SOSEM DERÜL KI KI GYILKOLT AZ ERDŐBEN?
A kapucni vagy a csuklya alól szóló darabindító monológot hallgatva az ember alig tudja levenni a szemét az arc nélkül beszélő zokniból kilógó lábairól.
Nem tudni, miért. Talán túl közel van, talán, mert nincs szem, amibe beletekinthetnénk, talán, mert azt mondja, amit: „...Mert bár nem volt mit megfontolnia, mégsem volt bátorsága hozzá, hogy nyíltan bevallja önmagának: tolvajjá kell lennie.” A kezdőkép, melyben hosszasan, talán túlságosan is, vázolódik, szokásos helyzetet rögzít. A valódi vagy lappangó háború, a nyomor egyenesági leszármazottja az erkölcsi megfontolások felbomlása, bárhol a világon.
A Hevesi Sándor Színház Müller Péter A vihar kapujában című drámáját tűzte műsorra, melyet stúdiószínházi körülmények közé helyezett Gergye Krisztián vendégrendező, koreográfus. Japán alapanyag – Akutagava Rjúnoszuke novellái és Kuroszava Akira filmje alapján -, s a zalaegerszegi megvalósítás nélkülöz mindenféle kor- és helyazonosító jelet, magára hagyva a nézőt, döntse el, mikorról is beszélünk. Persze, ilyenkor bárhol, bármikor.
A társulat tagjai a maximumon üzemelnek, a pórusaikon át érkező izzadságcseppeknek az a dolguk, hogy a mi szemünket csípjék. A jelenség, miszerint úgy játszanak „mozdulatlan” vonásaikkal, az arcukkal, ahogy nekik talán újdonság, nekünk megható élmény. A darabindító mezítlábas koldust Ticz András, a férjet Mihály Péter, a feleséget a Domján Edit-díjas Pap Lujza, a rablót vendégként Varga Balázs, a favágót Baj László, a szerzetest Madák Zsuzsanna alakítja, utóbbi a dramaturg feladatait is ellátta. Hangfelvételen közreműködő zenész Jakobovics Nikolett, Dóra Attila, Máriás Zsolt.
A díszlet és a jelmez Zöldy Z. Gergely munkája, a világítás Gibárti Tiboré. Hírlik, az átlagosnál több munka hárult a súgó-rendezőasszisztensre, Lengyel Noémire.
Sajnos, keveset játsszák, igyekezzenek odaérni.
Arany Horváth Zsuzsa
2018 február 7.
