„Élettörténetek, életmesék, akár a miénk.”
A veszélyhelyzetre válaszként kialakuló félelem jobbára indokolt és megalapozott. Ehhez képest szorongásról a pszichológusok általában akkor beszélnek, ha az ember olyasmitől fél, amitől mások szerint semmi félnivalója nincs, vagy esetleg maga sem tudja, hogy mitől fél. A pszichoanalitikus Karen Horney megfogalmazásában: „a szorongás a veszélyre, vagy akár valamilyen képzeletbeli veszélyre adott aránytalan reakció”. Egyesek számára az efféle testet-lelket átható boldogtalanság csak alkalmi, míg másoknak mindennapos tapasztalat. Mindez eredhet akár a messze
gyermekkorból, akár az aktuális élethelyzetből. Akinek a világ ismeretlen, bejósolhatatlan és ily módon állandó jelleggel szorongató, különféle neurotikusnak tartott viselkedésmódokba bonyolódhat. Például ismétlődő cselekedetekben keresi a biztonságot, esetleg értelmetlennek is látszó ismétlésekben. Pakolászásban, felmosásban, evésben. És mint mindenki, a szorongó, a „neurotikus” ember is meséket költ magáról, melyben sikeres, elismert, kompetens, s minden, ami épp trendi. Ezek a mesék persze sem nem igazak, sem nem hamisak. Élettörténetek, életmesék, akár a miénk.
