Sziasztok!
A Hevesi Sándor Színház Madák Zsuzsanna által vezetett Tantermi Deszka programja keretében ez év májusában mutatták be ezt a Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáján alapuló produkciót, amelynek első változata Debrecenben már vagy százszor kereste meg a maga közönségét.
Azt az előadást is Madák Zsuzsanna gondozta, de ott volt egy állandó játékvezető is a három színész mellett. Itt azonban Kátai Kinga, Barsi Márton és Katona Levente csak egymásra hagyatkozhatnak. Minden az ő dolguk, a kellékek, a helyszín berendezése, a hallgatóság felébresztése, vagy ha kell, megszelídítése. Szöveget ismételnek, négy oldalra rakják a székeket, széttolják az asztalokat, s a parketta közepére, négy kupacba helyezik a színükkel, anyagukkal karaktert és személyt jelző szalagokat, a szemben álló családok, a hercegség és a szolgák megszemélyesítőit.Mintha nem is itthon lennénk. Láttam én már ilyet a nyolcvanas évek elején Angliában, Írországban, sőt a skandináv országokban is. De hogy ez itt és most történik? Ilyen lazán és gördülékenyen? Az iskolai összekötő révén lezajlottak a szükséges előkészületek, minden rendben van, és hallom, amint Barsi Márton egészen halkan még érdeklődik egy felnőttől az érkező csapat összetételéről, esetleges tudnivalókra kérdezve rá. Nincs gond. Kezdhetünk. Bejönnek a fiatalok, s a színészek úgy köszöntik őket, ahogy majd később elköszönnek tőlük: „Sziasztok.” Egyszerre van ebben a köszöntésben barátság és erő, kedvesség és nyugalom. A játszók viselkedése egész idő alatt olyan teljes jelenlétet mutat, hogy félidőben arra gondolok: miért is nincs itt több pedagógus, hogy látná ezt a valós érdeklődést, ezt az ígérettel és igaz kíváncsisággal kevert „ráfordulást” az egész csapatra, s külön-külön, a megszólítottakra. A figyelem ünnepe ez a két óra itt.
Az alapötlet s a metódus, amelyet Cziboly Ádámmal és Bethlenfalvy Ádámmal, az InSite Drama két képviselőjével együtt dolgozott ki a rendező, egészen remek. Egyetlen dolgot tekintenek ismertnek, azt, hogy Rómeó és Júlia heves egymásra találás után gyors és értelmetlen halált haltak. Érvényes a szórólap szövege: tényleg nem szükséges a foglalkozás résztvevőinek semmilyen nagyobb készültség, még a darab elolvasása sem. Aki megpróbált már középiskolásokkal drámát olvastatni, az reménytelennek is ítélné ezt. Keretjáték segíti a dráma cselekményének megközelítését: a baj bekövetkezte után Verona főterén pellengérre állítva várja büntetését a Dada, Lőrinc barát és Baltazár, Rómeó szolgája. Már itt megjelennek a nyakba csapott, színes szalagok, amik bábként is funkcionálnak, ha nem lehet másként megoldani egy adott jelenetet. Mindenki játszik mindenkit, nő férfit, férfi nőt, s erre figyelmeztetik is a hallgatóságot.
Feszes ritmus, jóleső ruganyosság jellemzi a játékot. Meglepően pontosan hangsúlyozzák a klasszikus szövegeket, s rendkívül értelmes, célratörő mondatok a rögtönzött szövegek is. A három alapszereplő egymást is okolja, magát is okolja, s végül – példásan választott jelenetekkel keresztmetszetét adva az eredeti darabnak – mindenki azon eszi magát, beleértve a nézőket is, mi okozta ezt a tragédiát, s miképpen lehetne elkerülni a gyilkos viszálykodást. Mit tettél, Verona népe? Mit tudtál volna tenni? Mit tudnál megakadályozni ilyen esetben? Ha te vagy Capulet? Ha te vagy Montague? Ha te vagy a herceg vagy a szolgahad valamely tagja? Gondolkozzunk!
Ha nagy a csönd, tanult szabályok szerint, mindig jókor, mindig jó stílusban, csoportmunkát javasolnak. S megszólalnak a legcsöndesebbek is. A kezdetben hárító kamaszok arcán is látható, megérinti őket a történet. Gyönyörködve nézik a náluk alig pár évvel idősebb színészeket. Kemény terep ez pedig. Okosnak, érzékenynek, elfogadónak és igen kreatívnak kell lenni az efféle munkára. Itt most minden megvan. Nem csoda, hogy a gyerekek üzenik: visszavárják a játékosokat.
Utóirat:
Annak az iskolának az őse, ahol voltunk, 1874 januárjában nyitotta meg kapuit, Zalaegerszegi Polgári Fiúiskola néven. Azóta sok profil- és névváltozás történt. A jelelegi, igen jól felszerelt közgazdasági szakközépiskola – most, hogy utánajártam, tudom én is – Csány László negyvennyolcas politikus nevét viseli, azét a kiváló férfiúét, akit négy nappal később végeztek ki Újpesten, mint az aradi vértanúkat. Kötél általi halála s személye nemcsak azért érdekes, mert Deák Ferenc bizalmasa volt, de azért is, mert Batthyány Lajos mellett ő volt a legmagasabb rangú polgári vezető, akit a császáriak kivégeztek. Zalacsányban született. De erről a harmadévesek semmit nem tudnak. Fogalmuk sincs, ki volt iskolájuk névadója. A tanárnő maga is elképed, amikor ez kiderül. Ígéri, változtat a dolgon. S biztosan elmeséli majd nekik azt is, hogy Csány nyugodtan nézte társa kivégzését, s mikor a tábori pap szólt, hogy „Öreg úr! Ne nézze, forduljon el” – így felelt: „No, már miért ne nézném? Hiszen hozzá kell szoknom.”
Gabnai Katalin
2017. november
