Egy igazi úr a zalaegerszegi teátrumból
Mindig elegánsan érkezik, legyen szó előadásról vagy akárcsak olvasópróbáról. Mintha itt maradt volna a boldog békeidőkből. Beszélgetőtársam: Balogh Tamás.
Bár elmúlt 70 éves, igen aktív, hiszen az elmúlt években több nagyszerű alakítás is fűződik a nevéhez (a Közellenség Luther Mártonja, A szecsuáni jólélek borbélya, a Makrancos hölgy Baptistája). Honnan az energia, ami az alakításait is jellemzi?
- Szerencsésnek mondhatom magam. Mindig is kiegyensúlyozott, megértő s támogató család vett körül, ez adta a stabil hátteret. Életem során eddig összesen kétszer egy hetet töltöttem kórházban, egyszer ötévesen, majd az ötvenes éveim közepe táján. Fizikailag jó alapozás volt a tíz év balett, tizenöt év jóga, a nyári rendszeres uszoda. Azt kellett tapasztalnom, ahogy telik az idő, úgy nő a felelősség.
Felelősség magam és a közönség felé, hogy a maximumot tudjam adni, hiszen semmi nem tart örökké, fogy az idő, ki kell használni minden lehetőséget, amíg lehet. Ha fáradok is néha, mindig érzem magam körül kollégáim bizalmát, szeretetét. Ez szárnyakat tud adni az embernek.
Több évtizede szolgálja a zalaegerszegi teátrumot. Legkedvesebb emlékei a Hevesi színpadán?
- Legkedvesebb emlékeim? Azokból nagyon sok gyűlt össze a közel három évtized alatt. Nehéz csak néhányat kiragadni. Az első tíz évad pályafutásom legszebb időszaka volt. Remek szerepek, remek kollégák, jelentős, sikeres előadások, találkozások kiváló vendég rendezőkkel, mint például Jozef Pipan, Rolf Partwitz, Taub János, Csiszár Imre, Verebes István...
Hogy konkrét példát is mondjak, Farkas Ignáccal ketten játszottunk egy darabot (Robinson és Cruzo Rolf Partwitz rendezésben), melyben minden jelenet elején össze kellett verekednünk egy erőteljesen lejtős színpadon. A próbák során néha úgy néztünk ki, mint két invalidus. Később minden előadás előtt egy fél órával elpróbáltuk a verekedést a biztonság kedvéért. Ráadásul Iginek egy általunk kitalált nyelven kellett beszélnie végig (vágor nyelvnek neveztük el), a próbák alatt sokszor pusztultunk el a röhögéstől... Vagy milyen kihívás volt ötven évesen eljátszani a Lear Királyt (Halasi Imre rendezésében). A fodrász tárban fehérre akartuk varázsolni a hosszú hajamat, már öreg este volt, mikor abba kellet hagyni a szőkítést, de a hajam konkrétan narancs piros volt, úgy kellett a kertek alatt haza settenkednem, hogy a fél város röhögő görcsöt ne kapjon ... Vagy Verebes Pistánál az „Idelenn”-ben (Éjjeli Menedékhely) aszexuális transzvesztitára vettem Bubnov (Nálunk Bubi) figuráját, női ruhákban, epillálva, műszempillával, a végén tűsarkúban, királykék payet ruhában, tollas revű sapkában álltam egy Gorkij szobor lapostányérnyi sapkáján s fagottoztam...Tudnám sorolni hajnalig. Legutóbb Luthert szerettem a Közellenségben.
Legendásan jól főz. Honnan jön főzési szeretete? Van-e kedvenc receptje?
- Ez olyan régi szerelem, mint a színház. Négyévesen kezdődött ez is. Unokatestvérem született, s áldott emlékű nagyanyám felállított egy sámlira a tűzhely elé, hogy főzzünk „szoptatós levest” az édesanyjának. Mindent a kezembe adott, tüzetesen magyarázta, hogy mit miért, fogta a kezemet, így kevertük a rántást. Aztán elhitette velem, hogy ezt én főztem. Elhittem és nagyon boldog voltam. Később gyerekkoromban vacsorák után, vagy ünnepek idején mindig szóba került, hogy mi volt a menü a „békeidőkben”. Az ötvenes éveket írtuk, totál szegénység, néha még kenyérre is alig telt. S én áhítattal hallgattam a borjúsültekről, szilveszteri malacról, narancssalátákról szóló tirádákat, miközben elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehet a narancs, a citrom, a citronát és társai. (Citromot először talán nyolc éves koromban láttam.) Nos, elhatároztam, hogy majd ha nagy leszek, és gazdag, ezeket mind elkészítem nekik. Hát így kezdődött, s azóta is tart. Később rájöttem, ez a munka sokban hasonlít a színészetre. Kell hozzá rátermettség, szorgalom, tapasztalat, háttérismeret, fantázia, intuíció, sokszor több napos előkészítés, s a produktum egy óra alatt eltűnik. Igaz a siker vagy bukás azonnal mérhető.
Igazából kedvenc receptem nincs. Van jó néhány, melyeket szeretek, de attól tartok meghaladná a terjedelem kereteit.
Mindig elegánsan, az alkalomhoz illően öltözködik, mint egy igazi úr. Ez neveltetés kérdése, vagy egyszerűen jön magától?
- Családunk férfi tagjai – rokonok, barátok, ismerősök – hasonlóképpen öltöztek, persze a kor divatja szerint. Nekem ez volt a minta, az etalon. Mindig is ez volt a természetes, így érzem jól magam.
Hogy érzi magát most a bőrében? A jövőben milyen feladatok várják a Hevesi Sándor Színházban?
- Mint az egyszeri kéményseprő: Köszönöm jól, a „koromhoz” képest. Örülök annak a bizalomnak, megbecsülésnek, ami felém árad. Igyekszem a jövőben is kiérdemelni.
A következő évadban először Csiszár Imrénél játszom Az ötödik pecsétben az asztalost, majd Sztarenki Pálnál A tíz kicsi négerben a tábornokot. El fog telni egy kis idő, amíg az asztalostól eljutok a tábornokig.
Nagy Kornélia
2016. április
