Biztos boldog akar lenni – Beszélgetés a 75 éves Wellmann Györggyel
Hetvenöt éves. Sok? Pont jó? A vitalitása, öniróniája érett az biztos. Az alkata pedig kell mint egy falat kenyér a társulatban, minden darabban van egy csetlő-botló korosodó édes figura. A legnagyobb persze Firsz volt a 2010/11-es évadban.
– Az volt az egyik utolsó mondatom, hogy engem itt felejtettek.
Aki látta, tudja, Wellmann György színművész az orosz klasszikus, a Cseresznyéskert öreg, nagyothalló inasával a Hevesi Sándor Színháznak ajándékozta a teátrum eddigi nagy pillanatainak egyikét. Pedig eredetileg nem is neki szánták a gazdái összeomló világa alá temetődő hűséges szolga szerepét. Nagyon tudott összeroskadva ülni, háta hajlása rajzolta meg az ábrándozva alábukó arisztokrácia sorsának hanyatló ívét.– Ruszt József saját görbe botjával játszottam, Tucsni Andristól kaptam.
A fontos mellékszereplőknek járó Aase-díjat előző évben kapta meg, talán mindenképp meg akarta szolgálni Firsszel.
Ahogy kibomlik a Csongor és Tünde egyik ördögfiókájától a legutóbbi, az Elnémult harangok öreg Zalathnay Barnájáig ívelő színészi pálya, úgy érzi a hallgató, mindig valami aprónak tűnő, később jelentősnek bizonyuló változás tologatta őt előre a hivatása hosszú útján. Nem elég, hogy 75 lett, ötven éve áll a színpadon.
-Én nem tudom, hogyan, miért, nagyváradi külvárosi, őssi gyerekként engem úgy megfogott egyszer egy táncos-zenés előadás... Csak színész akartam lenni. Verset is mondtam eleget az iskolában. (Ady városában Petőfit, később József Attila estet is szerkesztett magának.)
Cipész édesapja, boltot vezető édesanyja miatt nem volt törvényszerű a pályaválasztás, azért meg pláne nem, hogy kisdiákként osztályt ismételt. Túl erős iskolába íratták, mondja. A kudarc lelkébe égett, azóta is, évtizedek után is előtör az érzés, ő nem lesz elég jó. A görcs szorítja, a szöveg nem jön. Ha fél az ember, az agy blokkol.
A teljes cikk IDE kattintva elolvasható!
Arany Horváth Zsuzsa
2021. május 24.
Zalai Hírlap
