Lassacskán el kell hinnie
„Egész életemben mindent ezért csináltam. ” A békéscsabai kislány háromévesen tudta, mit akar. Édesanyja festett, táncolt, rajzolt, talán innen a vonzalom. A művészet, először a zene, majd a színpad iránt.
Hegedű, zongora, gitár kísérte először az útját, miközben versenyúszott is. Talán akkor dőlt el minden, amikor elindult a városban a musicalstúdió. Oszlopos tagja lett, járták az országot, olyan társakkal, mint Szente Vajk, Sánta László, Mészáros Tibor, a neveket mindenki ismeri az operett és a zenés színház mai világából.
– Rengeteget gyakoroltam, mindent alárendeltem a színi terveknek, abbahagytam az úszást, a németet is csak a középfokú nyelvvizsgáig vittem el – mondja éppen kicsit náthás hangon Kovács Olga színművésznő. Szőke haját a füle mögé tűri, fekete garbó keretezi halvány arcát, kék szemét, kezeit a teásbögrén melengeti. Isten bizony, jól áll neki a megfázással szerzett fátyolos tekintet és hang.
Szentesen folytatódott a történet. A híres drámatagozatos gimnáziumban.
– Nem tudom visszaadni, akárhogy próbálom azt a hangulatot, azt, amit mi ott kapunk. Ha odaérsz, érezni fogod, a kisvárosnak sajátos szaga van. A gimiben pedig még a reáltantárgyakat is– olyan egyéniségek tanították, hogy mindent imádtunk.
Olga a drámatagozaton angolt, franciát is tanult. Egyébként könnyen memorizál, ami nagy előny a pályáján.
– Járja egy mondás: „csak a gyáva színész tanul szöveget” – nevet, hozzátéve, neki szüksége van a szituációk rögzítésére, a mozdulatsorra is a szöveg bevéséséhez. – ha hosszabb a szöveg, persze hozzáülök becsületesen, értelmezem a helyzeteket. De végül minden a próbán rögzül.
Visszakanyarodunk. Szentes olyannyira meghatározó, hogy ma is évente találkoznak. Csak ő lett színész a csapatból. De nem könnyen.
- Kezdem megérteni, nekem mindenért duplán, triplán kell megdolgoznom, mint másoknak – kavargatja a lassan kihűlő italát.
Ami azt jelenti, hogy nem vették fel elsőre a színművészetire. Se másodszor.
- Állandóan ugyanazt a monológot kérték tőlem a második rostán, azzal dobtak ki, hogy aztán mégis azzal vegyenek fel negyedszerre.
A zalaegerszegi színi repertoárt ismerők most kapaszodjanak: a szóban forgó levélmonológ Parti Nagy Lajos Ibusár című drámájából való, amelyet az itteni bábszínház felkérésére játszott el Olga. De addig még sok minden történt vele.
– Érettségi után a fővárosi Új Színház stúdiójában dolgoztam, ekkor Márta István vezette a színházat. Itt ismertem meg Halász Pétert, aki máig meghatározó mester számomra, ami a művészi hitvallást illeti. Sajnos már nem él, de háromhavonta biztos álmodom vele. Álmomban él, jól van. A Bárka színházban is megfordultam.
Édesapja persze szokás szerint polgári foglalkozást álmodott lányának, hiába.
– Úgy határoztam, nem görcsölök, negyedszer jövök, minek izguljak. Újra az Ibusár. Félresöpörtem minden feszültséget, játszottam. A Huszti Péter vezette bizottság egyszercsak nevetni kezdett. Ettől felszabadultam. És így. Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályába kerültem. Székely Gábor volt a rektor, Ladányi Andrea a mozgástanár.
Mit őriz abból a négy évből? Azt, hogy intézményes keretek közt hogyan lehet őrizni a szabadságérzetet.
Merthogy számára ez fontos. Rengeteg munka, reggel kilenctől akár hajnalig. Fáradtság, fizikai kimerültség, végtelenített szellemi izgalom.
– A teher alatt olyanok derültek ki rólam, amikről nem is tudtam. Rendeztük egymást, táncoltunk, koreográfiát terveztünk, magoltunk.
Nem véletlen, hogy azt a munkát szereti, amelybe a színészt is bevonják a rendezők. Ezért volt kedvére való Zalaegerszegen Bagó Bertalan főrendező felfogása.A Koldusoperában kezdett itt nálunk.
Hogy került ide? Megkeresték az egerszegi színház vezetői és magától értetődően szerződtették, Békéscsabaiként nem riasztotta a Pesttől való nagy távolság.
Tíz éve mozgósítja idegrendszerét, testét, lelkét a zalai közönségért. Láthattuk a Portuál Masnijaként, az Othelló Gyulaházán Pálmai Violájaként, Sárbogárdi Jolánként, Mrs. Marshallként a Színésznőkben, Sophiaként a Köztársaságban. A Kean, a színészben, a Hajmeresztőben alakított emlékezeteset, most a Hullám tanárnőjét formálja.
Örül, mert Besenczi Árpád igazgató és Sztarenki Pál művészeti vezető sokféle karakterre kéri fel.
Nemrég Sopsits Árpáddal forgatott filmet, idén nyáron játszott a Zsámbéki bázison.
Megtalálja a feladat anyaszínházán kívül is, lassan el kell hinnie, a kitartás színésznővé tette. A gomolygó vágyak hiteles formát kapnak.
– Még mindig alig hiszem. . .
Mi igen.
Arany Horváth Zsuzsa
2015. decenber 12.
