Értelem és érzelem dialektikája
Megszoktuk, hogy az utóbbi évadokban kevés ősbemutató szerepel az egerszegi színház műsorán, hiszen az előadások jelentős részében olyan darabokat láthattunk, amelyeket az elmúlt években valamelyik – főként budapesti – színtársulat sikerrel szerepeltetett repertoárján. 
Az idei évad felnőttek számára készült nagyszínpadi nyitóelőadásaként, a Madách Színházban korábban közönségsikert elért kortárs szerzők, Tolcsvay László – Müller Péter – Bródy János alkotását mutatta be a Hevesi Sándor Színház társulata.
A szerző-triumvirátus művének főhőse a fiatalon Nobel-díjat kapott Herz doktor, aki legújabb találmánya a WIM felfedezésével és tökéletesítésével képes feloldani a tér-és idődimenziót (a „képzelet és az emlékek világát”), ezzel előidézni, a mágikus csoda megteremtését. Készüléke segítségével a mesterének tekintett Einstein mellett ugyanazon idősíkban jelenik meg fiatalkorának eszményítetett indiánhőse,Winettou, a nemzetfilozófiájáról híressé vált Gandhi alakja, Hamlet vagy éppen Pancho figurája.
Herz doktor sorsának története azonban – amellett, hogy találmánya segítségével „megidézi” a múlt közismert alakjait, – életének jelen idejéről szól: hiszen a különleges környezetben kialakított kutatóbázisának hús-vér „lakói”: az otthonából eltávolított Mutter, annak társa, az „egy mondatos” színészi teljesítményre kárhoztatott Oliver, illetve a nősülni készülő tudós sajátságos házassági hirdetésére megjelenő Beryll. Innentől az intellektualitást képviselő főhős életében az értelmi és az érzelmi attitűd kettőssége válik dominánssá, amelyben összefonódik tudományos kutatásának eredménye (racionalitás), valamint a vele együtt élők boldogulását segítő (emocionális) akarat hasznosításának szándéka. De Doctor Herznek nem csupán egyéni egzisztenciájával és társai boldogulásának kérdésével kell szembenéznie, hanem a politikai hatalom elvárásaival is: az igazi gondot az jelenti számára, az uralmon lévők képviselői meg akarják szerezni tudományos bázisát saját érdekeik érvényesítésére, amelynek filozófiáját Strasser kinyilvánítása képviseli: „Művész, zseni, patkány nem fontos. Egy erő mindenkit begyűr, és ezt az erőt úgy hívják, hogy politika.” A bázis megszerzésére való cél megvalósulása azonban nyitott kérdés marad, miután musicalről lévén szó, a darab befejezése talán a végkifejlet optimizmusára reményt adó dalban (Dá-dá-dú di-dal folytonos ismétlődése) artikulálódik.
A Doctor Herz című zenés előadást Szerednyey Béla állította színpadra, akinek rendezése korrekt módon követte Müller Péter szövegének gondolatiságát, Bródy János dalszövegeinek, valamint a hozzájuk igazodó zeneszerző, Tolcsvay László elgondolásának szándékát. Ezzel egyetemben a rendezés sem értelmezésben, sem formai kivitelezésében nem szerzett különleges meglepetést a néző számára, azzal együtt, hogy dramaturgiailag hatékonyan használta ki az előadás egészét jellemző prózai szöveg és a dalbetétek egymást kiegészítő (valamely léthelyzetet, esetlegesen egzisztenciális kérdést érintő szituáció dalban történő megerősítése vagy a kételyek eloszlatása) kettősségének hatását.
Így a Szerednyey rendezte előadásban érvényesülhetett a darabban benne rejlő – összességében rendszert alkotó – valamennyi interperszonális vonulat: Herz doktor értelmi zsenialitásának (WIM felfedezése) és érzelmi viszonyrendszerének megjelenítése (Mutterhoz, valamint a jeligés hirdetésre jelentkező szerelméhez, Beryllhez fűződő kapcsolata, a hatalom arrogáns képviselőjével (Strasser) történő szembenállása). Előttünk zajlik Oliver és Mutter („cikizéstől sem mentes”) egymás iránti érzelmi vonzódása, amelybe belejátszik a megidézett Pancho figurája; a család: Mezzabotta (a férj), Sally, a tudós professzor találmányának köszönhetően „a másik dimenzióból” életre kelő felesége színrelépése; valamint a múlt figuráinak (Einstein, Gandhi, Hamlet) jelen idejű megjelenítése. Ezzel egyetemben dramaturgiai „zárásként” hatásosnak bizonyult, a szereplőknek „védettséget” jelentő zöld gúlában történő „bezártsága”, valamint a közönség felé sugárzó lézereffektusok megjelenése.
Herz doktor szerepét meghívott vendégként Borbély Richárd játszotta, akinek lendületes, az „ész és a szív” kettősségét ötvöző alakítása mellett, a hatalom direkt parancsával morálisan szembenálló, tudós személyiség racionális érvekre felépített ellenállását is értékelhettük. Dicsérettel szólhatunk Pap Lujza (Mutter) alakításáról, aki nemcsak prózai szerepben, de többek között a nyitójelenetben felcsendülő (Nézz le a Földünkre című) betétdal eléneklésével is elismerést váltott ki. Párja, Oliver szerepét alakító Szakály Aurél, aki a nemcsak hozzá érzelmileg (no meg az alkohol kapcsán) vonzódó, de Hamlet szerepének eljátszására aspiráló figura, Shakespeare darabjából a legfőbb monológot „élesen groteszk” helyzetben idézheti fel („Kizökkent az idő, ó kárhozat,/hogy én születtem helyretolni azt.”) játéka ,alapvetően megfelelt az elvárásainknak. Bellus Attila (Mezzabotta), valamint Kovács Olga (Beryll) szerepének alakítása ugyancsak nem hagy hiányérzetet a nézőben, miképpen Kiss Ernő (Strasser), a hatalom diktatórikus képviselőjének határozott fellépése sem.
Tolcsvay László – Müller Péter – Bródy János darabjának legfőbb erénye, hogy könnyedebb műfaji jellege ellenére – a formális történetet „meghaladva” – kérdésfelvetésével, a betétdalok szövegtartalmának és zenei komponáltságának egységével, csupán élményt nyújtó előadás helyett, elgondolkodtatásra készteti a darab nézőjét is.
Szemes Béla
2015. november 9.
