A színháznak kíváncsinak kell lennie a fiatalokra
A Színésznők című darabbal mutatkozott be a POSzT-on a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. Sztarenki Pál rendező, a színház művészeti vezetője a Kultúra.hu pódiumán elmondta: minden darab más és más, de igyekszik elengedni a színészek kezét egy-két előadás után. Úgy véli, a fiatalokat igenis foglalkoztatja a színház, az érdeklődés kulcsa pedig, hogy kíváncsiak legyünk rájuk.
Tapasztalatcsere, verseny, találkozó. Mit jelent az Ön számára a POSzT?
Egy hétig maradok: a megnyitó napján érkeztem, és június 13-áig itt is leszek. A szombathelyiek A félkegyelmű című előadásának utolsó felvonását nézhettem meg az első napon, nagyon izgalmas, szép, költői, tiszta előadás volt, sajnálom, hogy nem láthattam az egészet. A többi darabot is szívesen megtekinteném, remélem, kapok még rá jegyeket. Egyébként azért is szeretem a POSzT-ot, mert esténként lehetőség nyílik arra, hogy beszélgessünk, iszogassunk, eszmét cseréljünk a kollégákkal.
Eltérő a rendezők habitusa azt illetően, meddig tartják kezükben a darabot, és mikor engedik át azt a színészeknek. Ön milyen stratégiát követett a Színésznők kapcsán?
Kényszerűen elengedem ilyenkor már a színésznők kezét. Közösen határozzuk meg ugyan ezt a keretet, de hogy ezt túl ne lépjük, az már én feladatom. Ascher Tamás Kaposváron, ahol én is kezdtem a pályát, híresen figyelt a darabjaira. Minden előadást megnézett, utána pedig megbeszéléseket tartott, még akkor is, ha nem volt több előadás.
Én általában a premiert követő két-három előadásig figyelem a színészek munkáját, és amikor úgy érzem, megtalálták saját magukat, a saját hangjukat, elengedem a kezüket. De erre nincs egyetlen recept, minden előadás más és más.
Benne vannak a 12 legjobban. Milyen a mostani találkozó kínálata?
Színes és nagyon izgalmas. A legjobbak természetesen a válogatók ízlésvilágát tükrözik, az pedig egy másik kérdés, hogy a pécsi mustra mennyire reprezentálja az ország színházi életét. Persze a harmadik kérdés meg az, hogy egyáltalán reprezentálnia kell-e. Az biztos, hogy ezek az előadások nem véletlenül kerültek ide, 200 előadásból választották ki őket.
Teher és áldás lehet ez egyszerre.
Elég illusztris társaságba kerültünk a Színésznőkkel. Különösen nagy érdem ez amiatt, hogy végzettségem szerint színész vagyok, nem rendező, bár igaz, mióta a Hevesi Sándor Színház művészeti vezetőjeként működöm, gyakran foglalkozom rendezéssel.
Az előadás során öt kitűnő színésznőt lát a közönség.
Azért is esett erre a darabra a választásunk, mert öt egyenrangú szereplehetőséget biztosít öt nagyon jó színésznőnek: Ecsedi Erzsébetnek, Kiss Marinak, balesete miatt most Kovács Olga helyett Kátai Kingának, a Kaposvári Egyetem negyedéves hallgatójának, Misurák Tündinek és Madák Zsuzsannának.
Egy anekdota szerint II. Károly akkor engedte meg, hogy színésznők is fellépjenek a színpadra, amikor az előadás „a királynő borotválkozása” miatt késett. Hatalmas előrelépés volt ez, hiszen a cromwelli időkben negyven évre, egészen 1642-ig be volt tiltva a színház. Ne legyünk azonban naivak, abban az időben a színésznőkre tehetséges prostituáltakként tekintettek. A darab erről az időszakról szól, miközben olyan kérdéseket feszeget, mint hogy mennyire vagyunk kiszolgáltatva a mindenkori hatalomnak, magunknak, a kollégáinknak, hogy mit áldozunk fel a karrierünkért.
Többen rosszul lettek az eddigi előadások során.
A történet szerint az egyik színésznőről kiderül, hogy terhes, és mivel állapotosan nem léphet színpadra, elveteti gyermeket. A második felvonásban egy korabeli abortuszt látunk, de nem naturálisan. A téma, a közelség – 30-40 centire ülnek ugyanis a nézők a színészektől – mégis annyira intim, belsőséges, hogy sokkolja a közönséget. Ehhez hozzá tartozik még, hogy otthon stúdióban játsszuk ezt, amit nehezen lehet lehűteni. Így többen rosszul lettek, kimentek, de aztán visszajöttek.
Célzottan sokkoló az előadás?
Nem. A rosszullétek után gondolkodtam azon, hogy kihagyom a jelenetet, vagy átírjam, amit aztán elvetettem. Egy biztos, mindig akkor ájult el, vagy lett rosszul a nézőtéren valaki, amikor a kritikusok is jelen voltak. Van azonban még egy titka az előadásnak: hogy nagyon őszintén játszanak a színésznőim. Nem azért lett ez beválogatva, mert zseniális a rendezés, hanem azért, mert tisztán, őszintén játsszák a színésznők a szerepeket, tulajdonképpen az életüket.
A siker a szerény színpadi kellékek ellenére köszöntött a társulatra.
A Színésznők esetében három sztenderd fogas jelenti a díszletet: egy színpadunk van Zalaegerszegen, a Színésznőket például stúdió-előadásként a Bábszínházban mutatjuk be. A kevés helyszín miatt találtuk ki egyébként a lakásszínházat: Spiró György Prach című előadását játsszuk ott. A történet egy olyan családról szól, amely 600 millió forintot nyer a lottón. Másfél óra alatt lepereg az egész életük, a hatás pedig nem marad el: a közönség imádja a történetet, őszinte szurkolóvá teszi őket.
Több előadásukat az iskolákba is elviszik.
A következő évad Cyber Cyranoja is azt mutatja meg, hogy a fiatal generáció számára is érdekes lehet a színház. A darabban lesz mobiltelefon, szerepet kap a youtube és a többi kommunikációs vívmány, közben pedig egy olyan történetet mesélnek el a színészek, melyben a fiatalok egymással szembeni manipulációja csaknem tragédiához vezet. Hasonlóan a fiataloknak szól Háy János Völgyhíd című darabja, amely a veszprémi völgyhídról leugrott fiatalok tragédiájával foglalkozik. Ezt is osztálytermekben játszottuk, és ugyan a tanárok meg voltak arról győződve, hogy ez a generáció nem szeret beszélgetni, kiderült, hogy mégis. A fiatalokkal való kommunikáció titka az, hogy kíváncsiak legyünk rájuk − és egyszer csak kiderül, nekik sem egyszerű. Annak a korosztálynak is megvan a maga probléma. A pályakeresésükben, a párkapcsolat-keresésükben, a szülőkhöz, a barátokhoz, az osztálytársakhoz, a tanárokhoz fűződő viszonyukban.
A jegyárusításban is megmutatkozik a fokozott érdeklődés?
Zalaegerszegen tízezer bérlőnk van, soha ennyi nem volt még az elmúlt 30 évben. Közülük 4500 középiskolás – nekünk igenis fontos ez a korosztály. El kell kezdeni most dolgozni azon, hogy színházba járjanak a fiatalok. Ha pedig ők nem jönnek, nekünk kell elmennünk hozzájuk.
Takács Erzsébet
2013.06.11
