos békevágyban és hamisan csengő háborúellenességben, hanem igyekszik kihasználni a remek alakításokra módot adó figurák alapos kidolgozhatóságát.
A prímet kétségtelenül a címszereplő Besenczi Árpád viszi, aki évtizede játszotta már a főhadnagy szerepét Pécsett. Alkatilag is rendben van, a hangszín, a habitus is stimmel, a joviális hozzáállásba oltott kedélyességgel együtt, bár a szövegmennyiséggel és az alája kevert hangeffektek leküzdésével olykor hadakoznia kell, dehát ez itt úgyis háború, nemigaz? Ám a show-t ezúttal vitán felül Farkas Ignác adja, Katz tábori lelkész idült alkoholistája a túlzásokig hajtottan is tetszik. (Az ivás amúgyis erőteljesen ábrázolódik, ebben az állapotban nem lehet egy közepes csatát se kezdeni, se befejezni, megnyerni alegkevésbé. )
Kettejük mellé holtversenyben lép fel a dobogó harmadik fokára Kiss Ernő, Andics Tibor, Hertelendy Attila, Bellus Attila. A legtöbb színész több szerepet is játszik, hiszen népes társaságot vonultat fel a darab, ami a többszáz oldalas, Haek 1923-ban bekövetkezett halála miatt befejezetlenül maradt regényből készült. Az egerszegi játék odaadó színésze Urházy Gábor László, Mester Edit, Czegő Teréz, Wellmann György, Szakály Aurél, Kanda Pál, Bálint Péter, Misurák Tünde, Barsi Márton. Nélkülük nem működne a kaleidoszkóp. A rendezőt Laczó Henriette jelmezei, díszletei segítették a szürke-barna vizualitás megteremtésében.
Arany Horváth Zsuzsa
2014. április 24.
