Káromkodásból katedrálist, avagy völgyhidat
Szereplők, helyszínek, cselekvések, eszközök, konfliktusok és persze, ahol mindez egybe fonódik, a közös emberi tér, a beszéd. Ezekből áll az élet, s ezek a dr
áma anyagai is.
Például a Völgyhídé, ahol a tizenévesek világa egyszerre tágul ki a jóra, az alkotásra, a szerelemre, és szűkül be a felnőtt élet mindennapi kompromisszumai, rutinjai és kényszerei közé. Ahol a lelkesültség, a magasztos eszmék, és a szeretet nélküli agresszió végletei közt csapongnak fiúk és lányok. Ahol tehát feszültség van, ahol lekerekítetlenek a mondatok, csúnya a beszéd, s olykor motiválatlan a cselekvés.
A történet, a dráma, akkor igaz, ha egyszerre táplálja az élet és a fantázia. Ekkor talán segíthet megérteni magunkat, és segíthet uralni a világot. A beszédet, az életet.
A Völgyhíd sok kérdést felvet. Talán átmenjünk a hídon? Mivé legyünk mi magunk, és mik a többiek? Mit kezdjünk az életünkkel, amit a halál határol, legyen az a halál választott vagy talált, legyen az betegség, baleset vagy gyilkosság. Magunkat kérdezzük, és miénk a válasz.
Bodor Péter, PhD
pszichológus, egyetemi docens
