Beavató színházi előadás a Vajda János Gimnáziumban
2011. március 10-én a TÁMOP 3.2.4-08/1-2009-0025 pályázat keretében került sor a Vajda János Gimnáziumban a Hevesi Sándor Színház beavató színházi előadására. Az előadás után Madák Zsuzsanna dramaturg és Sztarenki Pál rendező segítségével diákjaink interaktív foglalkozáson vehettek részt. Ennek során bepillantást nyerhettek a mű keletkezésének körülményeibe, a stílus jellemzőibe, sőt a versírás gyakorlatába is.
Petőfi Sándor A helység kalapácsa című hőskölteménye egy részben, négy énekben került bemutatásra, melyet egymaga Besenczi Árpád adott elő. Az előadás beharangozójában olvasható, hogy Petőfi Sándor 1844-ben írta ezt a remekművét. Műfaji meghatározása: „eposz-paródia”. A helyszín egy falusi kocsma, ahol „szemérmetes Erzsók ötvenötéves bájai” megbabonázzák a "helybéli lágyszívű kántort", viszont Erzsók szívéért a „helység kalapácsa” is verseng. Az óriási konfliktust bonyolítja még a „fondor lelkületű egyházfi”, Bagarja uram, a „béke barátja”, Vitéz csepű Palkó és még sok más remek figura felbukkanása.
A beavató színházi előadás nagyon hasznos volt diákjaink számára, hiszen eközben új perspektívából közelíthették meg a művet. Ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a diákok ne csak egy száraz, újabb kötelező olvasmányként tekintsenek az adott olvasmányra, hanem fantáziájukat szabadon engedve beleéljék magukat a történetbe, rádöbbenjenek az olvasás igazi lényegére és arra, mekkora örömet is tud okozni egy-egy irodalmi alkotás elolvasása…
Tóthné Villányi Márta
könyvtáros
(forrás: http://konyvtar.zalai-oktatas.hu/)