Jézus élete, népviseletben
Az eredetileg 1751-ben bemutatott misztériumjátékot Csiszár Imre Jászai-díjas érdemes és kiváló művész rendezte.
Különös hangulatot ad a produkciónak, hogy többszáz év távolából bukkan elénk – a benne foglaltak java részét csíksomlyói ferences barátok jegyezték le. Akik egyébként már az 1500-as évek végén iskolát alapítottak, s diákjaik közreműködésével misztérium játékokat mutattak be a nagy zarándoklatok idején. A szövegeket a szerzetesek fordították magyarra, az előadásokat a csíksomlyói kolostor melletti színpadon tartották. A nagypénteki passiójátékok különösen 1721 és 1774 között váltak rendszeressé, a ferencesek repertoárjából 47 passió maradt fenn a 18. századból.
A Csíksomlyói passió reneszánsza nálunk az 1980-as évek elején kezdődött, azóta számos színház tűzte műsorára az ó- és újtestamentum eseményeit népi ízekkel fűszerező játékot.
Így tett most a Hevesi Sándor Színház is, mintegy főhajtásként a ránk maradt kultúrtörténeti érték előtt.
A magasztos, bibliai történet igencsak sajátos köntösben bukkan elénk. Az első felvonás rámegy arra, hogy szokjuk a terepet. Nem megy könnyen. A népi díszletek, dallamok, az archaikus nyelv nehezen simul össze az agyunkban a bibliai történettel. Talán a bennünk élő előképek túl erősek ahhoz, hogy zökkenőmentesen azonosuljunk az eltérő formával. Nem könnyű elhessenteni János vitéz, vagy Ludas Matyi rendre előtolakodó asszociációját, és belezökkenni a megfelelő kerékvágásba. Még akkor sem, ha pontosan tudjuk, az autentikus forrásanyag indokolja a népviseletet. Mint ahogy azt is, hogy ugyanazt a passzust néha eléneklik, elmondják, s meg is mutatják. Így lehetett annak idején is, amikor alapvetően az volt a cél, hogy az írástudatlanok számára is lefordítsák, megmutassák, szemmel füllel befogadhatóvá tegyék a biblikus tanmesét. Maguk a játszók is gyakorta mesteremberek, földművesek közül kerültek ki, akárcsak a közönség. Nem csoda hát, hogy a profán, vaskos humor is teret nyer a szövegben, más kérdés, miként hat mindez a mai nézőre.
Az egerszegi színpadi megvalósítás helyenként a jelenhez szóló gegekkel is szolgált, amit nagy hálával fogadott a közönség. Számomra a második felvonás néhány jelenete hozta meg a „beolvadást”, különösen a „Hej, koszorú, koszorú...” ismétlődése váltotta ki a várt drámaiságot. A hatáshoz nagyban hozzátett a sodró mozgás és a feszültségteli élőzene (koreográfus Stefán Gábor, zenei vezető Máriás Zsolt). Az előadás egésze azonban, minden tiszteletre méltó igyekvés ellenére jobbára illusztráció maradt. Kívül rekedtem a játékon, úgy szemléltem, mint egy szépen megfestett, ismerős képeskönyv lapjait.
Magyar Hajnalka
2013. október 14.
