Mit pletykáltak Veronában 1301-ben?
Két fiatal szerelmes holttestére bukkantak. A városban rengetek pletyka kering, a felelősöket keresik. Veronában járunk, 1301-ben. A fiút Rómeónak, a lányt Júliának hívták. Ismerős a sztori?
Hát, persze, hogy az, hiszen Shakespeare Rómeó és Júliájáról van szó, csak egy kicsit máshogy. Még ahhoz képest is, hogy a világ egyik leghíresebb drámájának számos új és újragondolt színpadi adaptációja született az utóbbi években. A Hevesi Sándor Színház Tantermi deszka programsorozatának részeként a minap került bemutatásra a legfrissebb változat, a Verona, 1301, melyet Madák Zsuzsanna dramaturg írt és rendezett, Nádasdy Ádám Rómeó és Júlia fordítása alapján.
A kamaszoknak szóló, interaktív színházi nevelési előadáson a sokszereplős darabot mindössze hárman – Kátai Kinga, Barsi Márton, Katona Levente – játsszák. Az előadás érdekessége viszont leginkább abban rejlik, hogy az egyes szereplőket, illetve Verona társadalmának különféle rangú karaktereit, na és az emberek véleményét, hangulatváltozásait színes/mintás szalagok jelenítik meg. Ezzel játszanak a színészek, s ezzel vonják be a játékba a diákokat is.
Mert a szalag csilloghat, mint az arany, lehet fehér és ártatlan, vagy fakó és rojtos, mint a szegények öltözéke. De arra is képes, hogy dolgokat (embereket és családokat) összekössön, szétválasszon, gúzsba kössön, visszatartson, vagy éppen szeressen. Ha mondjuk, szívet formázunk belőle.
A történet három nappal Rómeó és Júlia halála után indul, amikor már kellő mennyiségű szóbeszéd kering Veronában. Miről pletykálhattak az akkori emberek a szerencsétlenül járt szerelmesekről – vetődik fel a kérdés. Összevesztek? Netán szerelemféltés áll a dolog hátterében? Esetleg gyilkos ólálkodik a városban? Vagy az ősidők óta egymással ellenségeskedő Capulet és Montague-családok valamelyik tagja ölte meg őket? Ki a felelős? Pláne, hogy pár nappal korábban két másik fiatal – Mercutio és Tybalt – is életét veszítette egy verekedésben. Vajon csak azok hibáztathatók a tragédiák miatt, akik aktív részesei voltak az eseményeknek (verekedtek, vagy verekedést provokáltak, tudtak a tiltott szerelemről, és segítették a fiatalokat), vagy végső soron minden veronai bűnös, aki bármilyen módon asszisztál (érdekből és számításból) a két család ősi gyűlöletéhez.
Nem egyszerű kérdésekre keresi a választ az előadás. Sokszor még a felnőttek sem tudják a helyes választ; már ha létezik egyáltalán ilyen. Komoly társadalmi problémákra, és a fiatalokat is érintő mentális folyamatokra fókuszál a nevelési program a dráma nyelvén, a színház eszközeivel. Kik vagy mik befolyásolják döntéseinket, mennyire vagyunk manipulálhatók, s mit jelent az a családi név, amit születésünkkor kapunk. Vajon már eleve elrendeli a sorsunkat és azt, hogy mások hogyan viszonyulnak majd hozzánk? És mennyire vagyunk kötelesek alávetni magunkat a névvel kapott szokásoknak, tradícióknak; mondjuk a gyűlöletnek.
Rómeó és Júlia története épp arról szól, hogy ez utóbbit nem akarják. Sokkal inkább az emberség mellett döntenek, önmaguk érzelmeinek vállalása mellett döntenek. A szabadság azonban itt egyenlő a halállal. De talán épp ez a tragédia vezet el a két család békekötéséhez.
Akárhogy is, Shakespeare drámája napjainkban is tökéletesen alkalmas arra, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltve gondolkozzunk krízishelyzetekről, valamint társadalmi konfliktusokról és az egyént érintő legmélyebb lelki folyamatokról.
Pánczél Petra
2017. május 22.
