S(z)ínre kerül
A Mágnás Miska azok közé az operettek közé tartozik, amelyek a szerelmi bonyodalmak mellé némi társadalmi kontextust is kínálnak a nézőnek. (Vas)útépítési mizériák, egymás mellett, egymástól mégis fényévnyi távolságra létező társadalmi kasztok – ki állíthatná, hogy mára mindez már csak emlék? Ami az előbbit illeti, a zalaegerszegiek máig emlegetik, ha nem is a vasúteltérítő arisztokraták, de az itteni csizmadiák fel- és lemenőit, akik – a fáma szerint legalábbis – annak idején a konkurenciától tartva kilobbizták, hogy az észak-déli fővonal ne a városon keresztül, hanem tíz kilométerrel odébb haladjon, örökös zalaszentiváni átszállásra kényszerítve ezzel az utódokat. Igaz, itt legalább összeér a fő- és a mellékvonal, nem úgy, mint az előadás harmadik felvonásában, amelyben gyomok verik fel a semmibe vezető sínpár végét. (A díszlet Mira János munkája.)
