Peter Seholországban
Peter egy srác. Egyedüllétre, üres térre vágyik. Lelépett a facebookról, meg a „mamahotelből". Úgy érzi, mindent előröl kell kezdenie. Most múlt huszonöt, és a szülinapján lett végképp elege. Vagy már sokkal korábban, csak nem vette észre?
A Hevesi Sándor Színház középiskolásoknak szóló Tantermi deszka sorozata ezúttal a felnőtté válás problémakörét járja körül. A Peter című interaktív előadást a közelmúltban mutatták be a színház próbatermében. A darab, melyet Madák Zsuzsanna dramaturg rendezett, egy norvégiai workshop során került a zalai teátrum fiatal dramaturgjához, és az egyszemélyes előadás szereplőjéhez, Mihály Péter színművészhez. Peter története öt kis videójelenet során elevenedett meg előttük, amit aztán rekonstruáltak, és színpadra állítottak; bevonva a játékba a résztvevő diákokat is.
Szóval Peter 25. szülinapi „buliján" vagyunk az első jelenetben; ami pont olyan számára, mint húsz évvel azelőtt. Anyja (és az anyuka által befolyásolt apa) nem hajlandó észrevenni, hogy fia felnőtt. A srác pedig nem kér már az infantilis családi zsúrból és ajándékokból. Elköltözik; bátyja üresen álló kérójában húzza meg magát, és listákat készít életéről. Merthogy hirtelen felindultságból könnyű lelépni, na de mi jön utána? Főleg ha nincs se terve, se célja, se lelkesedése, s mint a hiánylista többi eleméből kiderül: se barátnője, se nyerő alkata (márpedig mint tudjuk ezek feltétlenül kellenek ahhoz, hogy sikeresnek érezze magát egy fiatalember).
Peter bajban van; legalább is mentálisan. Abbahagyja az egyetemet, kiborul a hülye facebook tesztektől (törli is a profilját), meg a haverjaitól is. Egyetlen jó barátja is távol van, neki készíti a videóüzeneteket, amiből megismerhetjük kicsavarodott életét, amiből eltűntek az összefüggések. A napok csak telnek az üres lakásban, egyik a másik után. Tárgyak azért kellenek, amivel levezeti a feszültséget. Előbb egy piros labda (mert a piros dolgokért mindig is lelkesedett), aztán egy fából készült, színes „dühöngő", amit kis kalapáccsal kell ütögetni. Ha ezt sokáig csinálja, talán értelmesebbé válik a világ. Vagy talán kitalálja, hogy mit is kezdjen magával.
Lehetne mondjuk óvodapedagógus. Gyerekekkel foglalkozni felelősség. Pláne, mikor egy gyerek szembesíti azzal, hogy ő a mesebéli Pán Péter Seholországból, aki elfelejtett felnőni. De ki ezért a felelős? Peter maga, vagy a családja, vagy a társadalom: a sok, hozzá hasonlóan fel nem nőtt, divathóbortokban menedéket kereső huszonévesekkel. Mindenképpen kellene egy felismerés – mint a történetben felbukkanó másik mese kismadarának, aki elfelejtette, hogy tud repülni.
Peter valaha odáig volt a repülőkért, a madarakért, a homokozóért. Nem csoda, hogy a színpadon épp ezekből a szimbólumokból (vagy kellékekből) épül fel a fiú világa és sztorija. (Egy komplett óvodás csoport készül a szemünk láttára varázshomokból.) Mintha fokozatosan megelevenednének a díszletül kifüggesztett papírlapokra felírt dolgok, szavak.
De összeáll -e valami értelmesebb létezéssé a 21. századi Pán Péter története? Megtalálja -e a listába rendezett szavak és kérdések között az összefüggéseket, vagy legalább a reményt. A reményt, hogy azért kihozható valami pozitív, értelmes dolog ebből az egész felnőttségből.
A Tantermi deszka ismét komoly kérdéseket feszeget az előadás öt kis epizódja alatt, sőt a jelenetek között is. Peter történetét ugyanis – akár egy filmet valami multimédiás lejátszón –rendre megállítják néhány percre, hogy a résztvevő diákok közösen gondolkodhassanak. Miről is? Az élet értelméről? Ez így elég bénán és közhelyesen hangzik. Maradjunk inkább annyiban, hogy azon, hogy miért felejtette el a kismadár, hogy tud repülni...
Pánczél Petra
2016. február 1.
